Hírolvasó
WHO ajánlások - Pozitív szülésélményt célzó szülészeti ellátás
Az Egészségügyi Világszervezet "Pozitív szülésélményt célzó szülészeti ellátás" címmel átfogó, naprakész iránymutatást adott ki az alapvető szülészeti ellátásról, ami összefoglalja a WHO eddigi és új ajánlásait. Az ajánlás csomag - amennyiben együttesen bevezetésre kerül - a körülményektől és az egészségügy általános színvonalától függetlenül biztosítja a jó minőségű és bizonyítékokon alapuló ellátást.
Az irányelvben bemutatott eljárások nem ország és nem régió specifikusak, miközben elismerik az elérhető egészségügyi szolgáltatások szintje közötti különbségeket, amelyek világszerte fellelhetőek országok között, illetve országokon belül is.
Az iránymutatás kiemeli a nőcentrikus gondozás fontosságát annak érdekében, hogy az anyák és csecsemőik vajúdás és szülés közben átélt tapasztalatait optimalizálja egy holisztikus, emberi jogi alapú megközelítésen keresztül. A szülészeti ellátás globális modelljét mutatja be, ami figyelembe veszi a létező modellek és kortárs gyakorlat komplexitását és változatosságát.
Az ebben az irányelvben foglalt ajánlások célja a releváns nemzeti és helyi egészségügyi politikák és klinikai protokollok alakítása. Ennélfogva az irányelv elsősorban az országos és helyi közegészségügyi szakpolitikai döntéshozóknak, az anya- és gyermekegészségügyi programokat létrehozóknak, az egészségügyi intézmények vezetőinek, civil szervezeteknek, az anyák és a gyermekek egészségügyi szolgálatainak tervezésében és irányításában részt vevő szakmai társaságoknak, az egészségügyi szakembereknek (beleértve az ápolókat, a bábákat, az általános orvosokat és a szülészeket), valamint az egészségügyi szakemberek képzésében részt vevő oktatóknak szól.
Az iránymutatás táblázatos összefoglalója magyarul is olvasható itt.
Kép: CC0 public domain
judit 2018. 10. 13., szo – 12:54 Tags Cikkek Szülés Ajánlás WHO ajánlások – Pozitív szülésélményt célzó szülészeti ellátás táblázatos összefoglalóResearch on the Breastfeeding Solutions App
Great news! The first STUDY of the usability and impact of the Breastfeeding Solutions app appeared online September 20, 2018 in the Journal of Human Lactation. This small longitudinal prospective cohort study found that nearly 80% of the 29 women who used the app and completed the study surveys at 3 and 6 months were breastfeeding at 6 months. The local average of any breastfeeding at 6 months was 50%--nearly a 30% difference!
Because this Australian study had no control group, the researchers could not infer that the Breastfeeding Solutions app was responsible for this difference in nursing outcomes, but I am still thrilled with this result. When I developed this app, my goal was provide an accurate, easy-to-use digital resource that could help nursing families meet their feeding goals. It is wonderful to receive such positive feedback from this study! (To see how the Breastfeeding Solution app works, scroll to the bottom of this post for a 2-minute video demo.)
The study’s aims were to explore the app’s usability among rural Australian women in a sparsely populated area and to describe the nursing outcomes of the study participants, comparing them to the local average. Because this study is not in an open-access journal, I’d like to share some of its details.
The App’s Usability
Regarding theusability of the Breastfeeding Solutions app, the researchers reported that
94% rated the app favorably
97% found the app helpful
87% would recommend the app to others
Study participants wrote
“Provided me with the information I wanted.”
“For first-time feeders there’s some very relevant and helpful information.”
“Helped me understand the latch.”
Of course, in our digital age, many online sources of breastfeeding information exist. Some study mothers mentioned social media as one alternative source, but as one noted:
“Searching the web comes up with all sorts of contradictions; books become outdated. I think the app, so long as it is regularly maintained and information updated, feels much more trustworthy.” 4
Along these same lines, the researchers wrote that some participants
“…expressed apprehension regarding advice found on the Internet and social media sites, and they were uncertain if the content was trustworthy.”
But what about the paper brochures and handouts many birthing facilities send home with new parents? Is an app a better choice? According to one study participant:
“…pamphlets and booklets all get lost…An app is just perfect.”
Ultimately, the researchers concluded that the app fulfilled the need of these families for evidence-based information.
An App Will Never Replace Personal Help
As this study illustrated, a breastfeeding app can work well as the first source of answers to parents’ questions. But no app can ever replace one-one-one breastfeeding help. Five of the participants commented that health professionals are key to nursing success. Not surprisingly, one study participant wrote: “I still prefer face-to-face contact with a lactation consultant.”
But in some parts of the world, in-person breastfeeding help is not readily available. In places like rural Australia, an app can be a practical tool where the environment is not breastfeeding friendly. As one study mother wrote:
“I needed someone to observe feeding to help with pointers which I could not find where I live…very few places to breastfeed when out….Also in small towns there are hardly any change facilities so you don’t feel encouraged to get out and about.”
Suggestions for Future Improvements
With any breastfeeding resource, there’s always room for improvement. One study mother thought the information in the app was “too generalized.” Certainly, any resource that is not customized to one family’s experience runs this risk. Three of the study mothers suggested that adding more pictures and videos to the app “would have been awesome to better understand what the written information meant.” (This addition is definitely on my list of things to do!)
In their list of key messages, the study authors included:
“The app fulfilled a need and met a gap, providing rural women with access to reliable and evidence-based information regarding breastfeeding, in spite of their location.”
If you are unfamiliar with how the Breastfeeding Solutions app works, watch its 2-minute video demo HERE. The app is available worldwide for Android and Apple devices through the App Store and Google Play.
I am grateful to Australian researchers Nikita Wheaton, Jacinta Lenehan, and Dr. Lisa Amir for being the first to study the Breastfeeding Solutions app. I am also pleased that a larger study on the app is currently underway in southern California, where the plan is to include more than 200 families.
Today’s parents expect to receive breastfeeding information and education in the formats and platforms they prefer. With more and more millennial families having babies, my hope is that the Breastfeeding Solutions app—which we can now recommend as supported by research—will find its way into the hands of many. Please help me spread the word.
Reference
Wheaton,, N., Lenehan, J., and Amir, L.H. (2018). Evaluation of a breastfeeding app in rural Australia: Prospective cohort study. Journal of Human Lactation, doi: 10.1177/0890334418794181
Tíz ötlet a nyilvános helyen történő diszkrét szoptatáshoz
Az embercsecsemőnek folyamatos testközelségre és gyakori szoptatásra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön. Élete első hónapjaiban a kisbaba sok szempontból hasonlít a magzatra: jóllétéhez nélkülözhetetlen az édesanyja teste nyújtotta biztonság és az állandóan elérhető táplálékforrás. A későbbiekben a gyermek egyre inkább a külvilág felé fordul, ám szoros kontaktusa az anyával évekig megmarad.
Ahhoz, hogy a tejtermelés megfelelő legyen, továbbá, hogy a szoptatás immunológiai, nyugtató, altató, fájdalomcsillapító, kommunikációs és számos más funkciója megvalósulhasson, elengedhetetlen, hogy az édesanya igény szerint szoptassa gyermekét, azaz minden alkalommal mellre tegye, amikor a kicsi jelzi, hogy szeretne szopni.
Ez értelemszerűen akkor lehetséges, ha az anya és a csecsemő szinte folyamatosan egymás közelében van. Ez azonban nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az anyának évekig a négy fal közé zárva kell élnie! Az igény szerinti, kizárólagos szoptatásban éppen az a nagyszerű, hogy az anyán és a kisbabán kívül semmi másra nincs szükség hozzá. Ezért a szoptatás nincs helyhez kötve: a kismama bárhol, bármikor mellre teheti gyermekét, miközben ugyanúgy éli az életét, intézi az ügyeit, társaságba, könyvtárba vagy akár egyetemre jár, mint bárki más.
Sok anya természetesnek tartja, hogy az utcán, orvosi rendelőben, hivatalban vagy bárhol megszoptassa a kisbabáját. Mások zavarba jönnek ennek a lehetőségnek még a gondolatától is.
Azok, akiknek nem probléma a nyilvános helyen történő szoptatás, nagy szolgálatot tesznek: nemcsak maguknak és gyermeküknek, hanem azoknak a lányoknak és asszonyoknak, akik még nem anyák - számukra meghatározó lehet az, hogy szoptató anyákat látnak maguk körül.
Azoknak pedig, akik az utóbbi csoportba tartoznak, segíthetnek az alábbi tippek.
1. Légy tisztában a jogaiddal! A nyilvános szoptatás törvényes és nagyon jó dolog. Az elérhető legjobb módon táplálod és gondozod a kisbabádat, ráadásul jó példát mutatsz a felnövekvő nemzedéknek. Senki nem tilthatja meg, hogy megszoptasd a gyermekedet csak azért, mert nyilvános helyen vagytok.
2. Gyakorolj otthon a tükör előtt! Ha aggódsz amiatt, hogy túl sok minden látszik, a tükör előtt szoptatás valószínűleg meggyőz arról, hogy a szopó baba elég hatékonyan eltakarja a melledet. Kipróbálhatod a szoptatást különböző felsőkben, hogy lásd, melyik válik be nektek a leginkább. Vannak olyan babák, akik nem tűrik, ha szopás közben bármi is az arcukhoz ér, mások nem zavartatják magukat a hozzájuk érő ruha vagy takaró anyagától. Érdemes otthon kikísérletezni, hogyan tudjátok a számodra kielégítően megvalósítani a diszkrét szoptatást.
3. Válassz kényelmes öltözéket! Vásárolhatsz (vagy varrhatsz) olyan szoptatós felsőket, amiken rejtett nyílások könnyítik meg a mellre helyezést, de hagyományos ruhákból is összeállíthatsz olyan szoptatós viseletet, amiben egyszerűen meg tudod szoptatni a kisbabát. Egy laza póló gyakran jó választás a mindennapokban, hiszen azt csak fel kell húzni az egyik oldalon, hogy mellre tehesd a kicsit. Ha elég bő, akkor az anyag takarni fogja a hasad és a melled legnagyobb részét. Egy végig gombos blúz alulról kigombolható a szoptatáshoz, de ha a baba nem szereti, hogy az anyag az arcához ér, akkor felülről is kigombolhatod. A várandósság alatt viselt rugalmas haskötő jó szolgálatot tesz a szülés utáni időszakban a pocak eltakarására, amikor felemeled a pólót. Vegyél föl egy kardigánt, bő, kigombolt blúzt vagy dzsekit a pólód fölé, és máris takarásban lesz minden, amíg a baba mellen van. Készíts a megfelelő helyen két kivágást egy kényelmes trikóra - ez plusz takarást nyújt, ha felveszed a pólód vagy blúzod alá.
4. Használj hordozókendőt! Némi gyakorlással a legtöbb hordozóeszközben meg tudod szoptatni a kisbabádat. Akár menet közben is! Ha alulról húzod fel a pólódat, akkor érdemes felvenni egy trikót vagy derékmelegítőt, hogy a hasad ne legyen meztelen.
5. Válassz könnyen kezelhető melltartót! Sok anya úgy találja, hogy a számára egy rugalmas, sport-típusú melltartó a legpraktikusabb, amit csak lehúz a melle alá a szoptatáshoz. Ha szoptatós melltartót viselsz, hasznos lehet otthon gyakorolni, hogyan lehet fél kézzel ki- és bekapcsolni, hogy élesben már magabiztosan meg tudd csinálni.
6. Válaszd ki a helyet! Két szempontot vegyél figyelembe: kényelmesen le tudj ülni, lehetőleg úgy, hogy a hátadat meg tudd támasztani, és kevésbé legyél látható a nagyközönség számára. Étteremben ülj úgy, hogy a boksz belseje felé fordulsz - ekkor csak az asztaltársaság lát. Ha nincsenek bokszok, olyan széket válassz, ami nem a terem felé néz. Áruházban sokan választják a próbafülkét a szoptatáshoz. Ez kissé unalmas lehet, de legalább nem a nyilvános WC! Lehet, hogy találsz egy jó kis padot, vagy egy beugrót valahol. Buszon az ablak mellett ülve a többi utas számára kevésbé vagy látható, és nekidőlhetsz a busz oldalának. Szabadban keress olyan helyet, ahol nekidőlhetsz egy fának vagy egy támlás padot.
Ha ezek közül egyik sem elérhető, ne ess kétségbe! Keress egy kényelmes helyet, ahol van elég tér ahhoz, hogy elrendezd magatokat, és ne foglalkozz azzal, hogy hányan láthatnak. Semmi értelme körbe rohangálni egy síró csecsemővel, hogy megkeresd a tökéletes helyet, ahol láthatatlanná válhatsz. A baba megszoptatása elsőbbséget élvez.
7. Fordulj el, amíg mellre teszed a babát! Annak, hogy többet mutatsz magadból, mint amennyit szeretnél a baba mellre tételekor van a legnagyobb valószínűsége. Tegyük fel, hogy egy éttermi bokszban ülsz a fal mellett, azonban mások számára még mindig láthatóan. Próbálj teljesen a fal felé fordulni a mellre tétel idejére, majd pedig fordulj vissza az asztal és a társaság felé, amikor a pici már szopik. Ha szükséges, ismét elfordulhatsz, amikor leveszed a babát a melledről.
8. Használj takarást! Ha nagyon kényelmetlenül érzed magad a nyilvános szoptatással kapcsolatban, megpróbálhatod letakarni a melledet és a szopó kisbabát egy pelenkával, takaróval vagy kifejezetten erre a célra készült szoptatókendővel. Próbáld ki otthon, mert sok kisbaba nem szereti, ha szopás közben a fejére borítanak egy takarót, és lehúzza magáról vagy nyűgösködni kezd. Amíg a baba fiatal, így is szükséged lehet arra, hogy a mellre tételhez elfordulj, mert látnod kell, hogy mit csinálsz. A takarásban szoptatásnak van egyfajta negatív üzenete, hiszen olyan, mintha azt közvetítenénk, hogy a szoptatás obszcén vagy zavaró, amit el kell tüntetni szem elől. Ugyanakkor vannak anyák, akik számára éppen ez az a megoldás, ami egyáltalán lehetővé teszi a nyilvános helyen szoptatást, és ezt el kell fogadni.
A takarás egy másik formája, ha a baba fejére széles karimájú kalapot teszünk. Ezt azok a kisbabák is könnyebben elfogadják, akik nem szeretik, ha takaró borul az arcukra szopás közben.
9. Mosolyogj! Ha észreveszed, hogy valaki szoptatás közben feléd néz, mosolyogj rá! Akkor is, ha rosszallóan vagy elborzadva néz rád. Tudod, hogy valami nagyon fontos dolgot teszel éppen a gyermekedért, és ez egy jó dolog. Ha kimutatod a meggyőződésedet egy mosollyal, hatástalaníthatod a támadást.
10. Készülj egy jó válasszal! Mi van akkor, ha megtörténik a legrosszabb és a pláza biztonsági őre vagy az étterem vezetője odajön hozzád és ragaszkodik ahhoz, hogy menj a mosdóba szoptatni, vagy egy idegen negatív megjegyzést tesz? Segíthet, ha van előre kigondold válaszod ezekre a helyzetekre.
Például egyszerűen, udvariasan ennyit mondhatsz: "Nem, köszönöm, mi nem eszünk a mosdóban." Ha az étteremvezető azt mondja, hogy az egyik vendég panaszkodott a szoptatás miatt, felvetheted - ismét udvariasan - hogy a vendég esetleg szívesen átülne egy másik asztalhoz, ahonnan nem lát téged.
Természetesen távozhatsz is, ha úgy érzed, hogy a helyzet felzaklatott vagy megijesztett. Fontos azonban, hogy tudd: nem csináltál semmi rosszat! Később írhatsz levelet vagy e-mailt a tulajdonosnak, ha gondolod.
A cikket Theresa Pitman "10 tips for breastfeeding in public" c. írásának felhasználásával Juhász Judit állította össze.
Kép: Chris Alban Hansen: Breastfeeding in public
judit 2018. 09. 29., szo – 15:07 Tags Nyilvános szoptatás Szoptatás Cikkek Hosszútávú szoptatás AnyaságUnderstanding International Policy on HIV and Breastfeeding: A Comprehensive Resource
Szoptass szabadon! - 2018
A Kötelék Közösség szeretettel vár minden szoptató édesanyát és érdeklődőt
2018. október 6-án szombaton 10 órakor Érd Parkvárosban
a Szoptass szabadon! c. rendezvényére.
Program
10:00 Gyülekező az Interspar áruházban a mozgólépcső tetejénél
10:15 Köszöntjük az édesanyákat
10:30 Átsétálunk a Parkvárosi Közösségi Házba
10:45 Szoptass szabadon! avagy megszoptatjuk gyermekeinket, közös fotó
11:00-12:00 Kötetlen beszélgetés, diszkrét szoptatáshoz hasznos ruhadarabok és kiegészítők bemutatása, különböző babahordozó eszközökben történő szoptatás bemutatása
A rendezvény ideje alatt az Érdi újság és az Érd Fm riporterei interjút készítenek az erre vállalkozó résztvevőkkel.
A „Szoptass szabadon!” kampány (Global Breastfeeding Challenge) Kanadából indult útjára 2001-ben. Azóta a mozgalom nemzetközivé szélesedett.
A kampány célja annak bemutatása, hogy a szoptatás természetes, egyszerű és nagyszerű módja a csecsemők és kisgyermekek táplálásának, megnyugtatásának és a velük való törődésnek mégpedig nemcsak otthon, hanem bárhol: útközben, vásárláskor vagy ügyintézéskor, könyvtárban, étteremben... mindig és minden helyszínen.
A megmozdulás résztvevői minden évben október első szombatján egy meghatározott időpontban egyszerre teszik mellre gyermeküket, ezzel bátorítva minden édesanyát, hogy merjen kimozdulni szoptatott kisbabájával és ne szégyellje magát, ha nyilvános helyen kell megszoptatnia gyermekét.
A figyelem felhívást indokolja az is, hogy korunk társadalma igen ellentmondásosan ítéli meg a nyilvános szoptatást. Nemcsak arról van szó, hogy a környezet nem tolerálja eléggé ezt a természetes szükségletet, és van, hogy az édesanyát kiküldik egy kávézóból vagy étteremből - esetleg a mellékhelyiségbe irányítják - ha szoptatni akar, hanem sokszor az is probléma, hogy maguk a kismamák is kellemetlenül érzik magukat, akár még a családtagjaik előtt is. Ennek oka, hogy a női mell látványa teljesen összefonódott a szexualitással. És bár egy félmeztelen nőt ábrázoló plakát vagy újság címlap mára megszokottá vált, a szoptatás még mindig zavarba hozza az embereket. Pedig a szoptatás során sokkal kevesebb látszódik a mellből, mint néhány más esetben.
Szerencsére néhány intézményben már kialakították az ún. „bababarát területet”, ahol az édesanyák kellemes környezetben szoptathatják meg a gyermeküket. Azonban még nem mindenhol áll rendelkezésre ilyen lehetőség.
Az ideális az lenne, ha az anyuka választhatna, hogy egy erre kialakított helyiségben vagy nyilvánosan szoptat. A lényeg, hogy egyik esetben se okozzon neki kellemetlenséget az, hogy a lehető legtermészetesebb módon táplálja gyermekét.
Sajnos a szemérem sokszor kényszerítő tényezőként is hat az anyákra: van, aki emiatt érzi magát bezárva a szülés után, sőt olyan is előfordul, hogy a nehézségek miatt valaki korábban fejezi be gyermeke szoptatását, mint ahogyan szerette volna.
Pedig a szoptatásnak számtalan jótékony hatása van az anya és a gyermek testi-lelki egészségére is, ezért rendkívül fontos, hogy a szoptatási kapcsolat addig tartson, amíg az az anya és a gyermek számára is kívánatos. Ezért a szoptató anyáknak minden támogatást meg kell kapniuk, hogy gyermekeiket sikeresen szoptathassák ott és akkor, amikor ennek szükségét érzik.
A Kötelék Közösség ebben szeretne segítséget nyújtani az Érden és környékén élő családoknak.
judit 2018. 09. 19., sze – 17:01 Tags Programok Szoptatás Nyilvános szoptatás Hosszútávú szoptatásWeight-Related Concerns as Barriers to Exclusive Breastfeeding at 6 Months
Infographic for Baby's Caregiver
I’m delighted to announce the release of the third of three infographic I created with the fantastic people at Noodle Soup. Currently available only in the U.S., these two-sided sheets (one side English, the other Spanish) come in pads of 50. They are ideal for busy parents who want quick, cut-to-the-chase guides that are also lovely to look at.
For Baby’s Caregiver, the latest infographic, describes specific ways caregivers can support nursing families, including how to pace bottle feeds to avoid overfeeding while mother is away.
Also available from Noodle Soup (click on the titles for order information) are:
Pumping Primer, a simple guide to expressing milk that includes the most important points needed for successful pumping.
Working & Breastfeeding, an overview of the key details that enable working and nursing families to meet their long-term feeding goals.
Influence of Maternity Leave on Exclusive Breastfeeding: Analysis from Two Surveys Conducted in the Federal District of Brazil
Marijuana and Breastfeeding
Worldwide study on sudden infant death finds factors associated with poverty and racism are more important than bedsharing
Önkéntes toborzó, 2018
A Kötelék Közösség szeretettel hív és vár minden érdeklődőt
2018. szeptember 15-én 10 órától
bemutatkozó, önkénteseket toborzó rendezvényére.
Helyszín: Érd, Földrajzi Múzeum kertje
A Kötelékben édesanyák és szakemberek együtt dolgoznak azért a közös célért, hogy a családok független és hiteles információhoz, értő, elfogadó meghallgatáshoz, közösségi támogatáshoz jussanak a szülés körüli időszakban.
Ehhez a szakmai hátteret a velünk együttműködő, illetve közöttünk tevékenykedő szoptatási szaktanácsadók, hordozási tanácsadók, perinatális szaktanácsadók, védőnők és orvosok biztosítják.
Feladatainkat, céljainkat együtt tűzzük ki, majd osztjuk fel, ezekből mindenki lehetőségei, képességei és kedve szerint választ.
Elsődleges tevékenységünk Érden és a környező településeken a Születés Hete, a Szoptass szabadon! és a Nemzetközi Babahordozó Hét rendezvényeinek szervezése és lebonyolítása. Ezen felül tanfolyamokat, képzéseket is tartunk családok és szakemberek számára.
Hogyan tudsz segíteni?- az aktuális események szervezését segítő ötletekkel,
- kiadványaink, plakátok, szórólapok szövegezésével, szerkesztésével,
- ezek nyomtatásával, terjesztésével,
- sokszor nagyon jól jön egy "külső szem", így az is segítség, ha elolvasod és véleményezed az elkészült anyagainkat,
- sajtóanyag megírásával,
- egyes esetekben azzal, ha felveszed a kapcsolatot intézmények képviselőivel
Mindig abban, amiben éppen szeretnél. Többen közülünk éppen szülés előtt, vagy közvetlenül szülés után vannak, ezért éppen semmi energiájuk nincsen a munkához, de rajtunk tartják a szemüket és biztatnak. Ez is jól esik. Majd ha idejükből tudnak a Kötelékre szánni, visszatérnek közénk.
Vannak, akik már visszatértek (részben, vagy egészen) a munkájukhoz, ők is kevesebb időt tudnak ideszánni, de sokszor nagyon jól jön az a kevés is, vagy ÉPPEN azt tudják nyújtani, amire a leginkább szükség van.
- telefonon egyeztetsz rendezvényünk helyszínével (teremfoglalás, részletek megbeszélése)
- feladatlistát írsz a lebonyolításhoz
- kapcsolatot tartasz a sajtóval, továbbítod a sajtóanyagokat
Az esedékes rendezvények előtt egy-két hónappal már elkezdjük a szervezést, ami nagyrészt a Facebookon, zárt csoportban zajlik. Előfordul, hogy személyes egyeztetésre is szükség van, ilyenkor megbeszéljük, hol és mikor találkozzunk. Természetesen gyermekeinkkel együtt vagyunk ilyenkor is, és egy-másfél órát szánunk erre.
- Ha fontosnak tartod, hogy az anyák és a családok helytálló tájékoztatást és segítséget kapjanak a szüléssel, szoptatással, csecsemőgondozással, gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekben,
- Ha te is úgy látod, hogy a családoknak információra és támogatásra van szükségük,
- Ha szükségét érzed a helyi közösségnek,
- Ha szívesen lennél egy jó csapat tagja,
- Ha lenne kedved részt venni helyi rendezvények szervezésében,
- Ha úgy gondolod, hogy akár a legkisebb feladat elvégzésével is, de szívesen hozzájárulnál egy támogató, asszonyi közösség létrejöttéhez,
akkor köztünk a helyed!
Gyere el, ismerkedj meg velünk és mindazzal, amit csinálunk!
judit 2018. 08. 15., sze – 12:57 Tags Programok Cikkek SegítőkABM’s First Australia/ New Zealand Regional Conference
Kezdődik a bölcsi – folytatódik a szoptatás?
Szerencsére egyre gyakoribb, hogy azok az édesanyák is hosszan szoptatják a gyermeküket, akik a harmadik szülinap előtt visszatérnének a munka világába. Nem is olyan ritka, hogy a bölcsibe készülődő egyéves is a WHO ajánlása szerint kétharmad részben még anyatejen él. Az anyai tapasztalat a bölcsődei hozzáállást illetően igen változatos.
Kati kislánya tavaly novemberben kezdte a bölcsit 21 hónaposan. Első naptól kezdve szépen evett és minden gond nélkül elaludt. A gondozónők tudnak róla és elfogadják, hogy otthon elalváshoz, éjjel 1-2-szer és ébredésnél még szopizik.
Ezzel szemben Laurának sok konfliktusa támadt a bölcsődei dolgozókkal a szoptatás miatt. Az édesanya kitartott szoptatási céljai mellett és végül Léna maga hagyta el a szopit 27 hónaposan, mikor már úton volt a kistesója. – Boldog vagyok,hogy ilyen sokáig szopizott, viszont szomorú, hogy a gondozók ezt nem fogadták pozitívan – mondja Laura.
A cikk folytatása a HelloBaby oldalán olvasható.
judit 2018. 08. 06., h – 15:07 Tags Cikkek Szoptatás Hosszútávú szoptatásAnya nem a szüléstől leszel, sőt!
Ha most várod az első babádat, ha éppen kismama vagy, ha több gyereked van, ha már felnőttek a gyerekeid - mindenképp érdemes elolvasnod ezt a cikket, hogy egy kicsit másképp nézz az általad megtett útra, és a legfőbb tanítómestereidre, a gyerekekre.
Négyhetes volt az első gyerekem, mikor a Kispál búcsúkoncertje volt a Szigeten. Az ezt megelőző tizenöt év jó részét töltöttem koncerteken, rendszeresen beültem ide-oda esténként baráti társaságban, természetes volt, hogy jövök-megyek, ahogy kedvem tartja. A koncert előtti négy hétben viszont szinte ki sem mozdultam otthonról, mindenem fájt, és semmi mást nem csináltam csak szoptattam, pelenkáztam, ringattam, izzadtam és aggódtam.
A cikk folytatása a Dívány oldalán olvasható.
judit 2018. 07. 30., h – 11:33 Tags Cikkek Anyaság Csecsemő gondozása CsaládEgészségesebb lesz a gyerek, ha apa is jól van
Míg a régebbi pszichológiai elméletek többnyire az anya szerepét hangsúlyozzák a gyerek nevelése és későbbi pszichés egészsége szempontjából, az utóbbi években egyre több kutatás emeli ki az apa szerepét. Nemrég egy huszonöt éven keresztül tartó, követéses vizsgálat igazolta, hogy kevesebb problémával küszködnek azok a kiskamaszok, akiknek apja csecsemőkorukban élvezte az apaszerepet.
Ha az apák megtalálták a helyüket az apaszerepben és érzelmileg jól reagáltak rá a baba nyolc hónapos korában, akkor a gyerekek később, kilenc-tizenegy éves koruk között kisebb eséllyel lettek viselkedészavarosak. Érdekes módon az apák gyermekgondozásban való gyakorlati részvétele nem befolyásolta a későbbi kimenetelt, fontosabb volt az érzelmi viszonyulás.
A cikk folytatása a Dívány oldalán olvasható.
judit 2018. 07. 30., h - 11:27 Tags Apaság CikkekEzeket a készségeket csak az apák tudják átadni
Az anya-gyerek kapcsolatról és annak gyerekre gyakorolt hatásairól kismillió szakkönyv szól, miközben úgy tűnik, az apák szerepét csak az utóbbi időben kezdjük felfedezni. Az elmúlt tíz évben az apák részvétele a gyereknevelésben egyre hangsúlyosabbá vált, és ezzel párhuzamosan sorra jelentek meg az apák, az apa-gyerek kapcsolat hatásait vizsgáló kutatások.
Kiderült, hogy az apa-gyerek kapcsolat legalább ugyanolyan fontos, mint az anya-gyerek kapcsolat, ráadásul egy jó apa az anya-gyerek kapcsolat sérüléseit is kompenzálni tudja. Az „apaság” mennyisége és minősége hatással van a gyermekek lelki és testi egészségére is, egészen a csecsemőkortól kezdve a kamaszkorig.
A cikk folytatása a Dívány oldalán olvasható.
judit 2018. 07. 30., h - 11:05 Tags Apaság CikkekPiknik az érdligeti játszótéren
Egész nap egyedül vagy otthon a picivel? Jó lenne pár órára kimozdulni? Társaságot keresel a gyermekednek? Kérdéseid vannak vagy csak szeretnél kicsit beszélgetni?
Gyere az érdligeti nagy játszótérre, és tölts velünk 1-2 órát! Találkozz hasonló élethelyzetben lévő szülőkkel, tedd fel kérdéseidet a jelenlévő szoptatási és hordozási tanácsadó, védőnő, valamint perinatális szaktanácsadó szakembereknek.
Hozz egészséges harapnivalókat, oszd meg a többiekkel bevált receptjeidet!
Nyáron kéthetente kedden várunk 10-12 óra között!
Dátumok:
- július 3.
- július 17.
- július 31.
- augusztus 14.
- augusztus 28.