Bocsánatot kérek...
Az anyától, aki kívülállóként élte meg a szülését. Sajnálom, hogy nem győződtünk meg arról, hogy tisztában vagy-e vele, hogy ez a Te szülésed és nem az övék, és hogy senki nem kényszeríthet olyan beavatkozásokra, amiket nem akarsz.
A szülőktől, akik külön szobába helyezték az újszülött kisbabájukat, mert azt hitték, ez az, amit tenniük kell. Sajnálom, hogy nem világosítottunk fel benneteket arról az alapvető tényről, hogy a kisbabáknak a szüleik közelében kell lenniük, és hogy a külön szobában altatás megduplázza a bölcsőhalál kockázatát.
A szülőktől, akik megvették a csecsemőgondozási könyveket és a bibliájukként tekintettek rájuk. Sajnálom, hogy nem segítettünk nektek abban, hogy magabiztosnak érezzétek magatokat a szülői képességeiteket illetően és így olyanokhoz kellett fordulnotok tanácsért, akik soha nem találkoztak a gyermeketekkel és nem is fognak, mindeközben pedig a saját gondolataitokat és meggyőződéseiteket figyelmen kívül kellett hagynotok.
Az anyától, akinek újszülöttjét a szülés után elvitték és az újszülöttosztályon gondozták. Sajnálom, hogy nem értük el, hogy minden kórházban legyen rooming-in, ami a legjobb az anya, a csecsemő és a család számára egyaránt.
A szülőktől, akik gyakran magára hagyták a gyermeküket, mert azt hitték, így fog önállóságot tanulni. Sajnálom, hogy nem adtuk meg nektek a szükséges információkat a gyermek fejlődéséről és arról, valójában hogyan tanulja meg egy gyermek az önállóságot – azt a fajta önállóságot, amit valóban kívántok nekik.
Az anyától, aki szeretett volna szoptatni, de végül tápszeres táplálás lett belőle, mert mások azt mondták neki, hogy nincs elég teje. Sajnálom, hogy elmulasztottuk megadni neked azt a támogatást, amire szükséged lett volna.
A szülőktől, akik szerettek volna együtt aludni a gyermekükkel, de nem tették, mert azt gondolták, hogy nem biztonságos, de elaludtak a kanapén a kisbabájukkal, amikor már teljesen kimerültek a baba éjszakai ébredései miatti állandó felkelésektől. Sajnálom, hogy elmulasztottuk megadni nektek a megfelelő információkat, hogy biztonságosan együtt aludhassatok a kisbabátokkal és ne tegyétek ki őt sokkal nagyobb kockázatnak azzal, hogy elszundítotok vele a kanapén.
Az anyától, aki szülés utáni depresszióban szenvedett a szülés eseményei miatt, de azt mondták neki, hogy ez nem számít, hiszen a kisbabája egészséges és csak ez a lényeg. Sajnálom, hogy nem mondtuk meg neked, hogy igenis számítasz, sőt, nagyon is számítasz, hiszen Te fogod gondozni a gyermekedet, és neked is egészségesnek kell lenned ahhoz, hogy ezt jól tudd csinálni.
A szülőktől, akik hagyták, hogy a kisbabájuk álomba sírja magát, mert annyira fáradtak voltak, hogy úgy érezték, valamit, bármit tenniük kell az éjszakai ébredések ellen. Sajnálom, hogy nem adtuk meg nektek a támogatást és segítséget, amire szükségetek volt ahhoz, hogy úgy tudjátok szeretettel nevelni a gyermeketeket, hogy közben érzitek, a Ti szükségleteitekről is tudtok gondoskodni.
Az anyától, aki el sem kezdett szoptatni, mert azt feltételezte, hogy nincs más választása és a tápszeres táplálás a legjobb megoldás a számára. Sajnálom, hogy nem mondtuk el neked, hogy az egész világon vannak asszonyok, akik megosztják az anyatej ajándékát olyan csecsemőkkel, akik bármilyen okból nem kaphatják meg azt a saját édesanyjuktól.
A szülőktől, akik hagyták, hogy a kisbabájuk álomba sírja magát, mert meg akarták tanítani neki, hogyan tudja megnyugtatni saját magát. Sajnálom, hogy nem hangsúlyoztuk jobban, hogy ez a módszer valójában megzavarja azt a folyamatot, amelynek során a kisbabád megtanulja az érzelmeinek szabályozását, és hogy a kicsikéd továbbra is nagy stresszt él át akkor is, ha már nem sír.
Bocsánatot kérek.
Társadalomként cserbenhagytunk oly' sok családot, és ha fel akarjuk építeni a közösségi érzést magunk körül, akkor többé már nem nem nézhetünk ezekre a mulasztásokra úgy mint ami valaki másnak a problémája. Fel kell ismernünk a saját, egyéni szerepünket és a lehetőségeinket a változtatásra. Hátradőlhetünk és szidhatjuk a „rendszert”, amiért ennyi családot megnyomorított, de a harag önmagában semmit nem ér. El kell kezdenünk felvenni a felelősséget (nem a vádlást) és megtenni bármilyen kicsi vagy nagy dolgot, amivel segíthetünk. Gyermekeink és családjuk megérdemlik a lehető legjobb kezdetet, és ez azt jelenti, hogy fel kell vérteznünk a szülőket mindazzal, amire szükségük van ahhoz, hogy magabiztosnak érezzék magukat szülői szerepükben. Ez nem azt jelenti, hogy legyen még több ember körülöttük, aki megmondja, hogy mit kell csinálniuk, hanem azt, hogy legyen több ember, aki információt és támogatást nyújt nekik.
Ahogy Gandhi mondta: „Légy Te a változás, amit látni akarsz a világban.” Én egy lépéssel továbbmennék, és azt mondom, hogy harcolj is érte.
Írta: Tracy G. Cassels