Hol aludjon a baba?

Szülőnek lenni több, mint bármilyen főállású munka: a nap huszonnégy óráját veszi igénybe. Tehát éjjel mindenki a lehető legalaposabban szeretné kipihenni magát. Közben nincs két egyforma család, időbeosztás, ház, lakás. Készüljünk fel rá: talán mind a három változatot ki fogjuk próbálni, és végül a sokadik lesz a mi saját, személyes megoldásunk.

Családi ágyban

Egy nemzedékkel előttünk még elrettentő példaként emlegették a gyerekével együtt alvó családot, hosszan részletezve ennek minden hátrányát. Pedig korábban az volt a természetes, hogy a kisgyerek csak akkor költözött ki a családi ágyból, amikor megszületett a kistestvére.

A közös családi ágy a legkézenfekvőbb megoldás, hogy könnyebbé tegyük az éjszakai szoptatásokat. Helyben van a baba, csak eszik és alszik. A mellen való elalvás teljesen természetes, a szoptatás során felszabaduló prolaktin pedig elálmosítja és elaltatja az anyát is. Ranschburg Jenő pszichológus szerint a szopómozgás segít az elalváshoz szükséges ellazulásban. A legújabb alváskutatások kimutatták, hogy a kisbaba idegrendszere fejletlen, az elalváshoz szükséges teljes biztonságot a mellette szuszogó, ölelő anyai test jelenti neki, hiszen éppen csak, hogy elhagyta az anyaméh simogató, meleg, félhomályos közegét. Persze a mamák és a babák is különböznek: van nő, aki képtelen aludni, ha nem hallja álmában is a baba szuszogását, más anyát éppen ez zavarja a pihenésben. Egyes babák korábban, mások később érnek meg az egyedül alvásra, és ez nem nevelés kérdése! Ha úgy döntünk, velünk alszik a baba, számolhatunk azzal, hogy magunkra vonjuk a környezet kritikáját. Legtöbbször azzal fognak ijesztgetni, hogy a baba tönkreteszi a házasságot. Hogy ez mennyire nem így van, arra bizonyíték az emberiség eddigi története, benne csupán pillanatnak számít az az évszázad, amelyik feltalálta a babaszobát.

A cikk folytatása a babaszoba.hu oldalon olvasható.