A szoptatás szociokulturális vonatkozásai

W. Ungváry Renáta

Riordan (2005) a szoptatásra, mint a humán viselkedésformák egyikére tekint, amely érzékeny a kulturális befolyásokra és a szociális változásokra. Ez indokolja, hogy a szoptatás egész folya­matát, a jellemző problémákat, kérdéseket és megoldásokat ezúttal ne a biológia, az élettan szem­szögéből, hanem szociokulturális szemszögből vizsgáljuk.

A probléma:

A szoptatás ma (mondhatjuk úgy is, hogy az utóbbi 100 évben egyre fokozódó mértékben) elsősorban az egészségügy kompetenciakörébe tartozik, egyértelműen egészségügyi kérdésnek számít, noha az emberiség története során sosem volt az. A múltban főként a család, a rokonság idősebb, tapasztaltabb nőtagjai segítették az anyákat, és ez két dolgot egészen biztosan garantált: a saját tapasztalatot és a közösség támogatását, védelmét. Ma ezzel szemben tény, hogy az egész­ségügyi dolgozó, aki az anya szoptatási problémáival vagy egyszerűen csak tapasztalatlanságával találkozik, véletlenszerűen rendelkezik vagy nem rendelkezik saját tapasztalattal, képzése során pedig minimális mértékben tanul a szoptatásról. Ehhez képest:

• A várandósok elméletileg a terhesgondozás során kapnak információkat a szoptatásról, egész­ségügyi dolgozóktól: védőnőtől, szülésznőtől. A védőnő feladata, hogy a rákérdezzen a szoptatás szándékára. Számos esetben ilyenkor hall életében először a várandós erről a témáról, először szembesül azzal a ténnyel, hogy valami számára gyökeres újdonság fogja meghatározni élete elkövetkező éveit.
• A szoptatás megkezdésekor, a szülés körüli időszakban egészségügyi dolgozók veszik körül, tőlük kellene megkapnia a gyakorlati segítséget a szoptatás konkrét megvalósítását illetően, a választ az első felmerülő kérdésekre. Nem lehet kétséges az első napok jelentősége: messze­menően befolyásolják a szoptatás sikerességét, időtartamát (Susin, 1999; Albernaz, 2003).
• A kórházból való hazatérés után ismét két egészségügyi dolgozó, a védőnő és a gyermekorvos hatókörébe kerül a szoptatás. Az édesanyák tőlük várják a választ az összes felmerülő kérdésre: miért sír a baba, elég-e neki a tej, meddig normális, ha felébred éjszaka, mit tegyenek, ha sebes a mellbimbó, szoptathatnak-e lázasan az anyák, mit tegyenek, ha a gyerek egyik napról a másikra elutasítja a szopást, és így tovább.

A kérdés:

Vajon pozitív változásnak tekinthetjük-e a szoptatás egészségügyi kérdéssé válását? Amikor a számok és a tapasztalatok világszerte egyértelműen azt bizonyítják, hogy a rendszer abban az álla­potában, amiben jelenleg van, olyan személyi és képzettségbeli feltételek mellett, amelyek jelenleg adottak, nem mindig ösztönzőleg, hanem épp ellenkezőleg, sokszor negatívan hat a szoptatás­ra, a szoptatási időszak teljes hosszára. A Fülöp-szigetek példája jellemző a tradicionális értékek uralta társadalomban bekövetkező "modernizálódásnak" nevezett változások szoptatásra gyakorolt hatására: a terhesgondozás igénybevétele és a kórházi szülés összefüggést mutat a szoptatási idő­szak rövidebb voltával, a tápszerek használatával. Annyi bizonyos, hogy az egészségügyi rendszer az egyik leglényegesebb csatorna, amelyen keresztül a tápszergyártók elérik az anyák nagy tömegeit (Abada, 2001).

Gazdasági befolyásoló tényezők

Első olvasásra nyilván meghökkentő állítás ez, hiszen pontosan ellentétes az egészség­ügy deklarált szerepével. Annál is inkább, hiszen a szoptatás eredetileg népegészség­ügyi okokból került az egészségügy hatókö­rébe. Az egészségügyi szakemberek számá­ra is, már több száz évvel ezelőtt is, nyilvánvaló volt ugyanis a szoptatott gyer­mek előnye a fajidegen tejjel tápláltakéhoz képest, ezért gondolták úgy, hogy szerve­zett formában, szakképzett személyzettel kell rábírni az anyákat arra, hogy szoptassa­nak.

Csakhogy az elmúlt száz évben a tápszer­gyártók is rájöttek arra, hogy termékeik leg­hatékonyabb népszerűsítői azok az egészségügyi dolgozók, akik az anyákkal kapcsolatba kerülnek. Ma már alig akad olyan tudományos konferencia, kongresszus (gyermekgyógyászoknak, szakdol­gozóknak), amelynek fő szponzorai között ne lennének ott a tápszergyártók. Ugyanígy, a csecsemő­táplálással kapcsolatos független pontszerző továbbképzések száma is megdöbbentően alacsony. Ezekért ugyanis Magyarországon (is) fizetni kell, szemben a tápszergyártók által szponzorált, aján­dékokkal és propaganda-anyagokkal elárasztott ingyenes vagy jelképes összegért kínált "továbbkép­zésekkel", ahol jelentős számban szponzorált előadások meghallgatásáért kapnak pontokat, ajándé­kokat, nyereményeket. A gazdasági válság miatt az egészségügyi dolgozók többsége előnyben ré­szesíti az amúgy kötelező továbbképzések ingyenes lehetőségeit. Ugyanakkor a tápszerek terjeszté­se nem csak a fejlődő országokban dönti még mélyebb nyomorba a rossz körülmények között, igen alacsony jövedelmekből élő családokat. Ezzel kapcsolatban nemcsak a tápszeradás költségeit kell figyelembe venni, hanem az egészségkárosító hatás további költésegeit: kórházi ápolás, gyógysze­rek, kezelések.

Az egészségügy ésszerű finanszírozásának valójában ki kellene zárnia azt a lehetőséget, hogy a célközönség számára ártalmas termékek terjesztésének bármely formája a mai helyzethez ha­sonlóan zöld utat kapjon, és oktatásnak álcázva épüljön bele az egészségügyi dolgozók tovább­képzésébe, oktatásába. Ez annál is inkább veszélyes tendencia, mert a szoptatás elhanyagolhatóan alacsony óraszámban szerepel az egészségügyi dolgozók oktatásában, miközben munkájuk 60‑70 százalékát a szoptató anya-gyerek páros támogatása, segítése, ellátása jelenti. Létezik már olyan ország, India, ahol a szakmai testület megtiltotta, hogy a gyermekorvosok tápszergyár­tók által szervezett konferenciákon, továbbképzéseken vegyenek részt (Baumslag, 1995; Hausman, 2003; Palmer, 2009).

Egyoldalú kommunikáció a szoptatásról

Az egészségügyi dolgozó az esetek zömében a táplálás egyik lehetséges, előnyös formájaként tekint a szoptatásra, és ennek megfelelő az ezzel kapcsolatos kommunikáció is, amely rendszerint a követ­kező, elsősorban számokkal jellemezhető témák köré rendezhető:

• Hány óránként szopik a csecsemő? Annak sugallása, hogy órát kell használni ahhoz, hogy meg­mondhassuk, mikor szükséges megszoptatni a csecsemőt, alaposan elbizonytalanítja és tévútra vezeti az anyát, aki ahelyett, hogy a gyereke jelzéseiből indulna ki és azokat próbálná értelmezni, átlaggyerekek átlagfogyasztásához méri saját csecsemője, és saját maga "teljesítményét". A telje­sítmény-központú szemlélet aláássa a szülői kompetenciát azáltal, hogy külső mércéket alkalmaz a hatékonyság megítélésében az egyéni körülmények mérlegelése nélkül. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a modern kor emberében félrevezető tanácsok nélkül is megvan a napirend, a kiszámíthatóság, a szabályozás iránti igény. Ezért különösen fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, léteznek más szabályozó tényezők is az órák múlásán kívül, és rendszeren nem csupán egy szabályos időközönként ismétlődő napirendet érthetünk, hanem a csecsemő életműködéseiből, egyéni igényeiből fakadó, saját rendszert is.
• Mennyit szopott? Jóllakott-e vele? A mennyiségi szemlélet tökéletesen uralja a szoptatásról való gondolkodást. Az anyatej összetételének, energiatartalmának cirkadián változásai többnyire isme­retlenek, a szopott tejmennyiség megállapítása pedig csak szopás előtti és utáni méréssel lehetsé­ges, ami ismét csak bonyolulttá és jószerével kivitelezhetetlenné teszi az igény szerinti szoptatást.
• Kiürítette-e a mellet? Ha nem, akkor sokan fejést javasolnak, "utolsó cseppig", hogy minél több tej termelődjék. Túl azon, hogy ezek a kérdések a tejtermelés mechanizmusának nem kellően alapos ismeretéről tanúskodnak, a fejés miatt, a kiürítettség mértékének nem pontos megállapít­hatósága miatt szükségtelenül bonyolulttá és időigényessé tehetik a szoptatást, mint az egyik lehetséges táplálási formát (Schmidt, 2003).

Ajánlott irodalom:

Katherine A. Dettwyler (Editor), Patricia Stuart-Macadam (Editor): Breastfeeding: Biocultu­ral Perspectives, 1995.

Régen szoptattak a nők?

Logikusnak tűnik a válasz, hogy igen. Minél régebbi korokba tekintünk vissza, annál nyilvánvalób­bak a nem szoptatás veszélyei a csecsemőhalandóság drámai növekedése miatt. Hajlamosak va­gyunk huszadik századi jelenségnek tekinteni a szoptatási arányok drasztikus csökkenését, holott évszázadokkal korábban is jellemző volt a szoptatás teljes háttérbe szorulása bizonyos területeken. Már az időszámításunk előtti harmadik évezredben említ egy sumér bölcsődal "vidám szoptatós dajkát", és már az írott történelem előtti korokból maradtak fenn csecsemők etetésére szolgáló esz­közök, leggyakrabban marhatülök. A különféle korok orvosi irodalmában nagyon vegyes, ellent­mondásos, sokszor megdöbbentő gyógymódokat találunk ugyanazokra a problémákra, amelyek ma is foglalkoztatják az anyákat: mellgyulladás, túltelítődés, fájdalmas, érzékeny mellbimbó, sebese­dés.

Szoptatási statisztikák ugyanakkor nem állnak rendelkezésünkre régi korokból, mert a szoptatás egészen a 19. század végig nem képezte a tudományos vizsgálódás tárgyát. Inkább szórványo­san rendelkezésre álló forrásokból következtethetünk arra, milyen lehetett a kor hangadó rétegében a szoptatáshoz való hozzáállás. W. A. Mozart például, ahogy apjához írt levelében olvashatjuk, nem engedte feleségének, hogy szoptasson, és csak többek (anyós, bába) unszolására egyezett bele a szoptatós dajka alkalmazásába, terve az volt, hogy fia vízen nőjön föl, úgy, ahogy ő maga is. Első­szülött gyermeke, Raimund nyolc hetesen halt meg. Bár az elemzők valószínűtlennek tartják, hogy valóban tiszta vízről lett volna szó, és sokkal inkább hígított, gabonával felfőzött állati tejet értethet­tek rajta, az tény, hogy Mozart szülei öt gyermeküket is elveszítették, és ebben jelentős része lehe­tett az elhibázott táplálásnak is.

J. J. Rousseau a természethez való visszatérés jegyében természetesen szorgalmazta a szoptatást, de éppen abban a korban, Franciaországban ennek nem sok foganatja volt: a nők többsége szoptatós dajkához adta újszülött gyermekét, a csecsemőhalálozás pedig rendkívül magas volt. (Bővebben lásd a jelenség elemzését a 18. századi Franciaországban Elisabeth Badinter: A szerető anya című könyvében, ugyanakkor Badinter szélsőségesen feminista álláspontjáról érdemes elolvasni ezt: http://budapest.cafebabel.com/hu/post/2010/10/07/Elisabeth-Badinter%3A-Anya-vagy-n%C5%91-vagy

A szoptatás/nem szoptatás jelenségének leginkább árnyalt, evolucionista elemzé­sét Sarah Blaffer-Hrdy antropológus Mo­ther Nature című alapművében találjuk (Blaffer Hrdy, 2000). Érdekfeszítő nyo­mon követni, hogy egyrészt melyek azok a mechanizmusok, amelyek az anya-gye­rek kötődést, a közös életben maradást elősegítik, másfelől pedig melyek azok a tényezők, amelyek ezek érvényesülését gátolják – az állatvilágban is. Szélsőséges példa az államalkotó rovatok esete, ahol egy egész hadsereg áll az anya és a kicsi­nyek szolgálatában. Blaffer-Hrdy elemzé­séből kiderül, hogy a legmeghatározóbb tényező az, hogy az anya kiktől, mekko­ra, milyen hatékony segítséget kap az utód felneveléséhez.

A modern társadalomban, amikor a családon, nagycsaládon belüli "helyettes anyák" már csak igen ritkán állnak rendelkezésre, előtérbe kerülnek azok a társadalmi szolgáltatások, amelyek a család, az anya biztonságérzetlét növelik: például anyavédelmi törvények, anyabarát munkahelyek, részmun­kaidő, rugalmas munkaidő, bölcsődék, gyermekes családok számára előnyös adózási és egyéb intéz­kedések, a családon belüli tapasztalt nők szerepét átvevő önsegítő csoportok, civil szervezetek.

Ilyen szempontok alapján érdemes megközelíteni az olyan megdöbbentő jelenségeket is, mint pél­dául a szoptatási arányok szélsőséges különbségeit egyazon időszakban a német nyelvterületen. A 19. század elejére Dél-Bajorországban, Lausitzban, Tirolban és Csehország németek lakta területein alig szoptatott valaki, a szoptatás átlagos időtartama mindössze 3,5 hét volt. Münchenben ugyan­ebben az időszakban a csecsemők nagyjából kilencven százalékát soha nem szoptatták. Ellenben Tacitus Germania-jában, i.sz. 100 körül elismeréssel állapítja meg, hogy minden anya szoptat, nem szokás szolgálókra, dajkákra bízni a gyereket (ahogy a korabeli Rómában széles rétegek tették).

Roppant tanulságos az az elemezés, amely a szórványosan rendelkezésre álló szoptatási adatok és a csecsemőhalandóság összefüggéseit vizsgálja: bajor statisztikákból kiderül, hogy a bajor-sváb fenn­síkon, ahol 4-500 éven keresztül jóformán alig szoptattak a nők, más német területekhez képest, ahol általános volt a szoptatás, csaknem kétszeres volt a csecsemőhalandóság (Knodel,1977). A la­kosság száma ugyanakkor két ilyen terület összehasonlításakor nagyjából állandó. Ennek magyará­zata, hogy az adott korban az alacsony szoptatási arányok lényegesen magasabb születésszámmal, csecsemőhalandósággal és anyai halálozással járnak, míg a fejlett szoptatási kultúrával rendelkező területeken a születések közti idő hosszú, a születésszám, a halálozási mutatók pedig sokkal alacso­nyabbak. A nem szoptatás jelenségének magyarázatát az elemzők abban látják, hogy a szoptatást a túlzásba vitt szemérem (a szoptatás obszcénnek tartásával, állatiassággal) gátolta, valamint a gyer­mek sem volt komoly érték számos egyéb tényező miatt sem, halálát, mely mindennapos volt, természetes egykedvűséggel vették tudomásul, ebben pedig felekezeti tényezők is szerepet játszot­tak.

Hogyan befolyásolja a politika a szoptatást?

A szoptatást másrészt gyakran összefüggésbe hozták az elkényeztetéssel, túlzott dédelgetéssel is: egészen a mai napig él a német nyelvben és köztudatban (is) a majomszeretet (Affenliebe) kifejezés, amely szerint létezik olyan, hogy túlságosan odaadó, elkényeztető, kártékony anyai szeretet (Tönz, 2003).

Amikor a huszadik században az autoriter társadalmakban újra fennen kezdték hangoztatni, sőt, ok­tatni a majomszeretet károsságát, lényegében évszázadok óta ismert közhelyekhez nyúltak vissza (Holt, 1894). A szándék az volt, hogy ellenőrzést gyakoroljanak a népesség növekedése és egészségi állapota felett, hogy legyen utánpótlás, egészséges emberanyag a katonaság számára (főként a 19. század második felétől, a 20. században szempont), legyen elegendő adó- és járulékfizető állampol­gár, akik majd eltartják az egyre idősödő lakosságot, ez a fejlett országok nagy problémája. A náci Németország ezzel a módszerrel akart ellenőrzést gyakorolni a családon belüli kapcsolatrendszeren (ne családtagok, hanem a Führer, a haza iránt alakuljon ki mély kötődés), miközben népegészség­ügyi célok is vezérelték.

Bevezették a védőnői rendszert, a szülőknek rendezett kötelező tanfolyamokat. A szándék (szoptas­son a nő) azonban sokszor megbukik a gyakorlaton, amely a laktációs ismeretek hiánya miatt inkább akadályozza, mint segíti a sikeres szoptatást (Dill, 1999).

Jó példa erre László Magda-Pikler Emmi: Anyák könyve (1972) című műve, amely lényegében ugyanilyen alapokra épül. Csak egyetlen példa sok közül: ugyanúgy tiltja a csecsemő puszilgatását, mint az egykori náci plakát, és hasonlóan a náci időszak fő művéhez, (Johanna Haarer: Die deutsche Mutter und ihr erstes Kind, mely egyébként egészen a 1970-es évek derekáig bestseller volt a németeknél), a gondozási műveletekre helyezi a hang­súlyt, a fürdetés leírásának több teret szen­telve, mint a szoptatásnak. A szerzők sze­rint tilos utcai ruhában kézbe venni a cse­csemőt (egyébként is csak akkor szabad, ha épp dolgunk van vele, mondjuk pelen­kacsere), tilos éjszaka szoptatni az első hetek elteltével, tilos úgy szoptatni, hogy felhúzzuk az inget, és végül, szoptatási kérdésekben csakis egészségügyi dolgozóra szabad hallgatni.

Az anyák könyve mind a mai napig népszerű, az interneten így ajánlják a gyanútlan vásárló figyel­mébe: "A könyv szerzőinek legfőbb törekvése a segítés. Segíteni az előkészítő időszakban, az első napokban, az első években, az indulásnál. Szerzői nemzetközileg elismert szakemberek, akiknek elő­adásaiból, írásaiból szülők számos nemzedéke tanulta a csecsemő és a kisgyermek megértését. A könyv több mint 30 éve kézikönyve a kisgyermekes szülőknek, ez a 14. átdolgozott, bővített kiadá­sa." (http://moly.hu/konyvek/laszlo-magda-dr-pikler-emmi-anyak-konyve)

Erről a témáról bővebben: W. Ungváry Renáta: Politik und Kindererziehung. Laktation und Stillen 2005/03, valamint az ezt követő vita: 2005/04 a német Pikler társaság egyik tagjával.

Tabuk és babonák a szoptatással kapcsolatban

A világszerte legelterjedtebb, és károssága miatt legsúlyosabb hatású hiedelem a kolosztrum károsnak tartása, és ebből következően az újszülött későn megkezdett szoptatása, úgynevezett prelaktációs etetése. Számos kultúrában évszázadok óta elterjedt gyakorlat. Az újszülöttet legtöbb­ször hashajtó szándékkal etetik-itatják a tejbelövellésig vagy tovább a következő anyagokkal: édesí­tett víz, tea, méz, olaj, vaj, állatok teje, gabonafőzetek, történeti távlatban nézve még: édesített vö­rösbor, rózsavíz, ánizstea, rebarbara stb. Magyarázatként például német nyelvterületen ezt az érvet hozták fel: a magzatszurok és a kolosztrum nem lehet jelen egyidejűleg az újszülöttben. Rosszabb esetben prelaktációs ételt kapott az újszülött számos német nyelvterületen egészen a 18. század végéig, jobb esetben szoptatós dajkára bízták a csecsemőt mindaddig, amíg az anya elkezdhette a szoptatást. Ez persze felvetette azt a problémát is, hogy mi történjék az anyával tejbelövelléskor, illetve hogyan lehet hatékonyan eltávolítani a károsnak tartott kolosztrumot az anya melléből. Meg­döbbentő, hogy korabeli német orvosi tankönyvekben megemlítik azt a gyakorlatot is, hogy fiatal kutyakölyköket használtak a kolosztrum eltávolítására az anya melléből (Solingen, 1693).

Érdekes, hogy az egészségügyben még ma is makacsul, minden evidencia ellenére sok helyütt tartja magát a cukros víz itatás gyakorlata, mely abból a feltételezésből indult ki, hogy az újszülött a tej­belövellésig éhezik és szomjazik, valamint, hogy a cukros víz adása elősegíti a fiziológiás sárgaság lezajlását. Különösen sajnálatos, hogy a cukros víz itatása sok helyütt helyettesíti és/vagy megza­varja a szoptatás megkezdését, az újszülött kellően gyakori mellre tevését. Miután olyan eljárással állunk szemben, amelynek hasznosságát nem támasztják alá kutatások, károsságát azonban igen, a prelaktációs etetés babonájának egészségügyben való továbbélését érhetjük benne tetten (mint ahogy a cukros, vagy más módon édesített víz valóban a tradicionális prelaktációs italok közé tartozik) (Krawinkel, 2003).

Szoptatást akadályozó tévhitek Magyarországon

Ha gond van, mindenről a szoptatás tehet: a lista szinte vég nélkül folytatható. Kihullik tőle az anya haja, kilyukad a foga, túlságosan elfárad, vitaminhiányt okoz, a laktációs pszichózis még mindig használatos szakkifejezése arról a tévhitről tanúskodik, hogy a szoptatás akár az őrületbe is kerget­heti az anyát, karrier félbemaradása, magatartászavar a gyereknél, alvászavar anyánál és gyereknél ("az igény szerinti szoptatás miatt senki sem tud eleget pihenni"), nem lehet csinosan öltözni, szaunázni, hajat festeni. Vagyis mindez azt sugallja, hogy a szoptatás lényegében súlyos áldozat az anya részéről, amely a modern világban sok lemondással jár. Ami azonban kedvet ébreszthetne a szoptatáshoz, netán praktikussága, kötődést elősegítő szerepére utalna, az rendszerint károsnak, veszélyesnek, nevelési hibának van beállítva. Néhány példa a bőséges, úton-útfélen hallható választékból:

1. Általánosságban

• „a jó anya szoptat”: kártékonysága abban rejlik, hogy teljesítménykényszer elé állítja az anyát, aki ugyanakkor nem kap meg minden segítséget a sikeres szoptatáshoz. Az anyákat versenyez­teti: ki a jobb, ki szoptat tovább?
• „szoptatni mindenki tud”: ez a kijelentés az önbizalom erősítése helyett éppen azoknál okoz komoly problémákat, akiknek valami oknál fogva nincs könnyű dolga a szoptatással. Üzenete: csak te vagy ilyen szerencsétlen, ügyetlen, biztos nem is akarod a sikert.

2. Hátrányt okozó tévhitek

• „minden átmegy a tejbe, nem ehetsz bármit”: körülményessé, kevésbé egészségessé, kevésbé változatossá teszi az étrendet, elszigeteli az anyát a családi étkezésektől.
• „szoptató nő nem szedhet gyógyszert”: ugyanakkor táplálékkiegészítőktől, gyógynövénytől nem tartanak, holott okozhatnak gondot!
• „a szoptatás nagyon intim dolog”: ez a felfogás akadályozza az anya-csecsemő páros mozgás­szabadságát a nyilvánosság előtti szoptatás megkérdőjelezése miatt.
• „a szoptatás komoly előkészületeket igényel, sterilitás szükséges”: túlságosan bonyolulttá tesz valamit, ami pedig nagyon egyszerű, és sterilitás nélkül is, bármilyen körülmények közt is kivitelezhető.
• „szoptató nő nem úszhat, nem sportolhat, - szoptató nő nem fogyókúrázhat, - szoptatás és mun­ka nem egyeztethető össze”: ez a három tévhit úgy állítja be a szoptatást, mintha a modernnek tekintett nő életvitelével nem volna összeegyeztethető.

3. Egészségügyi tévhitek:

• ráetetés káros, előbb meg kell várni a gyomor kiürülését
• legalább 2-3 órát várni két etetés közt
• előbb találd ki, miért sír
• ne kényeztesd (lásd Pikler Emmi „Anyák könyvéről” írottakat), az anyatej egyéves kor után elveszíti jelentőségét (nincs benne semmi)
• az igény szerint szoptatás összevisszaságot jelent, kóros evési magatartás kialakulásához vezet
• az egyéves koron túli szoptatás kóros kötődést eredményez anya és gyermeke közt.

Az egészségügyi tévhitek kártékonyságát abban foglalhatjuk össze, hogy terjesztésük a szoptatás fe­letti teljes kontroll megszerzésére irányul, szabályozni szándékozik egy teljesen természetes folya­matot, amely az esetek többségében nem szorul külső szabályozására, legalábbis nem ebben a kívülről beavatkozó formában.

A szoptatás társadalmi szintű akadályozó tényezői

A legalapvetőbb akadályozó tényező az, ha az adott társadalom nem a szoptatást tekinti bioló­giai normának. Ez persze sosem nyíltan deklarált álláspont, de számos árulkodó jelből következtet­hetünk erre:

• cumit, cumisüveget ábrázoló piktogramok elterjedt használata
• mesekönyvekben, filmekben, játékokban minduntalan a cumisüveges etetés, a cumihasználat bukkan fel csecsemőkkel összefüggésben. A csecsemőbabákat cumival, cumisüveggel együtt árusítják, a mesekönyvekben még az állatkölyköket is cumival ábrázolják. Például: Zdenek Miler: A kisvakond és a sas, amelyben a csőrös sasfiókát cumisüvegből eteti a vakond, az etetések közt pedig cumit dug a szájába, vagy Richard Scarry: Tesz vesz a világ, amelyben Fityula nővér, a kenguru cumisüvegből eteti a csecsemőosztályra begyűjtött újszülött koalákat.
• a nyilvános szoptatás ambivalens vagy negatív megítélése, a szoptatás látványának obszcénné, szeméremsértővé, zavaró tényezővé nyilvánítása, miközben a mell egyértelműen szexuális szimbólumként van jelen a közgondolkodásban.
• a hosszú távú szoptatás negatív megítélése szakmai kö­rökben is (például Magyarországon számos pszichológus hangoztatja az egyéves koron túli szoptatás káros voltát a „kórosan erős” anya-gyerek kötődés kialakulásának veszélye miatt, noha a biológiai norma egyértelműen a hosszú távú szoptatás).
• a szoptatás védelmének törvényi háttere részben vagy teljes egészében hiányzik (például a szoptató, dolgozó nőknek járó munkaidő kedvezmény, az anya otthonmara­dását lehetővé tevő intézkedések, a gyermekes munka­vállalókat védő törvények, adókedvezmények).
• az anyatejes táplálást, szoptatást segítő intézkedések hiá­nya. Erre jellegzetes példa, hogy Magyarországon a mell­szívó kölcsönzés, a szoptatási segédeszközök egyike sem élvez TB támogatást, szemben a tápszeres táplálással, függetlenül attól, hogy a használat miért válik szükséges­sé, és függetlenül attól is, hogy az anyatejes táplálástól milyen további egészségügyi előnyök várhatók. Koraszülöttek, fejlődési rendellenességgel született cse­csemők esetében ez a támogatás különösen fontos volna, hiszen mellszívó hosszú távú bérlésének költségei, a szoptatásbarát etetési eszközök beszerzése nagy anyagi terhet ró a családokra.
• a szoptatással kapcsolatos ismeretek teljes egészében hiányoznak az alapoktatásból, a középfokú oktatásból és csak említés szintén szerepelnek az anyákkal kapcsolatba kerülő egészségügyi dolgozók oktatásá­ban.
• a szoptatást aláásó termékek szabad reklámozása, az egészségügy bevonása a fogyasztás növelé­sébe (termékminták, tájékoztatók adása eü. dolgozóknak, szakmai szervezetek ajánlása tápszerek, szoptatást aláásó termékek mellett), zöld jelzés a tápszermarketing legkülönfélébb stratégiáinak, például annak, hogy szakmai továbbképzéseket szponzorálhatnak, kiállíthatnak, előadhatnak.

Mi befolyásolja a szoptatás időtartamát?

A legfontosabb tényező az anya döntése, amely a családi autoritás, illetve a közösségben érvénye­sülő értékrenden alapul. A második legfontosabb tényező az, hogy eljutnak-e az anyához azok a módszerek, amelyek a szoptatás fenntartását elősegítik. Jó példa erre a szilárd táplálékok bevezeté­se: ha túl hamar történik, és a szoptatás rovására (egy-egy szoptatás kihagyása, helyette szilárd étel, szemben az előnyösebb, szoptatás után adott szilárd étellel, amelynek így kiegészítő funkciója van, és lehetővé teszi a fokozatos, csecsemő igényei szerinti haladást), akkor az anyatejes táplálásnak a kívánatosnál hamarabb vége szakadhat. Az anyának tisztában kell lennie azokkal a tényezőkkel, amelyek a szopatás fenntartását ezeken túlmenően, illetve ezek mellett messzemenően befolyásol­ják:

• a szoptatás nem csupán táplálási módszer, hanem a megnyugtatás, elcsendesítés, kötődés és az anya-gyerek kommunikáció hatékony és kívánatos eszköze
• az éjszakai szoptatás pozitívan befolyásolja a tejmennyiséget, míg a túlságosan hosszú szoptatási szünetek csökkentik a tejmennyiséget.

Ezzel kapcsolatosan rövid és velős összefoglaló található az érvényes csecsemőtáplálási módszer­tani ajánlásban, amely itt található: http://www.mave.hu/uploads/file/VSZK%20protokoll%20csecsemo%20taplalasa%200-12%20ho.pdf

A globalizáció hatása szoptatásra

Az uralkodó kultúra (ez napjainkban szinte kizárólag az angolszász hatás érvényesülését jelenti) fo­lyamatos befolyást gyakorol az iparosodás (multinacionális cégek), az internet- és televízióhaszná­lat és sok más csatorna révén a fejlődő országokra. A hagyományos viselkedésmintákkal szemben ez a "haladást" jelképezi, azt, amihez hasonlítani érdemes. Az így közvetített értékek átvételét azért részesítik előnyben, mert ezektől várható a jólét, a modern társadalmi mobilitás megvalósulása.

Ez előbb-utóbb felveti a bevándorlók, kisebbségek kultúrájának megőrzése és az asszimiláció kö­zötti konfliktust, amikor is a jól bejáratott, teljes családi, közösségi támogatást élvező modell helyett egy kezdetben többnyire marginalizálódással járó modellt kínál. A modern világban az információ azok számára hozzáférhető legalább elméletben, akik iskolázottak, míg bevándorlók, kisebbségek esetében nagyon sokszor éppen a kommunikációs nehézségek teszik képtelenné az információk átadását.

WHO/UNICEF az egész világra vonatkozó ajánlásokat fogalmaz meg, ugyanakkor gyakori tapasz­talat, hogy a fejlett országok egészségügyi dolgozói ellenállást tanúsítanak ezekkel szemben. Ez fel­veti a kérdést, hogy létezhetnek-e egyáltalán egységes ajánlások a különböző kultúrákban? A bioló­giai tényezők előbbre valók vagy a kulturális sajátosságok? Egységes ajánlásokra természetesen szükség van, ezeknek bizonyítékokon, a családok számára előnyös gyakorlaton kell alapulniuk, miközben a helyi kivitelezésben, kommunikációban mindenkor figyelembe kell venni az egyéni tényezőket, a speciális helyzetek sajátosságait. Jó példa erre a mai magyar gyakorlatból a glutén­ajánlással kapcsolatosan 2011 végére kialakult helyzet: függetlenül attól, hogy a glutén 4-6 hónapos kor közötti bevezetését alátámasztja-e elegendő, megfelelő színvonalú tudományos bizonyíték, mérlegelni kell az ajánlás megfogalmazásakor az egyéb hatást is, jelen esetben a kizárólagos szopta­tás időtartamának csökkenését, és az egész szoptatási időszak hosszának csökkenését, ami nem puszta aggodalom, az ajánlás kibocsátása óta eltelt időszak adatai sajnos egyértelműen alátámaszt­ják. Egy új ajánlás bevezetése nem csökkentheti a szoptatásnak, az anya és a csecsemő számára lehető leghatékonyabb prevenciós eszköznek az időtartamát, hatékonyságát.

Lásd erről bővebben:

• Szakirodalmi összefoglaló és javaslat a glutén szoptatott csecsemők étrendjébe történő bevezetésével kapcsolatban
• A SZTNB tagjai elhatárolódnak a keksz ajánlásától

Tendenciák világszerte

A kizárólagos szoptatás időtartama és teljes szoptatási időszak hossza is csökkenő tendenciát mutat, ha a Föld erre vonatkozó, hozzáférhető adatainak átlagát nézzük. A fejlett országokban mind­két kategóriában enyhe növekedés tapasztalható az amúgy nagyon kedvezőtlen adatokban, bár fő­ként a magasabb képzettségű anyák körében. A nőknek csupán egy része kezdi meg a szoptatást, a hat hónapos korban még kizárólag szopó csecsemők aránya rendkívül alacsony, az egyéves kor felett szopóké úgyszintén. Az enyhe növekedés a legtöbb fejlett országban a szoptatással kap­csolatos információterjesztő kampányoknak, az egészségügyi ajánlások szoptatás szempontjából kedvező változásának és a szoptatással kapcsolatos nonprofit szervezetek (La Leche Liga) munkájá­nak, és az onnan kiinduló kezdeményezéseknek köszönhető.

A fejlődő országokban ezzel szemben a tendencia egyértelműen romló: enyhén csökken a szoptatást megkezdők aránya, továbbra is nagyon alacsony a hat hónapos korig kizárólag szoptatók aránya, és drasztikus csökkenést mutat az egyéves koron túl is szoptatók aránya, annak ellenére, hogy a fejlő­dő országokban ez még mindig nagyon elterjedt gyakorlat a fejlett országokhoz képest. Az adatokat és tendenciákat elemezve kiderül, hogy a szoptatás pozíciói azokban a hagyományos értékeken alapuló népességcsoportokban is meginognak a globalizáció hatására, ahol korábban jellemző volt a hosszú évekig tartó szoptatás ennek valamennyi pozitív hatásával együtt.

A globalizáció hatásai közül itt elsősorban a tápszer- és bébiétel-marketing negatív következményeit érdemes kiemelni. A hazai gyakorlat elemzését lásd: Üvegbe zárva. A Szoptatásért Magyar Egye­sület kiadványa a 2004-es év magyarországi tápszermarketingjének elemzéséről, melyre részletes Kódex monitorizálás (annak vizsgálata, hogy betartják-e a WHO Kódex intézkedéseit a gyártók, forgalmazók) alapján került sor. A kizárólag anyagi érdeket szem előtt tartó, a középosztálybeli, fe­hér nő mintáját előtérbe helyező marketing káros, számokban is jól kifejezhető hatása miatt nagyon sok fejlődő országban szigorú törvények szabályozzák a tápszerek reklámozását és forgalmazását. A felvevő piac hatalmas, fogyasztóvédelem gyakorlatilag nem létezik, az üzleti lehetőségek szinte korlátlanok, így elmondhatjuk, hogy a tápszermarketing is hozzájárul:

• a nyomor elmélyítéséhez: a családok anyagi lehetőségeit messze meghaladja a tápszerezés költsége
• a gyermekhalandóság növeléséhez: nagyon sok helyen nincs megfelelő mennyiségű és minősé­gű ivóvíz a tápszerkészítéshez, hiányoznak a minimális higiénés feltételek, így tápszerrel táplál-tak körében jelentősen nő a gasztrointesztinális fertőzések aránya, súlyossága
• a születések közötti időtartam csökkenéséhez: a szoptatás fogamzásgátló hatása számos fejlődő országban, ahol más fogamzásgátlás anyagi és/vagy vallási okokból nem hozzáférhető, növelte a szülések közti időszak hosszát, hatásosan szabályozta a túlnépesedést.

Statisztikai adatok

A legátfogóbb, de sajnos roppant hiányos adatbázis az adatszolgáltatás hiánya miatt az Egészség­ügyi Világszervezeté (The WHO Global Data Bank on Infant and Young Child Feeding). Az adatgyűj­téssel kapcsolatos egyik probléma az, hogy a WHO által javasolt egységes definíciók (kizárólagos szoptatás, túlnyomó szoptatás, szoptatás hozzátáplálás mellett) nem elég széles körben ismertek, a másik gond, hogy a WHO javaslata ellenére az adatgyűjtés időpontjaiban is nagy eltérés mutatko­zik. Például egyáltalán nem mindegy, milyen adatot gyűjtünk és elemzünk: a hat hónaposan még szoptatott vagy a hat hónaposan még kizárólag szoptatott csecsemőkét! Az egyéves koron túli szop­tatással kapcsolatos adatgyűjtés sem egységes, így azokban az országokban, ahol a két-hároméves gyerek szoptatása is norma, nehéz egységes, összevethető adatokhoz jutni, mivel a fejlett országok­ban nem is gyűjtenek kétéves koron túli szoptatásról adatot.

A másik nagy probléma az adatgyűjtés maga. Nem mindenhol létezik olyan egészségügyi ellátó­rendszer, amely minden anyához, családhoz eljut, és még a szükséges technikai eszközöknek is birtokában van, különösen a fejlődő országokban. A fejlett országokban, ahol mindez rendelkezésre áll, más tényezők nehezítik a reális kép alkotását. A fejlett országok többségében például nem nézik jó szemmel a kisgyermek szoptatását, ezért sok anya eltitkolja ezt, és a statisztikába valótlan adatok kerülnek.

Bár a WHO javasol egységes kritériumokat, fogalmakat, és az adatgyűjtésben tekintettel van az országon belüli, nemek szerinti, iskolázottság szerinti különbségekre is, az adatgyűjtés során ezt nagyon sokszor nem veszik figyelembe. Jellemző, hogy a fejlett szoptatási kultúrával rendelkező országokból van a legtöbb adat, Európa kivétel, még a skandináv országok is, ahonnan csak szórvá­nyos adatok érkeznek.

Az adatgyűjtés magyarországi helyzete

A nemzetközi összehasonlításban nagyon jónak tűnő magyar adatok elemzésekor azt is figye­lembe kell venni, hogy az adatgyűjtést a védőnők kezdik meg az anya-csecsemő páros kórház­ból való hazatérése után. Az első életnapokban adott tápszer, cukros víz, ami elterjedt gyakorlat­nak számít, nagyon gyakran nem szerepel a zárójelentésben (ott az elvárt állapotot tüntetik fel: kizá­rólag szopó újszülött, jól laktáló emlők stb.), és mivel a 24 órás rooming-in sem elterjedt gyakorlat, sem a védőnő, sem az anya nem rendelkezik erről a korai időszakról, az éjszaka adott kiegészítésről pontos információkkal. Sok olyan csecsemő, aki kizárólag szoptatottként szerepel a statisztiká­ban, valójában legfeljebb csak az ötödik, hatodik életnaptól volna kizárólag szoptatottnak tekinthető. Torzítja a képet az is, hogy sok védőnő érezheti úgy, hogy munkájának hatékonyságát a szoptatási mutatók alapján is megítélik, ezért a valóságosnál ideálisabb számok kerülnek a statiszti­kába. Az adatok az anya közlésén alapulnak, aki sokszor a vélt elvárásokhoz igazodik, például ha tudja, hogy védőnője kizárólagos szoptatást javasolt az első félévben, akkor hajlamos lehet arra, hogy a kiegészítő ételeket, tápszert ne említse meg az adatszolgáltatáskor. Magyar adatokat a szop­tatásról a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet honlapján találhatunk.

Magyarország 2009: kizárólagos szoptatás 4 hós korig 57,5% kizárólagos szoptatás 6 hós korig 37,7% 12 hónapos koron túl is szoptat 36,9% Japán 2001: kizárólagos szoptatás 6 hós korig 21% Gabon 2005-6: tápszer kap 0-12 hós kor között 35% valaha is szoptatott (ever breastfed) 86,2% szoptatás átlagos időtartama 13-15 hó kizárólagos szoptatás 6 hós korig 6,9% Brazília 2006: valaha is szoptatott 96,4% kiz. szoptatás átlagos időtartama 2,2 hó szoptatás átlagos tartama 9,5 hó 1996-hoz képest szignifikáns növekedés: átla­gos tartam 2,5 hóval nőtt, a kizárólagos szopta­tás pedig kétszeresére (96-ban 1,1 hó) 1996-ban a 0-11 hós csecsemők 51,8 %-a kap tápszert. Ausztrália 2005-6: kizárólagos szoptatás 3 hónaposan 57,1% 6 hósan 18,6% Afganisztán 2003: egyévesen még szopik 91,5% kétévesen még szopik 53% kizárólagos szoptatás 4 hósan 30,6% Növekvő tendencia! Ausztria 2005-6: kizárólagos szoptatás 6 hós korig 9,7% Kanada 2005-6: kizárólagos szoptatás 6 hóig 14,4% Csökkenő tendencia! India 2005-6: valaha is szoptatott 95,7% medián kizárólagos 2 hó átlagos szoptatási időtartam 24,4 hó cumisüveg 0-11 hóig 15% Csökkenő tendencia! 2000-ben a kétévesek 66%-a még szopik! Mongólia 2005: kizárólagos szopt. 4 hós korig 68,7% kizárólagos szopt. 6 hósan 57,2% kétévesen még szopik 64,9% Norvégia 2005: kizárólagos szoptatás 6 hósan 9% Románia 2004: kizárólagos szoptatás 6 hósan 15,8% valaha is szoptatott 86,3% Svédország 2007: valaha is szoptatott 97% kizárólagos szoptatás 1 hetesen 90% kizárólagos szoptatás 2 hósan 71,9% kizárólagos 4 hósan 56,2% kizárólagos 6 hósan 12,3% kizárólagos 9 hósan 0,7%

Svájc 2005-6: valaha is szoptatott 94% 6 hóig kizárólag szoptatott 14% Szaúd-Arábia 2004-5: kolosztrumot ad 91,9% 3 hósan cumisüveget (is) ad 76,1% Tádzsikisztán 2005: kizárólagos szoptatás 4 hósan 35,9% kizárólagos 6 hósan 25,4% egyévesen még szopik 74,9% kétévesen még szopik 34,2% valaha is szoptatott 97% Két évvel korábbi adatokhoz képest csökkenés! Vietnam 2006: kizárólagos szoptatás 4 hósan 20,5% kizárólagos 6 hósan 13,8% egyévesen még szopik 77,7% kétévesen még szopik 22,9% Jelentős csökkenés 2000 óta: akkor a 6 hósan kizárólag szoptatott 39% volt! Jellemző, hogy a távoli, zárt közösségekben ál­talános a szoptatás (Central Highland). Nepál 2006: valaha is szoptatott 98,4% medián kizárólagos 2,5 hó medián időtartam 34,3 hó 6 hóig kizárólagos 53% 4 hóig kizárólagos 69,8% egyévesen még szopik 97,5% kétévesen még szopik 96% Folyamatosan csökkenő tendencia a 6 hóig tartó kizárólagos szoptatásban. 1996 még 74% szopik kizárólag hat hósan, 2001-ben 68,3%. Magas hegyekben, elzárt közösségekben 99%. Zimbabwe 2005-6: valaha is szoptatott 98,1% medián időtartam 18,8 hó kizárólagos medián 0,6 hó!!!!!! 6 hóig kizárólag szoptat 22,2% 4 hóig kizárólagos 24,1 1999 óta erőteljes csökkenő tendencia a kizáró­lagos szoptatás időtartamában, ami a kialakult AIDS/HIV helyzet miatt is tragikus. A térség legrosszabb szoptatási adatai. Magas csecsemő­halandóság. Egyesült Államok: Részletes adatok www.cdc.gov AAP Survey 2008. Infant Feeding Practices Study II. nagyon érdekes és sokféle adatfelvételi szempont részle­tesen, szemléletesen feldolgozva, ld melléklet! az újszülöttek 38,8 százalékát szoptatják kizárólagos szopt. 4 hósan 27,7% kizárólagos szoptatás 6 hósan 4,3% cumihasználat újszülött korban 80% 12 hósan még szopik 25,2% Egyesült Királyság 2000-2005: Javuló tendencia, hét százalékkal nőtt a szopta­tást megkezdők aránya. kizárólagos szoptatás egy hetesen 35% kizárólagos 6 hetesen 21% kizárólagos 4 hósan 7% kizárólagos 5 hósan 3%

A vallás befolyásoló szerepe

Néhány példa:

1. Iszlám és szoptatás

   A Korán két évig tartó szoptatást javasol. A tejtestvéreket ténylegesen rokonságban állónak tekintik, így nem is házasodhatnak egymással. A szoptatós dajka intézménye ismert, szükség esetén a nagy­mamák is szoptathatják unokáikat (Janicke, 2003).

   A középkorban és egyes területeken ma is elterjedt a prelaktációs etetés, az anya a tisztulás teljes lezajlásáig, ami akár negyven napot is igénybe vehet, nem szoptathat (Mazaheri, 1989).

   Ramadán és szoptatás:
   Rendszerint szoptató nők is betartják a böjtöt, amely napközben semmilyen táplálék és folyadék­felvételt nem tesz lehetővé, de ha úgy tűnik, ez negatívan hat a szoptatásra, fel is függeszthetik. Törökországban a szoptató nők körülbelül hetven százaléka tartja a böjtöt. Egyes vizsgálatok azt mutatják, hogy a böjt, amely a folyadékbevitelben is jelentős korlátozást ír elő, változást idéz elő az anyatej összetételében és ozmolaritásában, valamint hiány keletkezhet bizonyos mikrotápanyagok­ban, míg más kutatások szerint épp ebben az időszakban tapasztalható kiemelkedő gyarapodás a csecsemőnél. A rövid összefoglaló további kutatásokat tart szükségesnek (Rashid, 2007).

2. Zsidó vallás és szoptatás

   A Talmud nem szabályozza részleteiben a szoptatás kérdéseit, ezért az ajánlások rabbinikus értelme­zéseken nyugszanak. Az igény szerinti szoptatást ajánlják, és a szoptatás folyatását 18-24 hónapos korig, egyes ajánlások szerint akár ötéves korig is, kiegészítő táplálás mellett. A beteges gyerekeket és a lányokat hagyományosan hosszabb ideig szoptatták.

Rizikópopulációk oktatása a szoptatásról

A kulturális különbségek jól áthidalhatók, ha tágabb perspektívából szemléljük az eseményeket. Amikor az előnyösnek tekintett (általunk képviselt) eljárástól eltérő gyakorlattal találkozunk a szoptató nőnél, tegyük fel a kérdést:

1. Segíti-e a szoptatás fenntartását ez a gyakorlat? Ide tartoznak a szoptatással kapcsolatos hiedel­mek, mítoszok (például Pápua Új-Guineában a szoptató nő nem tarthat fenn szexuális kapcsola­tot, mert úgy tartják, az ondó megmérgezi a tejet. A tévhit értelme, hogy a következő terhesség bekövetkeztét kitolja, ezzel a szoptatás időtartama nő.) Ugyanígy értékelendők a hordozásra, szoptatás gyakoriságára vonatkozó szokások is.
2. Ártalmatlan-e ez a gyakorlat? Ide tartozik a különböző amulettek, védő nyakláncok babára agga­tása, rituális ételek fogyasztása stb.
3. Ártalmas-e ez a gyakorlat? A legelterjedtebb ártalmas gyakorlat a kolosztrum megvonása az újszülöttől, lásd feljebb. Ugyanakkor nálunk ártalmas gyakorlat az anya és a csecsemő elválasz­tása. Ne abból induljunk ki, hogy a mi kultúránk és gyakorlatunk a tökéletes! Ártalmas lehet, ha az anyától megvonnak olyan élelmiszereket, amelyek szükségesek az egészséges táplál­kozáshoz, abban a hitben, hogy az a tejen keresztül árt a csecsemőnek.
4. Fogalmazzuk meg, milyen lépéseket szükséges, érdemes tenni!

Munkánk vezérfonala a kulturális relativizmus legyen, szemben az etnocentrikus gondolkodás móddal! (Riordan, 2005) Példák:

• Anya táplálkozása

  Ha az anya táplálkozásával kapcsolatba ütközünk megkérdőjelezhető gyakorlatba, például hot/cold ételek az ázsiaiaknál és a mediterráneumban, speciális diéták (vegán), köménymag­leves, madártej stb, akkor érdemes első lépésben megismerkedni a speciális diéta indokaival. Meg kell ismerkedni azoknak a kisebbségeknek az étkezési kultúrájával, akikkel naponta foglalkozunk. Egészen biztosan léteznek egészséges alternatívák, amelyek szerintük is elfo­gadhatóak.

• Kolosztrum ártalmasnak tartása

  Mutassunk érdeklődést az anya kultúrája, szokási iránt, tegyünk fel sok kérdést, hogy kita­pasztaljuk, milyen félelmek rejlenek a tiltás mögött? Tudjuk meg, ki számít a családban autoritásnak, kinek a véleménye nyom legtöbbet a latban! Kezdjük az információk átadását vele! Biztassuk, hogy minél előbb szoptat, annál hamarabb lesz sok teje!

• Szoptatás a nyilvánosság előtt

  Tudakoljuk meg, mit gondol erről, mitől tart! Segítsük a kompromisszumok keresését, ajánl­juk baba-mama csoport felkeresését!

• Korai hozzátáplálás

  Mi szokás az anya környezetében? Mi befolyásolja a döntését? Mi a családi autoritás véle­ménye és személyes tapasztalata?

• A szoptatás időtartama

  Kérdezzünk rá, mit tervez, és miért, meddig szoptattak mások a környezetében! Milyen tényezők befolyásolják a döntését? Mondjuk el a hosszan tartó szoptatás előnyeit anyai és gyerek szempontjából is!

Romák és szoptatás Magyarországon

A hagyományos roma gondolkodásmód a szoptatással kapcsolatosan kifejezetten kedvező, mert az igény szerint szoptatáson, a kötődés elősegítésén, a válaszkész gondozáson alapul. A csecsemőt nem hagyják sírni, sokat hordozzák, az anya és a csecsemő szétválaszthatatlan egységet alkot, a szoptatást és magát az anyát idősebb, tapasztalt nőrokonok támogatják. Jellemző az évekig tartó szoptatás, ugyanakkor szokás a viszonylag korai szilárd étel adása is. Szoptatási problémával inkább akkor találkozunk, ha a hagyományos közösségből, életmódból már kiszakadt családdal van dolgunk, ahol már nem a régi, hagyományos minták érvényesülnek, hanem akár öntudatlanul is, a társadalmi szempontból elfogadottnak érzékelt norma: a cumisüveges etetés, a tápszer adása. Rossz szociális körülmények között élő családoknál ennek súlyos negatív hatásai ahhoz a folyamathoz hasonlóak, amelyet a fejlődő országok kapcsán említettünk, beleértve a szülések közt eltelő idő drasztikus csökkenését, a kórházi ápolási napok számának növekedését, nem is beszélve a mestersé­ges táplálás költségeiről.

Ha a szoptatást segítő személy roma családdal kerül kapcsolatba, vegye figyelembe, hogy a szopta­tást asszonyok dolgának tartják, vizsgálatra, szoptatás megfigyelésre ne az apa jelenlétében kerít­sünk sort. Az információk átadásánál, a szokások feltérképezésénél messzemenően a családi autori­tás személyére, az ő megnyerésére építsünk, aki, különösen először szülő anya esetében, az anyós.

A kommunikációt csak a másik iránt megnyilvánuló érdeklődés, tisztelet jellemezheti, amely alapvetően egyenrangú felek közötti kommunikáció kell, hogy legyen.

Összefoglalás

A szoptatás jelenlegi helyzetét számos tényező befolyásolja, amelyek hatásukban összeadódnak. Az ideálisnak tekintett szoptatási gyakorlat (hat hónapig kizárólag anyatej, majd a szoptatás folyatása kétéves korig vagy azon túl) megvalósulását a következő tényezők akadályozzák, illetve befolyásol­ják:

• eljut-e az anyákhoz elegendő mennyiségű, minőségű, független forrásból (nem a bébiüzletágban bármely szinten érdekelt) származó információ a szoptatásról
• ha szoptatási nehézségbe ütközik az anya, kap-e hatékony segítséget a megoldáshoz
• a mell szexuális szimbólummá vált
• az anyák munkába állása, a munkahelyek nem szoptatásbarát működése
• az anyavédelmi törvények, társadalmi juttatások hiánya
• a csecsemőt, kisgyereket nevelő anyák társadalmi elismertségének, támogatásának hiánya, a konkrét gyakorlati segítség hiánya a nagycsaládok felbomlása miatt
• a globalizáció részeként terjedő tápszermarketing negatív hatása
• a hagyományos társadalmak felbomlása, bizonytalan átmeneti állapot
• egyoldalú, a szoptatást csupán a táplálás egyik lehetséges módjaként beállító kommunikáció

A pozitív változások lehetséges irányvonalai

• Az egészségügyi dolgozók képzésük során kapjanak bizonyítékokon alapuló információkat a laktációról, valamint elegendő gyakorlati ismeretet az anyák hatékony támogatásához.
• A WHO Kódex hatálya alá tartozó termékek reklámozásának teljes tilalma, a tápszercégek által szponzorált és szervezett továbbképzések leállítása, szakmai szervezetek ne támogassanak tekintélyükkel tápszerkampányokat, egyes termékeket.
• Támogassák az anyák társadalmi megbecsülését, védjék hatékony intézkedésekkel a szoptatást.
• Már az alapfokú közoktatásban szerepeljen a szoptatás témája, mint biológiai norma.

Irodalomjegyzék

1. Abada TS, Trovato F, Lalu N.: Determinants of breastfeeding in the Philippines: a survival analysis. Soc Sci Med. 2001 Jan;52(1):71-81.
   http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11144918
2. Albernaz E, Victora CG, Haisma H, Wright A, Coward WA.: Lactation counseling increases breast-feeding duration but not breast milk intake as measured by isotopic methods. J Nutr. 2003 Jan;133(1):205-10.
   http://jn.nutrition.org/content/133/1/205.long
3. Baumslag N: Milk, Money, and Madness: The Culture and Politics of Breastfeeding. Praeger (1995)
4. Blaffer Hrdy S: Mother Nature: Maternal Instincts and How They Shape the Human Species. Ballantine Books; 1st edition (2000)
5. Dill G: Nationalsozialistische Säuglingspflege: Eine frühe Erziehung zum Massenmenschen. Enke Verlag, Stuttgart (1999)
6. Haarer J: Die deutsche Mutter und ihr erstes Kind.
7. Hausman BL: Mother's Milk: Breastfeeding Controversies in American Culture. Routledge; 1st edition (2003)
8. Holt LE: The Care and Feeding of Children – A Catechism for the Use of Mothers and Children's Nurses. D. Appleton and Company. (1894)
   http://www.gutenberg.org/files/15484/15484-h/15484-h.htm
9. Janicke L, Kretschmer U.: Der Einfluss religiöser Normen auf Stilladauer und Stillfreude. in: Scherbaum-Perl- Kretschmer: Stillen, Frühkindliche Ernährung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003. pp 413-417.
10. Krawinkel M, Scherbaum V: Ernährung in den ersten lebenstagen. in: Scherbaum-Perl-Kretschmer: Stillen, Frühkindliche Ernährung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003. pp337-340.
11. Knodel J: Breastfeeding and population growth. Science. 1977;198(4322):1111-5.
12. László Magda-Pikler Emmi: Anyák könyve. Medicina, 1972
13. Mazaheri A: A muszlimok mindennapi élete a középkorban. Európa, 1989. 52-59.
14. Palmer G: The Politics of Breastfeeding: When Breasts are Bad for Business. Pinter & Martin Ltd; 3rd edition (2009)
15. Rashid H: Ramadan fasting and Breast Milk. Breastfeed Med. 2007 Mar;2(1):59-60.
    http://www.dors.it/latte/docum/Ramadan%20Fasting%20And%20Breast%20Milk.pdf
16. Riordan, Jan: The Cultural Context of Breastfeeding. In: Riordan, J: Breastfeeding and Human Lactation. 3rd edition; Jones & Bartlett, 2005. pp 713-728.
17. Schmidt A: Verlust des Wochenbetts und anderer traditioneller Schutzmechanismen für Mütter. In: Scherbaum-Perl- Kretschmer: Stillen, Frühkindliche Ernährung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003. pp399-401.
18. Solingen: Handgriffe der Wund-Arztney, Frankfurt an der Oder, 1693., idézi: Tönz O: Stillpraxis im Wandel der Zeit. in: Stillen, Frühkindliche Ernährung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003.
19. Susin LR, Giugliani ER, Kummer SC, Maciel M, Simon C, da Silveira LC.: Does parental breastfeeding knowledge increase breasfeeding rates? Birth. 1999 Sep;26(3):149-56.
    http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1046/j.1523-536x.1999.00149.x/abstract
20. Tönz O: Stillpraxis im Wandel der Zeit. in: Stillen, Frühkindliche Ernahrung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003.