PICi füzet, nagy segítség!

A Koraszülöttekért Országos Egyesület ingyenes kiadványa

Magyarországon évente mintegy 8000 gyermek jön világra a terhesség 37. hetét megelőző időszakban. Ez az újszülöttek 10 százalékát jelenti, ami jelentősen meghaladja az uniós átlagot. A témában legnagyobb tapasztalattal rendelkező önkéntes szervezet, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) az évi közel tízezer családot érintő kihívás leküzdésében nyújt átfogó segítséget.

A legkiszolgáltatottabb koraszülött babáknak van a legnagyobb szüksége a szülői gondoskodásra – így segít a kenguruzás a legelesettebb babákon

El tudod képzelni, hogy egy kisbaba, aki túl korán érkezik, akinek a súlya alig párszáz gramm, nem kerül inkubátorba? Hogy onnantól, hogy kibújik, el sem mozdul az édesanyja és az édesapja mellkasáról? Ha lélegeztetésre, szondára, infúzióra, vérvételre van szüksége, azt is ott kapja meg? Hogy még újraéleszteni sem kell máshol? El tudod hinni, hogy ez a kisbaba ettől egészségesebb felnőtt lesz? Jobb, ha igen, mert ez az úgynevezett „kenguruzás”, aminek ma van a világnapja, és ami a szakemberek, valamint az eddigi tapasztalatok szerint is a koraszülött-ellátás jövője.
Kőrizs Kata írása

Complications and misdiagnoses associated with infant frenotomy: results of a healthcare professional survey

Abstract

Background: In the past 10-15 years, there has been increased concern about ankyloglossia and its effect on infant breastfeeding. This has been associated with increased performance of frenotomy. Physicians and other healthcare professionals with expertise in breastfeeding have voiced concerns about complications related to the performance of infant frenotomy. Reviews of this topic have reported no significant complications after frenotomy. Other data on complications consist of case reports.

A legtöbb archasadék ma már szinte nyom nélkül gyógyítható

Hazánkban nagyjából minden hétszázadik gyerek ajak- és szájpadhasadékkal születik, amely a leggyakoribb arcot érintő fejlődési rendellenesség, de az összes fejlődési rendellenesség között is az első tíz között van. Az érintett családok kiemelkedő orvosi ellátásban részesülnek: a magyarországi esetek túlnyomó többségét dr. Nagy Krisztián és munkatársai kezelik a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján, ahol az elmúlt tíz évben egy európai színvonalú, több szakterületet összefogó centrum fejlődött.

Szülészeti jogok a COVID-19 járvány idején

Az egészségügyi ellátás a veszélyhelyzet ideje alatt az ún. “egészségügyi válsághelyzeti ellátás” szabályai szerint zajlik. Ez jelent néhány fontos eltérést az egészségügy normál működésétől. Nem jelenti azonban azt, hogy a szülő nő mellett ne lehessen kísérő, hogy automatikus lenne a császármetszés, és azt sem, hogy anyát és babát elválaszthatják egymástól a kórházban.

A csecsemők és kisgyermekek táplálása szükséghelyzetben - tápszert, csak ha elkerülhetetlen!

Így segíts a menekült családoknak!

Nil nocere! – áll az orvosi esküben. Ne árts!
Ha menekült családot látunk kisgyerekkel, az első reakciónk: táplálni kell a piciket, ne éhezzenek. A csecsemők kiszolgáltatottak, életük, egészségük törékeny, enniük kell. És elindul a jó szándékú gyűjtés: cumisüveget, tápszert vásárolnak, gyűjtenek a jóakarók.

Azt azonban tudni kell, hogy tápszeres kiegészítés mellett könnyen elapadhat az anya teje. Ez sajnos kisbabák életébe kerülhet.
Annak az anyának, aki elkezdi a babáját tápszerrel etetni, bár eddig képes volt valamilyen szinten anyatejjel táplálni, könnyen elapadhat a teje. Ezután sokkal kiszolgáltatottabb lesz a csecsemő és az édesanya is a környezetének.

Ezért fontos, hogy tápszer felajánlása előtt pontos információnk legyen arról, hogy valóban nem elég az anyatej!

Szoptatás mell- és mellbimbóműtét után - 2. rész

Ha a tejcsatornáimat átvágták a műtét során, és a tejbelövelléskor telítődnek, lehet-e ettől mellgyulladásom?

A tejbelövellés kényelmetlenségén és fájdalmán felül sok nő számára nehezítik meg ezt az időszakot azok az egészségügyi dolgozók, akik a megduzzadt mellet az átvágott tejcsatornák elkerülhetetlen következményének tartják, nem pedig a működő tejtermelő szövet bizonyítékának. Sokan – abból a tévhitből kiindulva, hogy a duzzanat a normálisnál tovább fog tartani, mivel a tejnek „nincs hova mennie” és elfertőződik – attól tartanak, hogy ez az állapot végül mellgyulladáshoz vezet. A duzzanat azonban sokkal inkább a mirigyeket és tejcsatornákat körülvevő szövetekben, a meginduló tejtermelés időszakában normálisan kialakuló ödéma, mint a nagy mennyiségű tej következménye. Az emlőmirigynek azokban a részeiben, ahonnan – az átvágott csatornák miatt – nem tud kiürülni a tej, a tejtermelés hamarosan megszűnik, az addig megtermelt tej pedig felszívódik anélkül, hogy további problémákat okozna.

Szoptatás mell- és mellbimbóműtét után - 1. rész

Lehetséges-e a szoptatás mell- és mellbimbóműtét után?

Igen! Az elvégzett műtét fajtájától függően a legtöbb nő képes valamennyi tejet termelni. A csecsemő számára minden csepp jótékony hatású. A tapasztalatok szerint a mellkisebbítő műtétek befolyásolják leginkább a laktációs képességet, de a mellnagyobbító, feszesítő, diagnosztikai és a mellbimbóműtétek is csökkenthetik a termelődő anyatej mennyiségét.

Úgy tapasztaltuk, sokkal több nő kényszerül feladni a szoptatást, és áttérni a kizárólagos tápszeres táplálásra azért, mert a környezetükből senki sem tud eleget a körülményeikről ahhoz, hogy tanácsot adjon nekik, vagy erőfeszítéseikben támogassa őket, mint ahányan fizikai okokból nem képesek a tejtermelésre . A mell- és mellbimbóműtét utáni szoptatás kapcsán felmerülő problémák, és az ezen átesett nők érzései sokrétűek. Általában nehezebben megy nekik a szoptatás, mint azoknak, akik ilyen műtéten nem estek át. De ha Ön eltökélt abban, hogy megadja gyermekének mindazt a jót, amit az anyatej és a szoptatás nyújthat, ma már számos lehetőség a rendelkezésére áll ahhoz, hogy megkapja azt az információt és támogatást, amely szükséges ahhoz, hogy megvalósíthassa szoptatási céljait. Kérdéseivel keresse bátran a La Leche Liga szoptatási tanácsadóit vagy az IBCLC laktációs szaktanácsadókat. Az emlőműtét utáni szoptatással kapcsolatban bőséges információt talál a http://bfar.org angol nyelvű honlapon is.