Dr. Kazai Anita

A fenntartó azathioprin-terápiában részesülő anyák és csecsemőik egészsége szempontjából is hasznos a szoptatás, nem nő a fertőzéses és tumoros megbetegedések kockázata a gyermekek között.

A gyulladásos bélbetegség (IBD) gyakran manifesztálódik fogamzó korú nőkben. A fogamzás vagy a terhesség alatti aktív betegség növeli a spontán abortusz, a halvaszületés, a koraszülés, az alacsony születési súly és a fejlődési rendellenességek kockázatát. Mindez azt igazolja, hogy nagyon fontos a klinikai remisszió elérése a fogamzás előtti időszakban és hatékony fenntartó kezelés alkalmazása a terhesség során. Az azathioprint (AZA) és metabolitját, a 6-merkaptopurint (6-MP) az IBD-betegek széles körében alkalmazzák fenntartó terápiaként, és napjainkban már a terhesség során is ajánlják folyamatos használatukat. Mindazonáltal, kevés adattal rendelkezünk a szoptatás alatti anyai immunszuppresszív terápia csecsemőre gyakorolt hatásával kapcsolatban, ezért a téma a klinikai gyakorlatban kiterjedt vita tárgya. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) azt javasolja, hogy a szoptatás során az IBD-s édesanyák annak tumorkialakulást elősegítő hatása miatt ne fogyasszanak AZA-t. A másik ok, ami miatt az AZA-szedő nőket általában lebeszélik a szoptatásról, az a feltételezés, hogy a szer növelheti az újszülöttek fertőzésre való hajlamát. Azonban az Európai Crohn és Colitis Szövetség (European Crohn's, Colitis Organisation, ECCO) bizonyíték alapú konszenzusa javasolja a szoptatást fenntartó AZA-terápia esetén, mivel az anyatejben csak nagyon kis mennyiségű AZA és 6-MP jelenik meg. A jelen összefoglalóban ismertetett tanulmány (Long-term follow-up of babies exposed to azathioprine in utero and via breastfeeding, Sieglinde Angelberger és munkatársai, Journal of Crohn's and Colitis (2011) 5, 95–100, doi:10.1016/j.crohns.2010.10.005) arra vállalkozott, hogy megállapítsa: növeli-e a fertőzések kockázatát a gyermekben, ha az IBD-s anya a szoptatás során fenntartó AZA-terápiában részesül.

Más baj nincs is velük, csak az, hogy sokszor nem valós nehézségek, hanem ilyen okok, makacs félreértések miatt marad abba a szoptatás, amely a gyereknek és az anyának is a legkedvezőbb volna.

1. Ha eleinte túl sokat teszem mellre, és hosszan rajta hagyom, felázik és kisebesedik a mellbimbóm.

NEM!

Ilyen összefüggés nincs! Az újszülöttnek nagyjából két hónapos korig nem csupán percekre, hanem hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy biztosan elegendő tejhez jusson! A mellbimbó főként szoptatás céljára szolgál, sérüléseit tehát néhány kivételtől eltekintve nem maga a szoptatás, hanem a következő okok valamelyike okozhatja: a baba nem kapja be elég mélyen a bimbót, nem nyitja ásításszerűen nagyra a száját (ez például akkor történhet meg, ha a picit kinyitott szájba erővel belepasszírozzuk a mellbimbót).

Mával, a szoptatás világnapjával kezdődik az anyatej világhete – amin most főleg arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen fontos az önkéntes segítők támogatása a szoptatás megkezdésében és fenntartásában.

A Magyar Védőnők Egyesülete szerint a rendezvénysorozat célja az is, hogy az egész világon felszólítsa a kormányokat és a szülészeti intézményeket: támogassák az anyákat abban, hogy kizárólag anyatejjel táplálják gyermeküket, és ehhez az intézményben minden segítséget megkapjanak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az UNICEF és számos egyéb egészségügyi szervezet világszerte azt javasolja, hogy a gyermek legalább hat hónapos koráig kizárólag anyatejet kapjon.

Gyakori, hogy a szülők elégedetten dőlnek hátra az első napokban: milyen jó ez a kisbaba, alig sír, mindig alszik! Persze, vannak nyugodt babák, de a legtöbbször a túlzott aluszékonyság problémákat szül, bajt jelez.

A baba a születés utáni első órában aktív, éber, figyeli a környezetét, lelkesen szopizik, a szülők szemébe néz, szopja az ujját, és mindenféle egyéb kunsztokkal lepi meg a nagyérdeműt. Ám ez után az időszak után mély álomba merül, és csak időnként jelzi, hogy szívesen szopna, mégpedig nagyon finom jelzésekkel. Előfordulhat, hogy a szülők nem veszik észre, hogy a kisbaba "szólt", hiszen sokan azt hiszik, hogy az éhség jele a sírás.

Mit tehet ma egy nő, ha nem tudja szoptatni a gyermekét? Betegség-e a laktációs zavar? Gyógyszernek vagy méregnek számít a tápszer? Kik a szoptatási szaktanácsadók, és mi a munkájuk?

Voltaképp mindenkinek sikerül. De ha valakinek netán mégsem, akkor próbálkoznia kell tovább, hogy rendbe jöjjön minden. Ha pedig - ám erre ne is gondoljunk - nem tud rendbe jönni minden, nyugodtan felírható a tápszer, hiszen ma már nagyszerű termékeket lehet kapni mindenhol. Ezzel a három állítással lehet felrajzolni azt a mintát, ami a szoptatással kapcsolatos szemléletet jelenleg világszerte, így hazánkban is a legszélesebb körben meghatározza. Első pillantásra logikus és zárt, vagyis megnyugtató rendszerről van szó, ha azonban megkapargatjuk, hamar kiderül, hogy egyik állítás sem stimmel igazán.