Előszó

Nagy öröm számomra, hogy megismertethetem Önökkel ezt az Indítványt, amely azt bontja ki, mit tehetnénk a szoptatás védelmére, támogatására és elősegítésére Európában. Elkészítését az Európai Bizottság Egészség- és Fogyasztóvédelmi Általános Igazgatósága (Directorate General for Health and Consumer Protection) is támogatta.

A szoptatás elősegítése az egyik leghatékonyabb módja gyermekeink egészségvédelmének: jótékony hatását érzik az anyák, sőt családjuk, a közösség, az egészségügyi és társadalmi rendszer, a környezet és az általában vett társadalom is.

Számos kezdeményezés született helyi, regionális, országos és nemzetközi szinten egyaránt a szoptatás elősegítésére. Hitem szerint azonban sokkal nagyobb esélyekkel lehetne jó és tartós eredményeket elérni, ha ezek a kezdeményezések terveken, méghozzá bizonyítottan hatékony intézkedésekre építő, egységes programba szervezett terveken alapulnának.

Az Indítvány ezen tervek kidolgozásához kíván keretet nyújtani, ezért elérhetővé tesszük minden olyan kormány, intézmény és szervezet számára, akik hajlandóak együttműködni a szoptatás védelme, támogatása és elősegítése érdekében. Remélem, hogy haszonnal forgatják majd ezt a dokumentumot, és cselekedetekbe fordítják a benne felsorolt javaslatokat.

Európa polgárai várják az információt, és várják a támogatást: hogyan indíthatnák minél biztosabb útra gyermekeiket. Meggyőződésem, hogy ezek a tervek segítenek majd ebben. Hadd köszönjem meg tehát az Indítvány összes szerzőjének és szakértőjének értékes munkájukat.

David Byrne
Az Európai Bizottság Egészség- és Fogyasztóvédelmi Biztosa
(European Commissioner for Health and Consumer Protection)