A tejszintézis molekuláris biológiája

Dr. Kun Judit Gabriella

Az emlőmirigy mikroszkópos szerkezete

Az érett alveolusban a tejtermelő sejtek (további elnevezések: alveoláris sejtek, epitélsejtek, epiteli­ális sejtek, laktociták, szekretoros sejtek) egyetlen sejtréteget alkotnak, amelyek körülveszik az alveolus üregét. Az alveolusokat és a kis tejcsatornákat a kontraktilis, mioepiteliális sejtek hálózata veszi körül. Az alveolusok és tejcsatornák egy kötőszövetes stromába ágyazódnak be.

Bár kétségkívül az emlőmirigy epiteliális sejtjei felelősek az anyatej összetevőinek előállításáért és az alveolusok üregébe juttatásáért, a tejtermelés folyamatába más sejttípusok is bekapcsolódnak. A mioepiteliális sejtek a tejleadásért felelősek, a stromában pedig további sejttípusok – fibroblasztok, zsírsejtek, plazmasejtek – valamint vérerek is jelen vannak. A laktáció során a véráramlás jelentősen megnő az emlőben, hogy a tejszintézishez szükséges nagy mennyiségű alapanyagot biztosítsa. A stroma sejtjei részt vesznek az emlőmirigy fejlődésében és a tej szekréciójában is. A fibroblasztok és zsírsejtek növekedési faktorok, mint például a hepatikus növekedési faktor és az IGF-1 forrásai, és valószínűleg ezek termelik a tej zsírszintéziséhez szükséges lipoprotein lipáz enzimet is (Neville, 1998). A laktáció során B limfociták költöznek be az emlőmirigybe, plazmasejtekké differenciálód­nak, és letelepednek az intersticiális térben, ahol ellenanyagokat termelnek, amelyek végül bekerül­nek a tejbe (Roux, 1977). Így az alveoláris epitéliumra úgy tekinthetünk, mint sokféle sejt és szövet aktivitásának koordinátorára, aminek eredménye az anyatej előállítása.

A tej bioszintézise az alveoláris epitél- (hám-) sejtekben történik. Az emlőmirigy epitéliuma őssejte­ket és magasan differenciált szekretoros sejteket tartalmaz az alveolusokban. Az őssejteket a növe­kedési hormon és az inzulin ösztökéli szekretoros aktivitásra; a prolaktin erősíti az inzulin hatását.

Az acinusok és a kis tejcsatornák sejtjei aktívan részt vesznek a tejtermelésben, amit a prolaktin ser­kent. A tejtermelő sejteknek kuboidális (kocka) alakjuk van, ami a tejszintézis kezdete előtt henger alakúvá változik, párhuzamosan a vízfelvételük megnövekedésével. A nyugvó sejtekben a sejtmag bazálisan helyezkedik el, de a tejszintézis megindulásakor a sejt csúcsához vándorol. Az aktívan szintetizáló sejtekben bőségesen található durva felszínű endoplazmás retikulum (dER) és Golgi készülék a sejtmag felett, amelyet számos mitokondrium vesz körül. Az apikális felszínen mikrobolyhok láthatók, a bazális membrán pedig jelentősen felgyűrődik (bazális csíkolat, bazális labirintus), hogy felületet biztosítson az intenzív anyagtranszportnak a véráramból a sejtbe. A cito­plazmában zsírcseppek láthatók, amelyek a membránnál kidudorodnak. Fehérjék, laktóz, kálcium, foszfát és citrát csomagolódnak szekréciós vezikulumokba, majd exocitózissal az alveolus üregébe ürülnek. A hámsejtek bazális felszíne mentén mindig megtalálható a sejtek által termelt réteg, az alaphártya vagy alaplemez (lamina basalis), amely fehérjéket, glikoproteideket, proteoglikánokat és glikozamino-glikánokat tartalmaz. Az alaphártya a kapilláris endotéliumsejtek bazális pólusán is jelen van, ezért a vérrel érkező molekuláknak mindkét rétegen át kell hatolniuk ahhoz, hogy bejus­sanak a tejtermelő sejtekbe, illetve az anyatejbe (Lawrence, 2011).

A tejtermelés szabályozása

A várandósság alatt a tejmirigyben nagy horderejű változások mennek végbe, amelyeknek eredmé­nye egy olyan alveoláris hám, amely képes a tejspecifikus összetevők szintézisére (szekretoros dif­ferenciálódás). A szekretoros differenciálódásban nélkülözhetetlen szerepük van a várandósság alatt magasabb koncentrációban jelenlévő hormonoknak, mint amilyen a humán placentáris laktogén (HPL), ösztrogén, progeszteron, prolaktin, és a támogató metabolikus hormonok: inzulin, kortizol, pajzsmirigyhormonok, növekedési hormon (Pang, 2007).

A prolaktin, amely a tejtermelést serkentő legfőbb hormon, a terminusra a nem-terhes szint 10‑20‑szorosára emelkedik. A magas keringő prolaktin koncentráció ellenére a várandósság alatt nem indul be a bőséges tejtermelés. Ennek oka a gátló hormonok – elsősorban a progeszteron – jelenléte. A magas progeszteron-szint gátolja a prolaktin serkentő hatását a kazein mRNS átírásra. A magas ösztrogénszint gátolja a prolaktin bejutását a tejtermelő sejtekbe, és a késő terhességben a prolaktin receptorokat a HPL foglalja el (Lawrence, 2011).

Szüléskor, a placenta kiürülésével a gátló hormonok koncentrációja leesik, és a prolaktin – felszaba­dulva a gátlás alól – ki tudja fejteni tejtermelést serkentő hatását az alveoláris sejteken. A prolaktin elősegíti a kazein mRNS átírását és serkenti az α-laktalbumin szintézisét, ami a laktóz-szintetáz enzim esszenciális kofaktora. A prolaktin fokozza a lipoprotein lipáz aktivitását is. A prolaktin ezen­kívül szabályozza a GLUT1, egy nem inzulinfüggő glukóz transzporter fehérje génexpresszióját is. A GLUT1 a fő glukóz transzporter a bazális membránban és a Golgi komplexben is (Anderson, 2007).

A szekretoros aktiválódás, aminek végeredménye a bőséges tejmennyiség megjelenése (tejbelövel­lés) tehát a placenta megszületésével és a progeszteron-szint drasztikus csökkenésével kezdődik. A progeszteron-szint leesése nélkül a szekretoros aktiválódás és a tejbelövellés nem következik be (Hurst, 2007). A tejtermelés egyik kulcs momentuma a laktóz szintézis megindulása.

A glukózból és UDP-galaktózból történő laktózszintézis egyedülálló a laktocitákban. A reakciót a laktóz-szintetáz katalizálja, ami a β-1,4 galaktozil-transzferáz és az α-laktalbumin kombinációja a Golgi komplexben. Az α-laktalbumin mennyisége behatárolja a reakciót, ezért a várandósság alatti nagyon alacsony koncentrációja megelőzi, hogy a laktóz szintézis túl korán beinduljon.

A laktóz-szintetáz reakcióban a Michaelis konstans (Km)* a glukóz vonatkozásában millimólos (mmol) nagyságrendű, ezért nagyon fontos, hogy az alveoláris sejtekben a glukóz koncentráció a szokásosnál magasabb legyen. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy ez valóban így is van: a laktáló alveoláris sejt egyik jellegzetessége, hogy citoplazmájában a glukóz koncentráció igen ma­gas. A szekretoros aktiválódás időszakában a tej glukóz koncentrációja – amit a sejtek citoplazmájá­nak glukóz koncentrációjával azonosnak tartanak – mintegy 4,5-szeresére nő (Allen, 1991). A glukóz szint megemelkedésében nélkülözhetetlen szerepe van a GLUT1 tarnszportfehérjének, amely elősegíti a glukóz bejutását a tejtermelő sejtbe (és a Golgi készülékbe is). A prolaktin a GLUT1 génexpressziójának fokozásával ezen a ponton is serkenti a laktózszintézist, valamint a glukózból képződő többi tejalkotó szintézisét is. (1. ábra) Mivel a laktóz csak glukózból szintetizá­lódik, a teljes laktáció idején az anya glukóz felhasználása 30%-kal megnő.

A sejtben a glukóz egy része galaktózzá alakul, majd mindkettő belép a Golgi komplexbe. Mivel a Golgi membránja nem engedi át a laktózt, a cukor ozmotikusan aktívvá válik, és vizet von a Golgi készülékbe, illetve a róla leváló vezikulumokba. A laktóz által bevont víz végül a tej részévé válik, ilyen módon a laktózszintézis közvetlen összefüggésben van a tej mennyiségével (Anderson, 2007).

A szekretoros aktiválódással együtt jár, hogy az alveoláris sejtek közötti, korábban tág rések össze­záródnak, és a sejteket sejtkapcsoló struktúrák, ún. tight junction-ok kapcsolják össze. Az epitél réteg szoros összezáródása után a két sejt közötti résben már csak korlátozottan tudnak átjutni a különböző molekulák és sejtek. Ilyen módon az alveoláris sejtek rétege megakadályozza, hogy a különböző anyagok szabadon átáramolhassanak a vérből a tejbe (Nguyen, 2001; Neville, 1991). Az összezáródás megtörténte azonnal észlelhető a tej összetételének megváltozásában: a Na2+ és Cl- koncentrációja lecsökken, a laktóz szint pedig megnő (Kulski, 1981; Neville, 1991). Ennek a határ­rétegnek a tulajdonságai, valamint az epitélsejtek polarizált természete (azaz, hogy a bazális és api­kális membrán funkciói drasztikusan különböznek egymástól, valamint a sejtalkotók szintén polari­záltan helyezkednek el) alapvető jelentőségű a tejszintézis módja és a tej összetétele szempontjából.

A szekretoros aktiválódás folyamatának beindulása nem függ a csecsemő szopásától, de a 3-4. posztpartum nap után a tejtermelés sebessége csökken, ha a tejet nem ürítik ki rendszeresen az emlőből.

1. ábra

A már megindult laktáció időszakában a tejtermelést helyi mechanizmusok szabályozzák (autokrin kontroll), és nem függ a vér prolaktin koncentrációjától (Cox, 1996). Amikor az alveolus tele van tejjel, és az epiteliális sejtréteg ellapul, az alveoláris sejtek nem veszik fel a prolaktint, így az nem tudja kifejteni tejtermelést serkentő hatását. Ilyenkor a legalacsonyabb a tejtermelés sebessége, amihez egy „feedback inhibitor of lactation” (FIL) nevű gátló fehérjének a tejben való felszaporo­dása is hozzájárul (Wilde, 1995; Cox, 1996). A laktáció során a tejtermelés sebességét a kiürítés mértéke határozza meg, és a tejtermelés folyamatosságának fenntartásában, valamint a tejmennyi­ség meghatározásában a legfontosabb tényező az emlő kiürítése (Daly, 1992; Daly, 1993; Daly, 1996; Cregan, 2002).

A tejtermelés autokrin szabályozásáról megismert alapelveket Cox és munkatársai az alábbi pontok­ban foglalták össze:

• Az anyai vér prolaktin koncentrációja nem befolyásolja a tejtermelést.
• A csecsemők szabályozzák a saját tejfogyasztásukat (az nem az elérhető tejmennyiségtől függ).
• A tejtermelés sebességének szabályozása az egyes emlőkön belül történik (egymástól függetlenül).
• A tejtermelés sebessége összefügg az emlő kiürítésének mértékével.
• Az emlő tejtárolási kapacitása a nők között nagy változatosságot mutat.
• Az emlő tejtárolási kapacitása meghatározza, hogy az anyának mekkora szabadsága van abban, hogy milyen gyakran szoptatja meg a gyermekét (kisebb tárolókapacitású anyáknak gyakrabban kell szoptatni).
• A tejtermelés szabályozása korlátozhatja a prolaktin kötődését és bejutását a sejtbe.
• A tej zsírtartalma egyre nő, ahogy az emlő ürül, így a tej zsírtartalma közvetlen összefüggésben van az emlő telítettségének mértékével (Cox, 1998).

A tejszintézis folyamata

A tejösszetevők alapanyagai a kapillárisok falán keresztül kilépnek a vérből a kapillárisok és az epitélsejtek közötti extracelluláris folyadékba. Innen az epiteliális sejtek a bazolaterális membránon keresztül veszik fel azokat. Miután bekerültek a sejtbe, a prekurzor molekulák belépnek a megfelelő biokémiai folyamatba. Néhány előregyártott fehérje, mint például az immunglobulinok, érintetlenül utaznak keresztül a sejt testén.

Az alapanyagok felvételének, feldolgozásának és az összetevők szekréciójának öt különböző útvo­nalát különböztetik meg az alveoláris sejtekben. (2. ábra) Ezek közül négy a sejten keresztül vezet (transzcelluláris), az ötödik a paracelluláris út, a két sejt közötti teret használja ki: (Neville, 1998)

1. Tejfehérjék és laktóz exocitózisa a Golgi készülékből származó szekretoros vezikulumokban
2. Tejzsír szekréció zsírcseppek útján
3. Ionok és víz szekréciója az apikális membránon át
4. Immunglobulinok endocitózisa és exocitózisa
5. Paracelluláris útvonal plazma alkotóelemek és fehérvérsejtek számára

2. ábra

1. Exocitózis

A tej vizes fázisának legtöbb komponense exocitózis útján (1. útvonal) szecernálódik. Az amino­savak több specifikus transzportrendszer segítségével jutnak be a bazális membránon keresztül a sejtbe. A sejt belsejében az aminosavak a dER riboszómáihoz szállítódnak, ahol kovalens kötések kialakításával hozzák létre a megfelelő fehérjéket. A dER-ben szintetizálódó fehérjék egy része a tej alkotóeleme, más része membránhoz kötött fehérje – pl. membránhoz kötött enzimek, sej-sejt kap­csolatokban résztvevő fehérjék. A riboszómákon szintetizált fehérjék a dER lumenébe kerülnek, ahol a szignál szekvenciák lehasadnak, és a fehérjemolekulák vezikulumokba csomagolódnak. A vezikulumok a Golgi készülékbe szállítják a fehérjéket, ahol szénhidrátok, foszfát vagy más csopor­tok hozzáadása történik, majd szekretoros vezikulumokba csomagolódnak.

A kazein micellumok formájában választódik ki, amiknek a kialakítása a Golgi készülékben kezdő­dik a kazein molekulák összesűrűsödésével, majd – valószínűleg a szekréciós vezikulumokban – kálcium adódik hozzájuk, aminek következtében az érett micellumok elegendően denzzé válnak ahhoz, hogy elektronmikroszkóppal láthatókká váljanak.

A tejfehérjék elsöprő többsége csak a tejben megtalálható, a természetben sehol máshol nem fordul elő. Az endoplazmatikus retikulumhoz nem kötött, szabad riboszómákon történik a sejtben maradó fehérjék – pl. strukturális fehérjék, enzimek és más sejtfehérjék – szintézise.

A fehérjék szintézisén túl a tejtermelő sejt a Golgi készülékben laktózt is szintetizál (ld. fentebb). A laktóz ozmotikus aktivitása miatt a transz-Golgi és a szekretoros vezikulumok mikroszkóp alatt is láthatóan megduzzadnak, ami egyedülállóan jellemző az aktív tejtermelő sejtek kinézetére. A Golgi készülék rendkívül fontos a tejösszetevők szintézisében, minthogy részt vesz a tejfehérjékkel kapcsolatos műveletekben, a laktóz szintézisben és a víz ozmotikus bevonásában is.

A tej vizes fázisának többi alkotóeleme közül a legtöbb – mint a citrát, nukleotidok, kálcium, fosz­fát, valamint valószínűleg a monovalens ionok és a glukóz is – szintén szekretoros vezikulumokban szállítódik. Ugyanakkor a szekretoros sejt apikális membránjában vannak monovalnes ionok és glukóz szállítására alkalmas transzporter fehérjék is, illetve koncentráció különbségen alapuló köz­vetlen membrán transzport is előfordul az apikális membránon keresztül.

A szekretoros vezikulumok a sejt apikális felszínéhez vándorolnak, ahol mebránjuk egyesül a plazmamembránnal, és tartalmuk az alveolus lumenébe ürül (exocitózis). A vizsgálatok szerint, az exocitózis folyamatos a szekréció megindulása után, azaz az epiteliális sejtben nem tárolódnak a szekrécióra szánt termékek.

2. Lipidek

A tej zsírtartalmának több mint 98%-a triglicerid. A trigliceridek az alevoláris sejtek sima felszínű endoplazmás retikulumában (sER) szintetizálódnak prekurzor zsírsavakból és glicerolból. A prekur­zorok a bazolaterális membránon keresztül lépnek be a sejtbe, vagy de novo szintézis útján kelet­keznek glukózból (1. ábra). A képződő trigliceridek kis cseppecskéket alkotnak, amelyek egyre nö­vekvő lipid cseppekké állnak össze, ahogy az apikális membrán felé haladnak. A nagy lipidcseppek egyre jobban kidudorodnak az apikális membránon, míg végül kiszakadnak, és bekerülnek az alveolus lumenébe, magukkal ragadva a sejtmembrán egy részét, és alkalmanként némi citoplazmát is. Így jönnek létre a tejzsír golyócskák (globulusok), amelyeket membrán vesz körül. (A sejt belsejében a lipidcseppeket nem veszi körül membrán, míg a tejben lévő globulusokat igen.)

A tejzsír globulusokat körülvevő membránnak két funkciója van: egyrészt ez a foszfolipidek és a koleszterin elsődleges forrása a szoptatott csecsemő számára, másrészt megakadályozza, hogy a zsír összeálljon, ami nehézzé tenné a kiürítést. A vaj köpülésekor az ütések hatására a membrán leválik a zsírcseppekről, és lehetővé válik, hogy a zsírcseppek összeálljanak (Neville, 1998).

3. Transzport az apikális membránon keresztül

Az apikális útvonal funkciója még nem teljesen tisztázott, mivel a tej vizes fázisának összetételét a Golgiban és a szekretoros vezikulumokban zajló folyamatok meghatározzák. Annyi biztos, hogy az apikális útvonal néhány kis molekulára korlátozódik (Neville, 1998). A nátrium, kálium, klorid, magnézium, kálcium, foszfát, szulfát és citrát mindkét irányban átmegy az alveoláris sejt membrán­ján. A víz számára szintén mindkét irányban átjárható a membrán.

Az emberi tej különbözik más fajok tejétől abban, hogy magas benne a laktóz, és alacsony a mono­valens ionok koncentrációja. Mivel a tej izozmotikus a palzmával, minél magasabb a laktóz kon­centrációja, annál alacsonyabb az ionoké. Feltételezik, hogy a kálium és a nátrium intracelluláris koncentrációját aktív pumpák tartják magasan, illetve alacsonyan (Lawrence, 2011).

4. Intersticiális molekulák transzcitózisa

Az emlőmirigy epitéliumán intakt fehérjék képesek keresztüljutni vagy transzcitózissal vagy a para­celluláris útvonalon. A laktáció időszakában csak a transzcitózis járható út. Transzcitózissal kerül­nek a tejbe például az immunglobulinok. Az immunglobulinokat – amely leginkább IgA – az inter­sticiális térben lévő plazmasejtek szintetizálják, de a test más részeiből is bekerülhetnek a tejbe.

A fehérjék az alveoláris sejt bazális felszínén lévő immunglobulin receptorhoz kötődnek, majd az egész IgA-receptor-komplex endocitózissal bekerül a sejtbe. Az endocitotikus vagy transzport vezikulum átszállítja a komplexet az apikális felszínhez. A transzport vezikulumok menet közben nem lépnek interakcióba sem a Golgi készülékkel, sem a szekretoros vezikulumokkal, sem a lipid­cseppekkel. Az apikális membránnál a transzport vezikulum mebránja egyesül az apikális membrán belső felszínével, a receptor extracelluláris része lemetsződik, és az IgA-val együtt kiszabadul az alveolus lumenébe. A levágott receptor rész szekretoros komponens néven ismert, így a szecernált termék a szekretoros IgA (sIgA).

A plazmából származó sokféle fehérje, hormon és növekedési hormon hasonló módon jut be az anyatejbe (Neville, 1998).

5. A paracelluláris útvonal

A paracelluláris útvonal lehetővé teszi, hogy az anyagok az epiteliális sejtek között – és nem rajtuk keresztül – bejussanak az alveolus üregébe. A laktáció idején azonban ez az út még kis molekulák számára is átjárhatatlan, mivel a tömítésszerű tight junction-ok (zonula occludens) szorosan egymáshoz horgonyozzák az alveoláris sejteket. Ennek ellenére az immunsejtek úgy tűnik, át tudnak mászni (diapedesis) a sejtek között és elérik a tejet, de a sejtkapcsoló strukturák szorosan összezáródnak mögöttük, így a sejtek között nem marad tartós rés. Az anyatejben mintegy 4000 sejt található milliliterenként, amelyeket fehérvérsejtekként azonosí­tottak. Legnagyobb számban a makrofágok fordulnak elő, amelyek lizozimet és laktoferrint szecer­nálnak, de rajtuk kívül limfociták, neutrofil leukociták és hámsejtek szintén jelen vannak. A limfociták IgA-t és interferont termelnek (Lawrence, 2011).

A várandósság alatt, masztitisz idején és az involúció után a tight junction-ok áteresztőkké válnak, és az intersticiális tér összetevői akadálytalanul bejutnak a tejbe. Ugyanekkor a tej alkotórészei is bekerülhetnek a plazmába. Ezekben az időszakokban hasznos a nagyobb áteresztőképesség, mert a szekréciós termékek elhagyhatják a tejmirigyet, a gyulladásos sejtek és védőfaktorok be tudnak jutni az alveolus üregébe, az elpusztult tejtermelő sejtek maradványai pedig ki tudnak tisztulni az emlőből. Amikor a paracelluláris útvonal szabadon átjárható, a tejben magassá válik a nátrium és a klorid koncentráció. A sósabb tejet a csecsemő elutasíthatja (Neville, 1998).

A tejtermelő sejtek szintetikus aktivitása

Az egy alveoluson belüli sejtek szintetikus aktivitása szinkronban van egymással. Miközben néhány alveolusban a sejtek tele vannak lipidcseppekkel és szekretoros vezikulumokkal, más alveolusokban hiányoznak ezek a struktúrák a sejtekből.

A szekretoros aktivitás két fázisból áll:

• Intracelluláris szekretoros struktúrák – mint például lipidcseppek és szekretoros vezikulumok – létrejötte, miközben az alveoláris sejtek egyre jobban felpuffadnak és kifeszülnek. A sejtek magasak, hengeralakúak.
• A termékek kiürítése a lumenbe. A sejtek kocka alakúvá válnak, a lumen megtelik tejjel. A sejten belüli szintézis ezalatt csökken(het).

Ha emlőszövet tápfolyadékába radioaktív jelöléssel ellátott aminosavakat adunk, nyomon követhetjük sorsukat az alveoláris sejtekben:

• 3-15 percig a citoplazmában maradnak (ezalatt képzőnek az új fehérjék)
• 15-30 percen belül megjelennek a Golgiban (ekkor történik az új fehérjék csomagolása)
• 30-60 perccel később a lumenben vannak (a fehérjék szekrécióra kerültek)

*Michaelis konstans: az a szubsztrátkoncentráció, amely mellett egy adott enzimmennyiség az általa elérhető max. reakciósebesség (időegység alatt átalakuló szubsztrát mennyisége) felét éri el.

Irodalomjegyzék

1. Allen JC, Keller RP, Archer P, Neville MC.: Studies in human lactation: milk composition and daily secretion rates of macronutrients in the first year of lactation. Am J Clin Nutr. 1991 Jul;54(1):69-80. http://www.ajcn.org/content/54/1/69.full.pdf
2. Anderson SM, Rudolph MC, McManaman JL, Neville MC.: Key stages in mammary gland development. Secretory activation in the mammary gland: it's not just about milk protein synthesis! Breast Cancer Res. 2007;9(1):204. http://breast-cancer-research.com/content/9/1/204
3. Cox DB, Owens RA, Hartmann PE.: Blood and milk prolactin and the rate of milk synthesis in women. Exp Physiol. 1996 Nov;81(6):1007-20. http://ep.physoc.org/content/81/6/1007.full.pdf
4. Cox, D.B., Owens, R.A., and Hartmann, P.E.: Studies on human lactation: the development of the computerized breast measurement system (1998). http://mammary.nih.gov/reviews/lactation/Hartmann001/index.html
5. Cregan MD, Mitoulas LR, Hartmann PE.: Milk prolactin, feed volume and duration between feeds in women breastfeeding their full-term infants over a 24 h period. Exp Physiol. 2002 Mar;87(2):207-14. http://ep.physoc.org/content/87/2/207.full.pdf
6. Daly SE, Kent JC, Huynh DQ, Owens RA, Alexander BF, Ng KC, Hartmann PE.: The determination of short-term breast volume changes and the rate of synthesis of human milk using computerized breast measurement. Exp Physiol. 1992 Jan;77(1):79-87. http://ep.physoc.org/content/77/1/79.long
7. Daly SE, Owens RA, Hartmann PE.: The short-term synthesis and infant-regulated removal of milk in lactating women. Exp Physiol. 1993 Mar;78(2):209-20. http://ep.physoc.org/content/78/2/209.long
8. Daly SE, Kent JC, Owens RA, Hartmann PE.: Frequency and degree of milk removal and the short-term control of human milk synthesis. Exp Physiol. 1996 Sep;81(5):861-75. http://ep.physoc.org/content/81/5/861.full.pdf
9. Hurst NM.: Recognizing and treating delayed or failed lactogenesis II. J Midwifery Womens Health. 2007 Nov-Dec;52(6):588-94. http://umanitoba.ca/faculties/medicine/units/obstetrics_gynecology/media/Recognizing_and_treating_milk_supply_issues_JMWH_2007.pdf
10. Kulski JK, Hartmann PE.: Changes in human milk composition during the initiation of lactation. Aust J Exp Biol Med Sci. 1981 Feb;59(1):101-14.
11. Lawrence RA, Lawrence RM: Physiology of lactation. In: Breastfeeding – A Guide for the Medical Profession. 7th edition, Elsevier-Mosby (2011) pp 62-97.
12. Neville MC, Allen JC, Archer PC, Casey CE, Seacat J, Keller RP, Lutes V, Rasbach J, Neifert M.: Studies in human lactation: milk volume and nutrient composition during weaning and lactogenesis. Am J Clin Nutr. 1991 Jul;54(1):81-92. http://www.ajcn.org/content/54/1/81.full.pdf
13. Neville MC: Milk secretion: an overview. 1998 http://mammary.nih.gov/reviews/lactation/Neville001/index.html
14. 14. Nguyen DA, Parlow AF, Neville MC.: Hormonal regulation of tight junction closure in the mouse mammary epithelium during the transition from pregnancy to lactation. Journal of Endocrinology (2001) 170, 347–356 http://joe.endocrinology-journals.org/content/170/2/347.full.pdf
15. Pang WW, Hartmann PE.: Initiation of human lactation: secretory differentiation and secretory activation. J Mammary Gland Biol Neoplasia (2007) 12:211–221
16. Roux ME, McWilliams M, Phillips-Quagliata JM, Weisz-Carrington P, Lamm ME.: Origin of IgA-secreting plasma cells in the mammary gland. J Exp Med. 1977 Nov 1;146(5):1311-22. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2180976/pdf/je14651311.pdf
17. Wilde CJ, Addey CV, Boddy LM, Peaker M.: Autocrine regulation of milk secretion by a protein in milk. Biochem J. 1995 Jan 1;305 ( Pt 1):51-8. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1136428/pdf/biochemj00072-0059.pdf