Folyékony kérdések - kell-e itatni a szoptatott babát?

„Csak néhány korty teával kínáld meg szoptatások között, biztosan szomjas szegény.”
„Napi legalább 4-5 liter folyadékot igyál, úgy lesz elég tejed!”

Ismerős mondatok? A legtöbb esetben talán zavart mosoly fut át az arcokon és hirtelen semmi frappáns válasz nem jut eszébe a szoptató anyukáknak. Hovatovább talán mintha lelkiismeret furdalást is éreznének, hiszen milyen anya az, aki az igény szerint szoptatott babájának nem ad más folyadékot. Szomjaztatja gyermekét, sőt még azt is képtelen megtenni, hogy elfogyasszon napi öt liternyi folyadékot, hogy bőven legyen teje. Mi az igazság?

Szoptatás igény szerint

Dr. Fehér Boglárka, csecsemő- és gyermekorvos, laktációs szakember

Szoptass három óránként, és egy szoptatás ne legyen hosszabb, mint 20-30 perc! Ma is gyakran hallani ezt a javaslatot, még szakemberek szájából is. Jól hangzik ugye? Olyan szép rendet lehet vele kialakítani, kiszámíthatóvá válik a babával az élet. Aztán megszületik a kisbaba, akinek fogalma sincsen a nagyok világáról, az óráról meg pláne.

Összefüggés a kis mennyiségű szilárd ételek kóstoltatásának korai megkezdése és a szoptatás időtartama között

Stern, J., Funkquist, E.-L., & Grandahl, M. (2023). The association between early introduction of tiny tastings of solid foods and duration of breastfeeding. International Breastfeeding Journal, 18(1).

Absztrakt

Háttér

Az ellentmondásos tanácsok és a nem bizonyítékokon alapuló ajánlások negatívan hatnak a szoptatásra. 2011 óta a svédországi Nemzeti Élelmiszer Ügynökség arról tájékoztatja a szülőket, hogy négy hónapos kortól már bevezethetnek apró kóstolókat (1 ml szilárd táplálékot, azaz az anyatejen/ tápszeren kívüli más táplálékforrást) a csecsemőknek. Nem ismert, hogy a nemzeti ajánlások, amelyek eltérnek az Egészségügyi Világszervezet ajánlásától, hogyan befolyásolják a szoptatást. Feltételeztük, hogy a kis mennyiségű szilárd ételek kóstoltatásának megkezdése lerövidíti a szoptatás folytatásának időtartamát.

Perspective: Should Exclusive Breastfeeding Still Be Recommended for 6 Months?

Pérez-Escamilla R, Buccini GS, Segura-Pérez S, Piwoz E.
Adv Nutr. 2019 Nov 1;10(6):931-943.

Abstract

The WHO recommends exclusive breastfeeding of infants for the first 6 mo of life (EBF-6). We reviewed the evidence behind concerns related to this recommendation. The risk of iron deficiency among EBF-6 infants can be significantly reduced if delayed cord clamping is performed in all newborns. At the moment there is no population-level evidence indicating that exclusive breastfeeding for 6 mo compared with <6 mo increases the risk of developing food allergies.

Effectiveness of biological nurturing on early breastfeeding problems: a randomized controlled trial

Milinco M, Travan L, Cattaneo A, Knowles A, Sola MV, Causin E, Cortivo C, Degrassi M, Di Tommaso F, Verardi G, Dipietro L, Piazza M, Scolz S, Rossetto M, Ronfani L; Trieste BN (Biological Nurturing) Investigators. Int Breastfeed J. 2020 Apr 5;15(1):21.

Abstract

Background Biological nurturing is a neurobehavioral approach to breastfeeding support that encourages women to breastfed in a relaxed, laidback position. This approach has the potential to reduce breast problems (e.g., sore nipples), making good latch easier and thus facilitating the initiation of exclusive breastfeeding. However, its effects have not been adequately investigated in a real-life situation. The aim of this randomized controlled trial was to assess the effectiveness of biological nurturing, compared to usual hospital practices, on the frequency of breast problems and on the prevalence of exclusive breastfeeding at discharge from the maternity ward, after 1 week, and at one and 4 months.

Evidence-Based Updates on the First Week of Exclusive Breastfeeding Among Infants ≥35 Weeks

The nutritional and immunologic properties of human milk, along with clear evidence of dose-dependent optimal health outcomes for both mothers and infants, provide a compelling rationale to support exclusive breastfeeding. US women increasingly intend to breastfeed exclusively for 6 months. Because establishing lactation can be challenging, exclusivity is often compromised in hopes of preventing feeding-related neonatal complications, potentially affecting the continuation and duration of breastfeeding. Risk factors for impaired lactogenesis are identifiable and common. Clinicians must be able to recognize normative patterns of exclusive breastfeeding in the first week while proactively identifying potential challenges.

Továbbra is javasoljuk-e 6 hónapos korig a kizárólagos szoptatást?

Az Advances in Nutrition c. szakmai folyóiratban nemrégiben megjelent áttekintő tanulmányban Rafael Pérez-Escamilla és szerzőtársai górcső alá veszik azokat a gyakran emlegetett aggodalmakat, amelyekre hivatkozva némelyek megkérdőjelezik a 6 hónapos korig tartó kizárólagos szoptatás ajánlásának létjogosultságát. Ezek közé tartozik a vashiány; az ételallergia kockázata; az anyák által észlelt elégtelen tejtermelés; továbbá az anyai tápláltság és az anyatej minőségének illetve mennyiségének összefüggése. 

Táplálás az első életévben

Az Egyesült Királyság Táplálkozási Tudományos Tanácsadó Testülete (SACN) "Táplálás az élet első évében" címmel közzétette legfrissebb csecsemőtáplálási ajánlásait.

A kiadvány születéstől 12 hónapos korig tartalmaz ajánlásokat a csecsemők táplálására vonatkozóan. A beszámoló mérlegeli a csecsemőtáplálásnak a csecsemő és az anya rövid és hosszútávú egészségére gyakorolt hatását alátámasztó bizonyítékokat, valamint az étkezési viselkedést és az étrend változatosságát befolyásoló tényezőket.