A szoptatás több mint anyatejes táplálás...
“Minden szülőnek kijár a feltételezés, hogy kompetens anyja és apja a gyerekének. Szülői viselkedését lehetőleg csak abban az esetben véleményezzük, ha erre kifejezetten megkér, és ebben az esetben is igyekezzünk elérni az ítélet mentességet.”
Fontos kérésem ez a külvilág felé és tanácsom saját magam számára, amióta magam is megtapasztaltam, hogy milyen érzés minősítettnek lenni.
Antonella Gambotto-Burke szerint az anyák és kisbabáik boldogabbak lennének, ha az anyaságot nem értékelnénk alul, és nem medikalizálnánk, mindannyiunk kárára.
Sződy Judit
A szoptatás kín és keserv, börtön és mártíromság, szenvedés és téboly – ha betartjuk mindazt a szabályt, amelyeket az utolsó évszázad „tudománya” rápakolt szerencsétlen anyákra.
A hajamat tépem, amikor egy anya panaszkodik, hogy a szoptatás fárasztó, hogy kiborítja, hogy alig ehet valamit, hogy nem kávézhat, nem ihat meg egy pohár bort sem, hogy nem szedheti a gyógyszereit, és egyre rosszabbul van, hogy megőrül a négy fal között, mert a szoptatás intim, és a rendes anya olyankor otthon ül a foteljében, és csak a babára figyel, és különben is már leszakad a háta, annyira fáj a szoptatás miatt. Nem, nem, nem! Ezerszer is NEM.
Te elkapcsolod a televíziót, ha egy fedetlen női keblet látsz meg a képernyőn? Nem? Miért nem? És felháborodsz, ha egy anyuka közvetlenül melletted szoptatja meg éhes kisbabáját? Igen? Miért?
Valószínűleg nem nagyon akad olyan felnőtt, aki önként azt választaná, hogy szeretne éjszaka többször is felkelni ahelyett, hogy aludna, mint a bunda. Csecsemők, kisgyerekek mellett azonban rendszerint úgy alakul az élet, hogy többször is kénytelenek vagyunk felébredni. Logikus a feltételezés, hogy a nyugalom érdekében célszerű minél előbb rászoktatni a babát az éjszaka átalvására. Léteznek is olyan könyvek, módszerek, amelyeknek az a lényege, hogy egyre kevésbé reagálunk a baba sírására, mire ő majd megérti, hogy fölöslegesen próbálkozik, és helyette szépen aludni fog.
Ölelj annyiszor, ahányszor csak lehet, mert ez majdnem olyan fontos a fejlődésed, egészséged és boldogságod szempontjából, mint az evés és az alvás. Az anyai ölelés pedig valódi létszükséglet a babának, de még a nagyobb gyermeknek is, ezért sose tagadd meg tőle!
A csecsemők már két hónapos korukban előre megérzik az édesanyjuk mozdulataiból, ha az meg akarja őket ölelni, és felkészülnek az eseményre: testüket megmerevítik, hogy könnyebb legyen őket felvenni. Egy tanulmány szerint ilyenkor a baba tekintete az anya arcáról – ahova egyébként a legtöbbször néz – a karjára vándorol, kezét széttárja, a lábait kinyújtja és megmerevíti, így könnyítve meg az édesanyának, hogy megölelje és a karjaiba vegye a csöppséget.
Missziója, hogy minél többünkkel megismertesse, hogyan működik az emberi lélek. Megszervezte a Szülők Iskoláját és a Pedagógusok Akadémiáját, hogy megmutassa a nagyoknak, mit éreznek a kicsik. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk arról, hogyan neveljük a gyermekeinket.
Vajon mikor jön el az ideje, hogy a gyereknek külön szobája legyen? És amikor szerinted itt az idő, hogy érheted el, hogy ő is örüljön a változásnak, és ne azt érezze, hogy kihajították a fészekből?
Mivel szoptatási tanácsadóként gyakran nekem szegezik ezt a kérdést, először is magyarázattal tartozom, hogy mi köze ennek a szoptatáshoz. Hát csak annyi, hogy tapasztalataim szerint számos szoptatási probléma gyökere az, hogy nem tartjuk tiszteletben vagy nem tudatosítjuk eléggé az egyik legalapvetőbb tényt: az anya és a csecsemő biológiai egységet alkot. Ez a nap 24 órájában testi közelséget, együttlétet jelent, vagyis az éjszaka sem kivétel.
A korai kötődés kezdete és kontinuitása.
Háttértanulmány "Az élet: ajándék" című konferencián elhangzott előadáshoz
Andrek Andrea
Kapocs 2012(55):4. pp 22-33
Minden kornak és kultúrának van elképzelése az élet kezdetéről, a fogantatásról, méhen belüli fejlődésről, a magzat és újszülött képességeiről, valamint e korai életszakasz történéseinek rövid és hosszú távú hatásáról a későbbi testi, lelki, szellemi fejlődés tekintetében. Ezek gyakran igen különbözőek, akár egymással ellentétesek.
A magzati fejlődés és a méhen belüli élet tudományos kutatására általában jellemző az „objektív” eredményekre való törekvés. Ez a megközelítés azonban kevéssé tükrözi a valóságot, hiszen a várandós anyák kulturális, szociális, ökonómiai és társadalmi helyzete nagyon különböző: a várandósság az anya és gyermeke között zajló aktív, személyes dialógus, amelynek további fontos szereplője az anyát körülvevő pszichoszociális környezet.
Az anya és magzata között zajló „párbeszéd” emocionális, viselkedéses és pszicho-neuro-immunológiai szinteken is zajlik. Az anyaméh tehát az ember első ökológiai környezete.
A felnőttek egy része úgy véli, egy kisbabának meg kell tanulnia szorongását egyedül kezelni, segítség nélkül. Azt gondolják, ezzel hozzászoktatják a való világban előforduló kihívásokhoz. A kutatások azonban azt mutatják, hogy pont az ellenkezője igaz. Az érzékeny és odafigyelő kapcsolatok alakítják ki a kisgyermekben az igazi függetlenséget.
A csecsemők már életük első napjától fogva felismerik édesanyjukat, előnyben részesítik őt más személyekkel szemben, felismerik a hangját és illatát. A kisbabák természetükből fakadóan rendkívüli módon kötődnek elsődleges gondozójukhoz (aki általában az édesanya). A csecsemő és gondozójának fizikai közelsége, együttléte a kisbaba, később pedig a kisgyermek érzelmi biztonságának legfontosabb forrása. A szülők közelsége biztosítja számára a biztonságot, védelmet, valamint a segítséget és a megnyugvást.
