Életet ment az anyai ölelés

Ölelj annyiszor, ahányszor csak lehet, mert ez majdnem olyan fontos a fejlődésed, egészséged és boldogságod szempontjából, mint az evés és az alvás. Az anyai ölelés pedig valódi létszükséglet a babának, de még a nagyobb gyermeknek is, ezért sose tagadd meg tőle!

A csecsemők már két hónapos korukban előre megérzik az édesanyjuk mozdulataiból, ha az meg akarja őket ölelni, és felkészülnek az eseményre: testüket megmerevítik, hogy könnyebb legyen őket felvenni. Egy tanulmány szerint ilyenkor a baba tekintete az anya arcáról – ahova egyébként a legtöbbször néz – a karjára vándorol, kezét széttárja, a lábait kinyújtja és megmerevíti, így könnyítve meg az édesanyának, hogy megölelje és a karjaiba vegye a csöppséget.

Az ölelés tanít

Ezek az apró mozdulatok is jelzik, hogy mennyire fontos a babának is, hogy gyakran megöleljék, és bensőséges fizikai kapcsolatban legyen az édesanyával. A kutatók szerint, akik a Portsmouth Egyetemen vizsgálták és leírták ezt a jelenséget, egyéb fontos dologra is lehet következtetni ebből a viselkedésből. Mégpedig arra, hogy a 2 hónapos korban a babáknak megvan a képességük arra, hogy felismerjék a környezetük szándékait, és erre egészen finom mozdulatokkal reagáljanak, másrészt 2-4 hónapos életkor között a csecsemők az ölelés miatt kiváltott ösztönös mozdulataik segítségével tanulnak meg bizonyos finom mozgásokat, ismerik meg azt, hogyan kell elernyedni vagy megfeszíteni izmokat. Ebben az életkorban a mozgáskoordinációnak ez a típusa fejlődik legintenzívebben, háttérbe szorítva más mozgásokat. Rendszeres ölelések nélkül ez a fejlődési szakasz nehezebben és hiányosan zajlana le, ami a későbbi fizikai fejlődésben hátrányára válik a babáknak.

A cikk folytatása az NLCafén olvasható.