Számtalan úton egyfelé

Szinte mindenki tudja, hogyan a legjobb szoptatni, elválasztani, nevelni, fejleszteni, tanítani a gyereket. De azt már nem, hogy mindennek rengeteg módja van a világ többi táján.

Minden szülő azt szeretné, ha gyereke boldogan, egészségesen élne ott, ahova született. Van, aki ősei tapasztalatait használja, mások a tudomány eredményeit, vagy esetleg mindkettőt. Múltunkra tekintve annyi nevelési elvet kapunk, ahány kicsi és nagyobb kulturális közösség él a földön. A kutatóknak két fő szabályt sikerült azonosítaniuk: ne hagyd sírni a babát (mert veszélyt hoz ránk), és tartsd mindig szem előtt (nehogy bajba kerüljön). Az, hogy ezt miként valósították meg, mindig az éghajlattól és az életkörülményektől függött. Nézz körül velünk a világban, biztos téged is meglep egyik vagy másik megoldás, pedig írásunk csak rövid kis ízelítő!

Szoptatás száz módon

Nagyon jól tudjuk, hogy a kisbabának féléves koráig nincs szüksége másra, csak anyatejre. Mégpedig a saját anyja tejére. Azonban sok kultúrában, általában rituális célból, de kapnak mást is a babák. A tanzániai maszájok születés után azonnal megetetik a kicsit gabonából készült péppel, az apró termetű efe-pigmeusok pedig nem váratják icipici csecsemőiket, míg belövell a tej: két-három napig több asszony is megszoptatja a csoportból, az anya csak ezután kaphatja meg az újszülöttet. Az előtejet kifejezetten károsnak tartják. A muszlimok a Korán utasításai szerint minden alkalommal a jobb mellből kezdenek szoptatni, míg a kínai folyókon úszó dzsunkákban élő nők csak bal mellből szoptatnak, hogy a jobb kezük szabadon maradjon a munkához, még a ruhájuk is csak ezen az oldalon nyílik.

A cikk folytatása a itt olvasható.