A szoptatás jelentősége az első hetekben – 2. rész

Ami nélkül nem megy: együttlét és támogató környezet

Mindez azt jelenti, hogy számos élettani, a szoptatást befolyásoló folyamat optimális alakulásához két alapfeltételnek kell teljesülnie a kezdeti időszakban. Az első, hogy a szülést követően mindvégig (éjjel és nappal is) együtt lehessen anya és gyermeke, a másik pedig, hogy ehhez emberi és szakmai támogatást kapjanak. Ez utóbbi lenne hivatott pótolni azt az évezredeken át meglévő, mára azonban elveszett ‘ellátást’, amit az idősebb asszonyok gondoskodó, körülölelő és tapasztalatokkal teli jelenléte adott a szülő nőnek és családjának.

A szoptatás jelentősége az első hetekben – 1. rész

A szülés mint életünk legnagyobb határátlépése, anyává válásunk és a kisbabánkkal való találkozás kiemelkedő állomása mindenki számára központi kérdés. Éppen ezért a legtöbb kismama erre készül a legintenzívebben a várandósság utolsó szakaszában. Részben ez is az oka annak, hogy a szülést követő időszakra, a babagondozás és a táplálás kérdéseire gyakran kevesebb figyelem jut a szülés előtt. Pedig érdemes készülni, hiszen a szülést követő napokban és az első hetekben még számos hatalmas átalakulás zajlik a babában és az anyában is, amiknek nagy része a tápláláshoz is kapcsolódik.

Muníció az élethez – Dr. Varga Katalin a korai kötődés jelentőségéről

A Spiritusz különkiadás-sorozatának záró epizódjában – a várandósság és a szülés lélektani folyamatai után – a korai kötődés pszichés vonatkozásairól beszélget Németh Szilvia Dr. Varga Katalin pszichológussal, az ELTE tanszékvezető tanárával, a perinatális szaktanácsadó képzés alapítójával, aki a természetes szülés egyik hazai élharcosa.