Ismét tápszerről tárgyal a brit Királyi Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Kollégium

Tony Waterston

A Liverpool Aréna hatalmas termében az összegyűlt gyermekorvosok feszülten várták a szavazatszámlálást, vajon a brit Királyi Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Kollégium (RCPCH) elutasítja-e a tápszergyártók adományait? A brit Királyi Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Kollégium (RCPCH) elnöke és elnöksége egyaránt ellenezte az indítványt, erről kiáltványt fogalmaztak meg, ami kézről-kézre járt a kollégium tagjai között az indítványt tárgyaló tájékoztatóval egyetemben. Felszólaltak az indítványt támogató és ellenző kollégiumi tagok, majd írásbeli szavazás következett.

Az indítvány már több mint egy éve érlelődött. Az RCPCH 2015-ös éves ülésén a Tigers című film vetítésére elég kevesen voltak kíváncsiak - a film drámai történetet mutat be egy nagy nemzetközi tápszercégnek dolgozó pakisztáni üzletkötőről, aki miután rájön, hogy sok csecsemő életét veszélyezteti az agresszív tápszermarketing, leleplező aktivistává válik. A film bemutatása és az azt követő vita sem győzte meg a RCPCH vezetőségét, hogy változtasson az éppen elfogadott támogatási keretszerződésen - 2015 áprilisában fogadta el a Tanács-, amely eltörölte a korlátozást, miszerint tápszercégek adománya nem fordítható a kollégium fenntartására, kutatásainak finanszírozására.

Hasonló vitát váltott ki 1994-ben az RCPCH-ban (akkor még brit Gyermekgyógyászati Társaság-BPA) a Nestlé adományának elfogadása, ami még csak tárgyalásra sem került egyetlen BPA elnökségi ülésen sem. Az akkori szavazás sikertelen volt, de hozzájárult a későbbi döntés meghozatalához, miszerint a kollégium a fenntartására nem fogad el támogatást tápszercégektől – habár a kiállítói standok továbbra is évről-évre megjelentek az éves konferencián, amit számos kollégiumi tag aggasztónak talált.

Ezúttal alapos előkészítés eredményeként az indítványt megjelentették a Brit Orvosi Szaklapban (BMJ), megfogalmazása pedig egyértelmű volt: elutasítani mindenféle kereskedelmi ügyletet, vagy bármilyen finanszírozást, vagy támogatást azoktól a vállalatoktól, melyek a WHO Kódex tárgykörébe tartozó termékeket forgalmaznak.

Az indítványt támogató érv, hogy az ilyen jellegű finanszírozások érdekellentétet okoznak és aláássák az RCPCH független tanácsadói hírnevét a szoptatás területén. Az indítvány elfogadását támogató további érv a helytelen példamutatás globális hatása, hiszen jól ismert a tápszeripar szerepe a tápszeres táplálás népszerűsítésében, különösen a szegény országokban.

Az indítványt bírálók azzal érveltek, hogy néhány csecsemőnek szüksége van tápszerre, hogy a gyermekorvosoknak és az RCPCH-nak érdemes együttműködnie a tápszergyártó cégekkel és hogy a speciális tápszerek nélkülözhetetlenek bizonyos betegségekben szenvedő csecsemők számára. További ellenérv volt, hogy a kollégium azt állította, hogy az átvilágítási protokolljukkal biztosítható a cég gyakorlatának alapos átvizsgálása és átláthatóvá teszik, nyilvánosságra hozzák a kapott adományokat.

A vita során az indítványt támogatta a glasgowi Professzor Charlotte Wright, míg az indítványt ellenezte a londoni Professzor Russell Viner, de sokan hozzászóltak a közönségből is. Az egyik legmeghatóbb hozzászóló egy fiatal orvos volt, aki felháborodását fejezte ki, hogy a Nestlé kiállítói standot működtethet a konferencián.

A vita során többször hangsúlyozták, hogy a WHO és az UNICEF nyíltan ellenzik a cégek által nyújtott támogatást, továbbá idézték Dr. Liz Mason, a WHO Anya-, serdülő-, gyermek- és újszülött egészségüggyel foglalkozó részlegének nemrég visszavonult igazgatója szavait: "A tápszergyártó cégek adományainak átvétele valós vagy vélt érdekellentétet okoz, ami veszélyezteti a kollégium függetlenségének a megítélését. A kollégiumnak függetlennek kell maradnia, hogy megfeleljen a WHO Kódexnek és a jövőbeli WHO határozatoknak."

A szavazás ugyan szoros volt, de egyértelműen sikeres: 66 támogató és 53 ellen szavazattal. Ez az eredmény kedvez a szoptatásnak, ehhez azonban változnia kell az RCPCH szervezeti kultúrájának és különösképpen az éves ülések kiállítói termeinek. A döntés a következő elnökségi ülésen kerül tárgyalásra, mielőtt a kollégium végleges politikáját kidolgoznák, de jelentős hatással lesz az RCPCH adományelfogadási szabályozására.

Fordította: Dr. Bangó Márta

Forrás