Igény szerinti szoptatás

Schneiderné Diószegi Eszter

Mi az igény szerinti szoptatás?

Az igény szerinti szoptatás fogalma tulajdonképpen azt takarja, hogy a szoptatások ideje és időtar­tama a kisbaba szükségleteihez igazodik, nem valamiféle külső meghatározottsághoz. Vagyis a kisbaba minden jelzésre mellre kerülhet, függetlenül attól, hogy öt perce vagy öt órája szopott-e utoljára, és addig maradhat mellen, amíg ő szeretné. A gyermek minden szopásigényét a mellen élheti ki.

Az igény szerinti szoptatás mellett megkerülhetetlen másik fogalom a kizárólagos szoptatásé. Ez azt jelenti, hogy a csecsemő nem kap cumit, cumisüveget, más szopni valót a mellen kívül, nem adnak neki vizet, teát. Az első hat hónapban az igény szerinti és a kizárólagos szoptatás többnyire, de nem feltétlenül, együtt jár. Elképzelhető ugyanis, hogy a kisbaba valamiféle rendszerben, időre szopik, bár nem kap mellette cumit, cumisüveget, vizet, teát, vagyis a kizárólagosság érvényesül, de az igény szerintiség nem. A tejtermelődés szabályozó mechanizmusai miatt, amikről majd a későb­biekben ejtenék szót, ez csak ritkán működik.

Az is előfordulhat, hogy egy édesanya nem képes kizárólagosan szoptatni gyermekét, valamilyen anatómiai vagy hormonális okból nem tud elegendő tejet termelni. De a pótlás módját úgy választja meg, hogy szonda vagy SNS (Szoptanít) segítségével a mellen pótol, és a babája minden jelzésére reagál, mellre teszi a csemetét. Ez esetben az igény szerintiség akkor is megvalósulhat, ha a kizárólagosság nem.

Az igény szerinti szoptatás ellentéte, amikor a kisbaba szopását különböző meghatározók szerint korlátozzák. Például csak bizonyos időközönként (akár két-, három-vagy négyóránként) kerülhet mellre, vagy arra instruálják az anyát, hogy egy bizonyos idő után (pl. 15 vagy 20 perc) vegye le a mellről az újszülöttet akkor is, ha ő még tovább szopna, vagy egy szoptatást szigorúan egy mellre korlátozzon. Mivel a kisbaba élettani szükségletei ennél többnyire gyakoribb és/vagy hosszabb szoptatásokat feltételeznek, a csecsemő két szoptatás között nyűgös, elégedetlen lehet, ami egyéb beavatkozásokat igényel, például cumihasználatot, víz vagy tea adását. Ezzel a kizárólagosság is sérül, és az elégtelen tejtermelés mellett további szoptatási problémák is felmerülhetnek. Még ha úgy is hangzik el, hogy a csecsemő mellre kerül, amikor jelez, ÉS már eltelt két, három vagy négy óra, ez nem fedi az igény szerintiség fogalmát.

Nagyon gyakori, hogy a szoptatás rengeteg funkciója közül csak a táplálást, az éhség csillapítását emelik ki. Ebben az értelemben az igény szerinti szoptatást úgy tekintik, mint hogy a csecsemő mindig mellre kerül, amikor éhes. Vagyis az édesanyának mérlegelnie kellene, hogy mi miatt jelez­het a kisbaba, és csak az éhség az, ami indokolja a mellre tételt. Természetesen a gyakorlatban való­jában nagyon nehéz lenne elválasztani egymástól a csecsemő éhség miatti jelzéseit azoktól a jelzésektől, amikor a szopásigénye más okból merül föl, és erre a különbségtételre nincs is igazán szükség. Ahogy a későbbiekben látni fogjuk, a szopás rengeteg szükséglet kielégítésére szolgál, nem csak az éhség csillapítására, és a mellre tétel valójában inkább az első választandó megoldás a felmerülő szükségletekre. Ráadásul már önmagában azt is nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy mikor éhes tényleg a kisbaba, hiszen az anyatej nagyon könnyen emészthető és gyorsan kiürül a gyomorból.

Amikor az édesanya azon igyekszik, hogy csak akkor tegye mellre kisbabá­ját, amikor tényleg éhes, a kisbaba sok­szor hasfájósnak minősül. Hiszen sok­szor nyűgösködik, amikor nem kerül mellre, és ilyenkor úgy tűnik, semmi nem segít rajta (mert a mellre tétellel nem próbálkoznak). Gyakori, hogy ha a csecsemő többször kerülhet mellre, akkor a korábbi „értelmetlen”, hasfájás­nak gondolt sírások megszűnnek.

Sajnos az az általánosan elterjedt tév­hit, hogy „az igazi anya” már nagyon korai életkortól értelmezni tudja a kis­babája sírását, és meg tudja állapítani, hogy mikor éhes a gyermeke. Sok anyukának okoz állandó fejtörést és lelkiismeret-furdalást, hogy nem képes különbséget tenni a sí­rások között. Valójában a kisbaba jelzéseinek értelmezése hosszasan, a kapcsolat folyamán alakul, és a gyakorlatban nincs is szükség arra, hogy az anya hamar megkülönböztesse az éhséget az egyéb szükségletektől, hiszen egyrészt ezek nem is válnak el ilyen élesen a kezdetekben, másrészt a mellre tétel, a szoptatás sok különböző problémára nyújt megoldást, mint azt a későbbiekben is látni fogjuk.

Hogyan jelez a kisbaba?

Megkülönböztetünk ún. korai és késői éhségjeleket. Az elnevezés persze félrevezető, inkább a szopásigény jelzéséről van szó, nem feltétlenül csak az éhségéről.

Újszülött-korban a korai éhségjelek közé tartozik a cuppogás, tátogás, nyelv nyújtogatása, ajkak nyalogatása, fej forgatása, a kéz szájhoz vitele, az ujjak és az öklöcske szopogatása (Mohrbacher, 2010). Ilyenkor már érdemes reagálni a kisbaba jelzéseire és mellre tenni őt. Ha ez nem történik meg, akkor lehet, hogy az újszülött visszaalszik, és így az anya elmulaszt egy fontos alkalmat a kis­baba megszoptatására.

Az is előfordulhat, hogy ha nem érkezik válasz, akkor a kisbaba egyre felfokozottabb állapotba kerül, egyre nyugtalanabbá válik, végül már sírással jelzi a szükségletét. Vannak olyan kisbabák, akik ilyenkor már nehezen nyugtathatók meg, először le kell őket csillapítani ahhoz, hogy egyálta­lán mellre lehessen tenni. Ráadásul a kisbaba a sírással sok energiát is veszthet, így nem biztos, hogy kellő hatékonysággal tud szopni. A sírás már késői éhségjel, és szigorúan véve nem tekinthető igény szerinti szoptatásnak az sem, ha a kisbaba csak akkor kerülhet mellre minden alkalommal, amikor már nagyon sír.

Persze temperamentumtól függően vannak csecsemők, akiknél több, és vannak, akiknél kevesebb idő telik el az első jelektől számítva addig, amíg a már sírással jeleznek.

Ha a kisbaba sokat lehet testközelben, sokkal hatékonyabban tudja jelezni a szükségleteit. Ez külö­nösen nyugodtabb temperamentumú kisbabák esetén bír nagy jelentőséggel, akik esetleg könnyeb­ben „beletörődnek” abba, ha nem érkezik gyors válasz a jelzéseikre.

Körülbelül három hónapos kortól a kisbaba elkezdi fölfedezni a saját testét, elkezdi építgetni a test­képét. Ebben a korban már nem tekinthető egyértelműen a szopási igény jelzésének, ha a kisbaba az ujját, öklét szopogatja, hiszen a saját testét is ily módon fedezi föl. Azonban az intenzív ujjszopás, a nyugtalanság, keresgélés utalhat arra, hogy érdemes megkínálni a csecsemőt.

Még később a kisbaba jelzései egyre egyértelműbbekké válnak. Rángatja a mama ruháját, ölbe ké­redzkedik, nyugtalanul keresgél, így jelzi szopási igényét.

A totyogós korú kisgyerek szavakkal is jelezheti, hogy mit szeretne. Sok édesanya kialakít egy kívül állók számára semmitmondó megnevezést a szoptatás számára (pl. „tejcsi”, „ajszi”), így nem kell zavarba jönnie akkor sem, ha a kisgyerek nyilvános helyen kér szopizni.

Amikor igény szerinti szoptatásról beszélünk, akkor a legelső, amire gondolunk, az a kisbaba igé­nye. De természetesen az anya igényei is fontos szerepet játszhatnak, vagyis előfordulhat, hogy az anya azért teszi mellre csecsemőjét, mert például már kellemetlenül feszül a melle, vagy nagyobb gyermeknél, hogy egy pár perc nyugalmat nyerjen pl. egy telefonbeszélgetés befejezésére. Mivel a szoptatás egyben az anya és a kisbaba közötti kapcsolat, természetes, hogy mindkét fél szükségletei belejátszanak.

Szopási gyakoriságok az utódgondozási stratégia és az anyatej összetétele szempontjából

A csecsemő szopási mintázatát az emberre jellemző utódgondozási gyakorlat és az anyatej összeté­tele is meghatározza.

Az emlősök körében többféle utódgondozási minta lelhető fel (Mohrbacher, 2010).

Az ún. fészeklakó állatoknál, mint pl. a macska, a nyúl, a kutya, az utód egy biztonságos, védett vacokban található a kezdeti időszakban. Az anyaállat az utódokat a vacokban hagyja, nincs mellet­tük állandóan, hanem időről időre visszatér, és ilyenkor, csak bizonyos időközönként szoptat (pl. az oroszlán csak nyolc-, a nyúl huszonnégy óránként!). Az utódok az anyaállat távollétében nyugodtak, összebújva alszanak, és amikor az anya visszatér, akkor aktivizálódnak: felébrednek és az emlő felé törekednek.

Az ún. követő állatoknál, mint pl. a tehén, az elefánt, a lófélék, az utód a szülést követően nagyon hamar talpra áll és aktívan követi az anyaállatot. Az anya és az utód között folyamatos a kommuni­káció, az anya eltűnése komoly stresszforrás az utód számára. A szoptatások nem szabott időközön­ként, hanem meglehetős gyakorisággal történnek.

Az ún. hordozott állatok, mint pl. a kenguru, a majmok, a főemlősök, utódai születnek a legfejletle­nebbül. Megszületés után folyamatos testközelt igényelnek az alapvető életfolyamataik fenntartásá­ra. A testközel megszakadása az egyik legerőteljesebb stresszforrás az utód számára. A szoptatás szinte folyamatosan (erszényesek) vagy nagyon nagy gyakorisággal zajlik.

Az ember ez utóbbi csoportba tartozik. Az embercsecsemő egészséges testi és lelki fejlődésének alapja a nagy mennyiségű testkontaktus és a gyakori szoptatás. A nyugati civilizációban felnövő kisbabák egyik tragédiája, hogy megpróbáljuk a gyerekeket a fészeklakó életformára szorítani (kö­tött időpontokban történő szoptatás, két szoptatás között a gyerek aludjon vagy legalábbis „legyen el” a kiságyában), miközben mi sem áll távolabb a csecsemő természetes szükségleteitől.

Az anyatej összetétele is megfelel az adott fajra jellemző gondozási mintázatnak.

A fészeklakó emlősök teje bír a legmagasabb fehérje- és zsírtartalommal (ez alól kivételt képeznek a hideg tenge­rekben élő, követő életmódot folytató emlősök, pl. a bál­nák teje, ott azonban a hőveszteség ellensúlyozására van szükség a nagyon magas zsírtartalomra). Így a tej lassab­ban halad át a tápcsatornán, az utód hosszabb időközök­ben igényelheti a szoptatást.

A követő emlősök tejében alacsonyabb a zsír- és fehérje­tartalom, mint a fészeklakó állatok tejében, de még min­dig elég magas. Náluk a cél a mihamarabbi lábra állás, az izomtömeg gyors növelése, de lehetőség van a gyakori szoptatások kivitelezésére is, mivel az utód az anyaállat mellett van.

A hordozott állatok teje, és ezen belül az emberé bír a leg­alacsonyabb fehérje- és zsírtartalommal, de a legmaga­sabb cukortartalommal. 100 gr humán tej átlagos fehérje­tartalma 1 g, zsírtartalma 3,8 g, laktóztartalma 7 g – per­sze a tej pontos összetétele szopásról szopásra, illetve a laktáció előrehaladtával is változik. (Összehasonlításkép­pen az egyik észak-amerikai nyúlfaj teje 100 grammon­ként 13,9 g zsírt, 24 g fehérjét és 1,7 g laktózt tartalmaz.) (Lawrence, 2011)

A humán tejben található magas laktóztartalom arra utal, hogy az embercsecsemőnél az elsődleges cél az agyfejlődés – a lábra állásra és önállósulásra bőven elég időt ad a hosszú gyermekkor.
Viszont az alacsony zsír- és fehérjetartalom szintén gyakori szoptatást tételez fel, hiszen a tej így gyorsan emésztődik, hamar kiürül a gyomorból.

A szopási gyakoriság hatása a tejtermelődésre

Szülés után, ahogy a placenta eltávozik, a tejtermelés felszabadul a lepényi hormonok gátlása alól. 36-72 óra múlva bekövetkezik a tejbelövellés akkor is, ha a kisbaba nem kerül mellre. Az ún. prolaktin-receptor elmélet (Riordan, 2005) szerint azonban már ebben a korai szakaszban fontos a gyakori, igény szerinti szoptatás, mert a mellben ennek hatására tud megnövekedni a prolaktin-receptorok száma. Azaz minél gyakrabban kerül mellre a kisbaba a korai időszakban, annál érzékenyebben fog tudni reagálni a mell a keringő prolaktin mennyiségére, hiszen annál több receptor áll a rendelkezésre, hogy felvegye a prolaktint. Vagyis a tejtermelő képesség nem pusztán a keringő prolaktin mennyiségén múlik, hanem azon is, hogy a mell mennyire tud reagálni az elérhető prolaktinra. Ezen elmélet alapján a gyakori szoptatás az első napokban képes megalapozni a későbbi bőséges tejtermelést.

A tejtermelésért felelős hormon, a prolaktin-szintje már a várandósság alatt megemelkedik. Szülés után az alapszint a szoptató édesanyánál is lassan csökkenni kezd, bár a kiinduló, nemterhes, nem­szoptató állapothoz képest valamennyire a szoptatás teljes időszaka alatt emelkedett marad.

Amikor a kisbaba szopni kezd, prolaktin szabadul föl magának a szopásnak a hatására. Ilyenkor a kiindulási prolaktin-szint akár a kétszeresére is nőhet, majd a szopás után lassan visszatér az eredeti szintre. A tejtermelés szempontjából ezek a kiugrások bírnak döntő hatással, nem az alapszint. Ha a kisbaba megfelelő gyakorisággal kerül mellre, akkor a prolaktinnak nincs ideje teljesen visszacsök­kenni az alapszintre két szoptatás között (Lawrence, 2011). A prolaktin-szintje cirkadián ingadozást mutat: legmagasabb az éjszaka folyamán (Lawrence, 2011; Riordan, 2005).

Ha a kisbaba nem kerül mellre megfelelő gyakorisággal, az anya melle kellemetlenül túltelítődhet, feszülhet két szoptatás között. Sok édesanya a mellfeszülésnek ezt az érzését azonosítja azzal, hogy elegendő teje van. Valójában ilyenkor a feszülés, telítődés hatására egyrészt a tejtermelő sejtek nem képesek fölvenni a keringő prolaktint, másrészt egy olyan fehérjeszerű anyag (feedback inhibitor of lactation, FIL) kezd felszaporodni a tejben, ami gátolja a tejtermelést (Lawrence, 2011). A ritkább szoptatás tehát hosszú távon a tejmennyiség csökkenését okozza.

Mindezekből következik, hogy az igény szerinti kontra időre szoptatás nem egyszerűen egy válasz­tás két különböző megközelítési mód között. A szoptatások korlátozása akár számban, akár idő­ben gátolhatja a tejtermelés mechanizmusainak működését. Ha a kisbaba igény szerint szophat, megfelelő mennyiségű visszajelzést tud adni a mellnek az igényelt tej mennyiségét illetően. Ha csak bizonyos időközönként kerül mellre, akkor nem biztos, hogy a tejtermelés követni tudja az igényeit. Az ún. növekedési ugrások idején ez különösen kritikus lehet.

A növekedési ugrás kifejezés olyan intenzív növekedési szakaszokat takar a kisbaba fejlődése során, amikor a csecsemő átmenetileg több tejet igényel (La Leche League, 2010). Ha igény szerint szophat, akkor ezekben a napokban különösen gyakran kéredzkedik mellre, így tudja föltornászni a tejmennyiséget a megfelelő szintre. Majd a növekedési ugrás lecsengésével a tejmennyiség is visszacsökken.

Ha a kisbaba csak meghatározott időpontokban szophat, a tejmennyiség ilyenkor nem tudja követni a szükségletet, hiszen nem éri több inger a mellet. A kisbaba elégedetlen lehet, a gyarapodás megtorpanhat. Növekedési ugrások jellemzően három- és hathetes, illetve három és hat hónapos korban szoktak előfordulni. Ez egyben magyarázat arra a gyakran tapasztalt jelenségre is, hogy az időre szoptató édesanyák általában ezeket az életkorokat szokták megjelölni, mint amikor „elkezdett apadni” a tejük.

Hogyan működik az igény szerinti szoptatás a gyakorlatban?

Szopási gyakoriságok és mintázatok

Igény szerinti szoptatás esetén természetesen éppen az igény szerintiség természetéből adódóan nagyon nehéz konkrét menetrendet, számokat mondani, hiszen minden kisbabának kicsit eltérő lehet az igénye temperamentumtól, élettani adottságoktól, testvérsorban elfoglalt helytől függően. Legfeljebb egy nagyon általános vezérfonal rajzolható föl.

Újszülött-korban az igény szerint és kizárólag szoptatott kisbabák általában minimum 8‑12 alkalommal szopnak 24 óra alatt, de ennél jóval több szopás is előfordulhat. Természet­közeli életmódot folytató népeknél (pl. a !Kung San népcsoport a Kalahári sivatagban, Mohrbacher, 2010), ahol a csecsemőket az anyák a meztelen felsőtestükön hordozzák, így a kisbabák korlátozás nélkül férnek hozzá a mellhez, akár 80-100 szoptatás is előfordulhat 24 óra alatt. Természetesen ezt az életformát nehéz lenne adaptálni a mi iparosodott nyugati világunkban, de a megfigyelés jól mu­tatja, hogy a kisbaba számára a szopások természetes száma valahol a spektrumnak ezen a végén van, és nem a napi 5-6 szopás irányában. Ha a kisbaba nagyon gyakran kéredzkedik mellre, nem „bír ki” több órát két szopás között, az a természetes viselkedés része, és jó gyarapodás, teli pelen­kák esetén nem arra utal, hogy elégtelen a tejmennyiség vagy nem megfelelő a tej minősége.

A szopások nem egyenletesen oszlanak el a nap folyamán, nem mindig ugyanolyan időközönként történnek. A legtöbb kisbaba reggel-délelőtt nyugodtabb, többet alszik, kevesebbszer jelez, majd ahogy halad előre a nap, egyre kevesebb idő telik el két szoptatás között. Újszülötteknél gyakran tapasztalható egy olyan esti sírós, nyűgös többórás periódus, amikor a kisbaba nagyon gyakran kér szopni, vagy akár le sem lehet igazán venni a mellről. Ezt az időszakot gyakran illetik a „kólika” megnevezéssel, noha valójában nem feltétlenül arról van szó, hogy a kisbabának a hasa fájna, hanem inkább túlingerlődik, kimerül, és szopás közben tud megnyugodni.

Sok kisbaba kisebb csoportokba, „klaszterekbe” rendezi a napközbeni szopásokat is (cluster feed­ing, La Leche League, 2010). Ilyenkor a kisbaba az egyes ébrenléti periódusokban egymás után többször is szopik, majd az összesűrített, gyakori szopásokat egy nagyobb alvás követi, aztán újra elölről. A szopások természetesen nem korlátozódnak a nappali órákra, a csecsemők éjjel is ébred­nek és szopni kérnek.

Az egyes szopások hosszúsága nagyon eltérő lehet újszülött-korban. Általában ilyenkor még a hosszabb szopások jellem­zőek. A kisbaba számára még nem nagyon létezik más a világból anyán és anya mel­lén kívül, teljes valójában bele tud vonód­ni a szopásba. Akár az is normális lehet, ha egy-egy szopás kisebb megszakítások­kal egy-másfél órán keresztül tart.

Amikorra a kisbaba eléri a három-négy hónapos kort, az idegrendszere hatalmas fejlődésen megy keresztül. Hatékonyabbá válik az ingerfeldolgozó képessége, ezáltal aktívabban képes kapcsolatot teremteni a környezetével. Elkezdi fölfedezni a saját testét és a világot maga körül.

E nagy változások következtében természetes, hogy a viselkedése, és így a szopási szokásai is vál­toznak. A szopási idő többnyire drasztikusan lerövidül, akár néhány percre korlátozódik. A kis­baba figyelme erősen terelhetővé válik: ha szokatlan hangot hall, vagy valaki belép a szobába, elen­gedi a mellet és körülnéz.

Ezzel párhuzamosan a szopások száma megnövekedhet, a minimális mennyiség 10-12 alkalom szokott lenni 24 óra alatt. Vagyis nem állja meg a helyét az a feltételezés, hogy ahogy nő a kisbaba, úgy egyre ritkább szopásokra lenne szüksége – épp ellenkezőleg! A gyakoribb szopásokkal tudja ellensúlyozni a kisbaba a rövidülő szopási időket és a terelhető figyelmet.

Ebben a korban megnő az éjszakai szopások jelentősége is. Napközben a sok inger elvonhatja a kisbaba figyelmét, de éjszaka a csöndben és sötétben csak a szopásra kell figyelnie.

Időre szoptatott, kevesebb testkontaktusban részesülő kisbabáknál előfordulhat, hogy ebben a kor­ban is még hosszan szopnak. Ha a lehetőség csak korlátozott számban áll rendelkezésre, akkor igye­keznek kihasználni a szopási alkalmakat.

Ez a mintázat aztán nagyjából az egész első félévben megmarad. Egy ausztrál tanulmányban egy és hat hónapos kor közötti, kizárólag szoptatott kisbabák szopási gyakoriságát nézték. Az átlag a napi 11 szopás volt (a szopások száma 6 és 18 között változott), a gyakoriság nem csökkent a kisbaba korával (id. Mohrbacher, 2010). A hozzátáplálás megkezdésével sem feltétlenül csökken a szopások száma vagy gyakorisága az első időkben, sőt, az az ideális, ha a kisbaba továbbra is olyan gyakran szophat, mint korábban.

A mozgásfejlődés, helyváltoztatás beindulása a második félévben kihatással lehet a szopási viselke­désre is. Előfordulhat, hogy közvetlenül egy-egy új mozgásforma elsajátítása előtt a kisbaba külö­nösen nyűgös, gyakran kér szopni. Mint lentebb majd látni fogjuk, ilyenkor a szopás sok különböző funkciója közül a megnyugtatás kerülhet előtérbe, illetve felfogható ez egyfajta „erőgyűjtésnek” is az új mérföldkő előtt.

Az újonnan birtokba vett mozgásforma többnyire lenyűgözi, elbűvöli a kisbabát. Megesik, hogy ilyenkor napközben fáradhatatlanul jön-megy, szinte „nem ér rá” szopni sem a környezet felfedezé­se közben. Megintcsak az éjszakai szopások adnak jó alkalmat arra, hogy a kisbaba hozzájusson a számára fontos tejmennyiséghez. Nem ritka, hogy ebben a korban a 24 óra alatt igényelt tejmennyi­ség túlnyomó részét éjjel veszik magukhoz a csecsemők.

A későbbiekben a fejlődés során általában inkább a külvilág felé fordulós, és inkább az anyához közeledős periódusok válthatják egymást. Az út persze afelé mutat, hogy a kisgyerek végül kinövi a szopási igényt, és elválasztja magát, ám ez többnyire nem lineárisan történik meg igény szerint szoptatott kisbabák esetében. Az anya felé fordulósabb időszakokban a kisbaba, kisgyerek többször kérhet szopni, ezzel is megerősítve az őt az anyához fűző szoros kötelékeket.

Lehetnek egyéb, speciális hatások is, amik a szopási gyakoriságot befolyásolják, ezek közül néhány, a teljesség igénye nélkül.

Igény szerint szoptatott kisbabának az első hat hónapban még nagy melegben sincs szüksége kiegé­szítő folyadékra, vízre, teára. Ilyenkor a kisbaba nagy gyakorisággal kéredzkedik mellre, és a gya­kori, adott esetben rövidebb ideig tartó szopásokkal fedezni tudja a folyadékigényét.

A frontos, szeles, változékony időjárású napok a kisbabát is megviselhetik. Nyugtalanságának, rossz közérzetének enyhítésére szintén többször kérhet szopni.

Ha a család életében egy stresszesebb időszak következett be, akár csak pl. egy költözés kapcsán, a kisbaba megérezheti a feszültséget. Biztonságérzetét leginkább gyakori szopásokkal tudja helyre­állítani. Nagyobb gyereknél is előfordulhat a gyakoribb szopás, ha a biztonságérzete valamiért meg­inog, pl. az anya munkába áll, kistestvér készülődik vagy akár az anya kimondatlanul az elválasztást fontolgatja.

De sokszor nem is kell különösebben nagy horderejű változás. Kis csecsemőnél sokszor elegendő egy nagyobb vendégjárás, felfordulás, hogy utána a kisbaba nyugtalan legyen, és sokszor kérjen szopni. Főleg, ha sokan vették őt kézbe, sok embernél járt. Ilyenkor a gyakori szopás hátterében fontos szerepet tölt be az anyatej immunológiai funkciója is. A kisbaba idegen baktériumflórákkal kerül érintkezésbe. Amikor utána fokozottan igényli az anyukája közelségét és a szopást, ezzel lehetővé teszi, hogy az édesanya szervezetébe is bekerüljenek ezek a baktériumok, és a tejben ellenanyagok jelenjenek meg ellenük, amik segítik a kisbaba védelmét.

Milyen funkciókat hordoz az anyatej, a szoptatás?

A fentiekben is történt már említés arról, hogy az anyatej nem csak a kisbaba táplálását szolgálja. A tejben számos olyan összetevő van, amely nem közvetlenül a táplálásért, hanem a kisbaba pszichés és fiziológiai jóllétéért felelős (pl. Lawrence, 2011). Ezek a hatások egymástól elválaszthatatlanok és egyformán fontosak. A saját anya teje, sőt, akár annak illata is fájdalomcsillapító hatással bír csecsemőkben kellemetlen beavatkozások esetén (Blass, 1997; Gray, 2002; Nishitani, 2008).

Az anyatejben deltaalvás-indukáló peptid-szerű anyagok találhatók (Graf, 1984), amelyek segíthe­tik a kisbabát az elalvásban. Az anyatej triptofántartalmának cirkadián változásai segítik az érett alvás-ébrenlét ciklus kialakulását a csecsemőkben (Cubero, 2005).

Az anyatej maga is tartalmaz prolaktint. A prolaktin a tejtermelés szabályozásán kívül ellazító, meg­nyugtató hatással is bír (Lawrence, 2011).

Mindazonáltal az anyatej kedvező élettani és pszichés hatásai elválaszthatatlanok magának a szoptatási helyzetnek a hatásaitól. A La Leche Liga alapkönyvében, A szoptatás női művészeté­ben (The Womanly Art of Breastfeeding, La Leche League, 2010) olvasható az alábbi elgondolkod­tató föltevés: „Mit tennél, ha választanod kellene? Az egyik lehetőség, hogy cumisüvegből eteted a babádat szigorúan meghatározott időközönként, kevés testkontaktus mellett, de az üvegben a saját anyatejed van. A másik, hogy az ő jelzéseire reagálva szoptatod a babádat, de a melledből tápszer jön.”

Sok édesanya vagy akár szakember az első lehetőséget választaná. Az anyatejes táplálás előnyeiről rengeteg tudományos kutatás áll rendelkezésre, miközben magának a szoptatásnak a hatásairól jóval kevesebb. A „végtermék”, az anyatej jelentősége került előtérbe a „folyamat”, a szoptatás helyett. Epstein-Gilboa (2009) könyvében remekül leírja, hogy ebben a hangsúlyeltolódásban hogyan ját­szott szerepet a cumisüveg-, tápszer- és mellszívógyártók erőteljes marketingje, akinek érdekük volt, hogy magának a szoptatásnak a fontossága elsikkadjon.

A szoptatás semmiképpen nem egyenlő az anyatejes táplálással! Ahogy fentebb is többször említettem, a szoptatás jóval több a kisbaba etetésénél, a megfelelő tápanyagokkal való ellátásánál. Tulajdonképpen sokkal inkább tekinthető egy babagondozási módszernek, ami leginkább az igény szerinti szoptatáson keresztül tud megvalósulni.

Maga a szoptatási helyzet, a szopómozgás és a bőr-kontaktus egyidejű megléte mellett számos pozi­tív hatást fejt ki a csecsemőre. A szoptatás maga is bír fájdalomcsillapító hatással, segít ellazulni, megnyugodni a kisbabának. Segíti az állapotregulációt. Ezeket a hatásokat a szopás következtében felszabaduló kolecisztokinin és endogén ópiátok mediálják (Blass, 1996).

A szoptatás megkönnyíti a kisbaba, kisgyerek elaltatását, amikor még az önálló elalvásra való képesség nem alakult ki (Sears, 2005). A ritmusos szopómozgás és a testközel elősegíti az elalvás­hoz elengedhetetlen befelé fordulást, ellazulást, illetve az éberségi szintek, állapotok közötti átme­netet.

A testközelség hatására felszabaduló cent­rális oxitocin nagy szerepet játszik a kötő­dés kialakításában, és szintén ellazító, megnyugtató hatást fejt ki a kisbabára és a mamára egyaránt (Uvnas-Moberg, 1998; Prime, 2007).

A szoptatás ezen hatásai nemcsak csecse­mőkorra jellemzőek, hanem a szoptatás teljes időtartama alatt tapasztalhatók (Epstein-Gilboa, 2009). Ahogy nő a kis­gyerek és fokozatosan áttér a családi étke­zésekre, úgy kerülnek egyre inkább elő­térbe a szoptatás tápláláson túlmutató funkciói.

Ha azt tartjuk szem előtt, hogy a szopta­tás tulajdonképpen maga a kapcsolat anya és kisbabája között, akkor beláthatjuk, hogy mennyi­re abszurd lenne ezt időhöz kötött korlátok közé szorítani.

Az időhöz kötött etetés ideája a cumisüveges, mesterséges táplálás elterjedéséhez köthető, és innen szivárgott vissza a szoptatásba (Mohrbacher, 2010). A nyugati civilizációban élő anyák sokszor megpróbálják a mesterséges táplálás normáit alkalmazni a szoptatásra, főképp mert ez összhangban van az uralkodó kulturális értékekkel (pl. kiszámíthatóság, kontroll, a minél korábbi önállóság mindenek fölé helyezése). Ráadásul a XX. századi, „tudományos igényű” gyermeknevelés a szabályozás igényével lépett fel, és leginkább azokat a dolgokat tudta kezelni, amik mérhetőek. Sajnos ez a hozzáállás még ma is sokszor tapasztalható a tudományos életben, a szoptatással kapcsolatos kutatások megtervezésénél, de szerencsére növekvő tudásunk és a kifinomultabb módszerek mára egyre inkább lehetővé teszik a korábban figyelmen kívül hagyott tényezők vizsgálatát is – mint például az oxitocin hatása.

A kizárólagosság jelentősége: miért fontos, hogy a kisbaba a mellen nyugodhasson meg?

A fentieken túl egy további mechanizmus megléte gondoskodik alapesetben arról, hogy a kisbaba minél többször kéredzkedjen mellre, ez pedig a humán orális imprinting (Mobbs, 2007). Miközben általánosan elfogadott, hogy a kisbabák előnyben részesíthetik például az egyik fajta cumit a másik­kal szemben, a mögöttes jelenség, az orális imprinting megléte és ennek a szoptatásra gyakorolt hatása nem igazán kap teret a gyermekgyógyászati szakirodalomban (Lawrence, 2011).

Az orális imprinting veleszületett folyamat, melynek alapja az orális taktilis ingerlés. A száj a csecsemő legérzékenyebb, központi szerve. Már az újszülött is képes a szájával a különböző alakú és textúrájú tárgyak között különbséget tenni. Ez a képesség segíti az újszülöttet abban, hogy az édesanyja mellét felismerje és arra imprintálódjon. Az anyamell az orális imprinting genetikailag meghatározott tárgya. Ha a „legjobb” tárgy nem áll rendelkezésre, akkor a kisbaba a hozzá leginkább hasonlót fogja választani.

Nem egyszerűen a kisbaba nagyfokú szopási igényéről van szó, hiszen akkor bármit egyforma szívesen szopna, ami a szájába kerül.

Az orális imprinting nem a táplálékfelvétellel függ össze, hiszen a nyugtatócumiból vagy ujjszopás esetén a saját ujjából nem jut táplálékhoz a kisbaba, mégis ezt preferálhatja.

Az imprintinget nem pusztán az ízérzékelés vagy a szaglás irányítja, hiszen ujjszopós babáknál lát­ható, hogy valamelyik konkrét ujjukat preferálják, noha valószínűtlen, hogy a többi ujjnak eltérő szaga vagy íze lenne.

Az imprinting viselkedés jellemzői az imprinting tárgyának felismerése, kiválasztása, a közel­ség biztosítása, hiányában nagyfokú stressz. Az orális imprinting megszilárdulását a szopás közbeni megnyugvás váltja ki, így a komfortszopásnak nagy szerepe van a létrejöttében. A kisbaba érzelmileg ragaszkodni fog az imprinting tárgyához. Alapesetben a kisbaba az anya melléhez tud imprintálódni, így a gondoskodás, a táplálék és a megnyugvás forrása mint az imprinting tárgya, egységet képez. Ha a közelség nincs biztosítva, a kisbaba a „második legjobb” dolgot fogja válasz­tani, ami lehet cumi, cumisüveg, a kisbaba ujja. Olyan kultúrákban, ahol a kisbaba szabadon hozzá­fér a mellhez, ismeretlen dolog az ujjszopás, cumi, viszont ember által felnevelt emlősállatoknál tapasztaltak ilyet (ujjszopás, szopis rongy, üres cucli…).

Vagyis sem a cumizás, sem az ujjszopás nem élettani jelenség! Nem a kettő közül kell valamelyi­ket választani. Ha a kisbaba minden szopásigényét a mellen élheti ki, lehetősége van a komfort­szopásra is, akkor a mellhez tud imprintálódni, nem igényel más tárgyat.

Mivel érzelmi ragaszkodás alakul ki az imprinting tárgya iránt, a cumit sem könnyebb elvenni a kisbabától, mint az ujját, ha azt szopja. Ilyenkor fel kell kínálni valami mást, a megnyugvás egyéb forrását kell biztosítanunk, hiszen valami fontostól fosztjuk meg a kisbabát, kisgyereket.

Az imprinting érzelmi alapja okozhatja, hogy ez akár a táplálékfelvétellel is konfliktusba kerülhet. Előfordulhat, hogy a cumizó vagy intenzíven ujjszopó kisbaba nem kerül elégszer mellre, nem jut elég táplálékhoz, és mégis elégedettnek tűnik, hiszen az imprinting tárgyával a közelség biztosítva van. Ennek élettani alapját a komfortszopás közben felszabaduló, jóllakottságért és elégedettségért felelős hormonok képezik. Ezáltal a cumihasználat vagy az ujjszopás alááshatja a szoptatás sikerességét, mind a kizárólagos szoptatás, mind a szoptatás teljes időtartama megrövidülhet (Lawrence, 2011).

Bizonyos helyzetek könnyebben megakadályozhatják, hogy a szoptatott csecsemő az anya melléhez tudjon imprintálódni.

A cumit, cumisüveg markánsabb, erőteljesebb inger a szájban, mint az anyamell, könnyebben imprintálódik, aminek következtében a kisbaba egyrészt ezt az érzetet fogja keresni, másrészt rögzül a helytelen szopási technika.

Az időre szoptatás, a szoptatás „etetésként” való tekintése esetén nincs a kisbabának lehetősége a megfelelő mennyiségű komfortszopásra, a megnyugvás nem a mellhez kapcsolódik. Ide kapcsoló­dik az is, ha az anya megszakítja a szoptatásokat, amikor a kisbaba már „csak cumizik” a mellén.

Ha az anya érzelmileg vagy fizikailag nem elérhető, a megnyugvás nem tud hozzá kapcsolódni, mert nem tud figyelni a kisbaba ilyen szükségleteire.

Ha az anya túl gyors ütemet diktál az elválasztásban, ami a kisgyerek számára az adott korban nem megfelelő, akkor a mellen való megnyugvás is túl gyors ütemben csökkenhet. Ilyenkor későbbi élet­korban is beléphet valami helyettesítő a kisbaba életébe akár cumi, akár ujjszopás formájában.

Előfordulhat, hogy az anya szándéka az, hogy igény szerint szoptatja a kisbabáját, ám a komfort­szopás mégis nehézségekbe ütközik, és a kisbaba az ujját fogja választani megnyugvás céljából. Ilyen helyzet adódhat, ha pl. túl sok az anya teje és/vagy túl erős a tejleadó reflexe, vagy ha a szopás valamiért kellemetlen a babának (pl. refluxos kisbaba esetén, vagy ha a csecsemő érzékeny valamire az anya étrendjében). Ezen esetekben a kiváltó ok megkeresése és megszüntetése segíthet abban, hogy a kisbaba a mellhez tudjon imprintálódni.

Az imprinting jelensége nyilvánulhat meg olyan esetekben is, amikor a kisbaba az anya valamelyik mellét preferálja vagy akár elutasítja az egyik mellet – különösen ha a két mell, mellbimbó eltérő méretű, alakú. Ez azonban nem akadálya az igény szerinti és kizárólagos szoptatásnak: egy mell is teljesen el tud látni egy kisbabát.

Tévhitek az igény szerinti szoptatással kapcsolatban

Számos hiedelem és tévhit kering a köztudatban az igény szerinti szoptatással kapcsolatban, amik alkalmasak arra, hogy a kezdő édesanyákat elbizonytalanítsák és megijesszék, és ezzel a szoptatást aláássák. Ahogy fentebb is volt róla szó, ezen tévhitek nagy része valójában az uralkodó kulturális normában gyökerezik, a tudomány köntösében olyan dolgot szeretne morális alapokra helyezni, ami valójában biológiai, élettani meghatározottságú.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány ilyen tévhitet szeretnék áttekinteni, górcső alá venni.

Nagyon gyakran figyelmeztetik az édesanyákat arra, hogy ha az igény szerinti szoptatást választják (noha ez már eleve nem egy egyszerű választás eredménye kellene, hogy legyen, de ez a sugallat), akkor az életük könnyen káoszba fordul, kiszámíthatatlanná válik. Valójában amikor egy családba kisbaba érkezik, akkor az élet a táplálási módtól függetlenül gyökeresen felfordul, és időbe telik, mire minden a helyére kerül, méghozzá egy teljesen új rendszerbe.

Ennek a tévhitnek az egyik alapja, hogy a min­dennapok rendjét mindig szigorúan a kezünkben kell tartanunk, holott egy kisbaba, kisgyerek mel­lett az első, amit megtapasztalhat az újdonsült szülőpár, hogy mindig adódhatnak váratlan hely­zetek, nem lehet mindent kontrollálni. Az igény szerinti szoptatás lehetővé teszi, hogy az édesanya ráhangolódjon a kisbabájára, ami az egyik legfon­tosabb feladat a korai időszakban. Az időhöz kö­tött szoptatás a kisbabát vérmérséklettől, szemé­lyiségtől függetlenül igyekszik egy skatulyába gyömöszölni, ami egyáltalán nem biztos, hogy megfelelő a számára, és akadályozhatja, hogy a szülők megismerjék kisbabájuk valódi szükségle­teit, illetve hogy a gondozásuk milyenségét a nö­vekvő kisbaba szükségleteihez tudják igazítani. Az igény szerint szoptató édesanyák előbb-utóbb többnyire fölismernek egy mintázatot, azt a rit­must, ami szerint a kisbaba „működik”. Mikor vannak nyugodtabb időszakai, mikor igényel több testközelt, több szoptatást, mi az, ami különösen felzaklatja a kisbabát. Persze ez egy rugalmas rit­mus, ami változhat a kisbaba aktuális állapota, életkora függvényében – lehetnek neki is jobb és rosszabb napjai.

A másik fontos tényező, hogy minek tekintjük magát a szoptatást. Olyasvalaminek, amire nagyon rá kell készülni minden egyes alkalommal, vagy olyannak, ami az élet természetes része, és a napok menetébe szervülve működik? Egy felnőtt sem gondolja, hogy káosz az élete, mert nem mindig ugyanakkor eszik, mert jön-megy, és közben fölhajt egy pohár vizet, mert tevékenykedés közben beszélget a párjával, mert melléérve olykor végigsimít a másikon, és ezek egyáltalán nem időhöz kötve működnek, mégsem zavaró a „kiszámíthatatlanságuk”. Ha a szoptatást is a babával való kapcsolat egy formájának tekintjük, ami táplálkozás, ivás, de egyben megnyugtatás, „beszél­getés”, elaltatás stb. is, akkor sokkal könnyebb elfogadni, és az élet részeként tekinteni rá. Persze nem egyszerű mindezt megélni, nem kis részben azért, mert a mai édesanyák többnyire úgy nőnek föl, hogy nem láttak szoptatott, pláne igény szerint szoptatott kisbabát, vagyis nemcsak általában a szoptatás menetéről nincs belső tudásuk, de arról sem, hogy mi várható egy kisbabától, és hogyan lehet a kisbaba szükségleteinek kielégítését a mindennapok menetébe integrálni.

Ehhez kapcsolódik, az a hiedelem, hogy az anya nem fog tudni semmit megcsinálni a háztartásban, nem fognak tudni elmenni sehová, mert a kisbaba bárhol és bármikor „megéhezhet”, és azt „szokta meg”, hogy mindig kaphat szopni, ha akar.

Ebben a vélekedésben a XX. század első felének népszerű, Amerikából indult pszichológiai irányzatának, a behaviorizmusnak a hatása tükröződik, melynek egyik legjelesebb képviselője John Watson volt (Mohrbacher, 2010). A behavioristák abban hittek, hogy a személyiséget gyakor­latilag figyelmen kívül lehet hagyni, és a viselkedés a megerősítések és büntetések függvényében szinte a végtelenségig alakítható, formálható. Vagyis ha a kisbaba jelzéseit csak bizonyos alkalmak­kor erősítem meg azzal, hogy megszoptatom, akkor előbb-utóbb megtanulja, hogy csak ilyenkor kérjen szopni, a köztes időben pedig nyugton maradjon.

Ma már ismerjük a behaviorista irányzat korlátait is. Az alapvető szükségletek nem olthatók ki, leg­feljebb bizonyos viselkedésformák, de azok sem mindenkinél ugyanúgy. Ha a szükségletet nem elé­gítem ki, az akkor is fennmarad, és más kielégülési formát keres magának. Lehet, hogy a kisbaba megtanulja, hogy a szokásos időkön kívül hiába jelzi, hogy szopni szeretne, de ha a jelzés el is marad, ettől ő még stresszt él át a kielégületlen szükséglettől. Nagyon sokszor ilyenkor kerül sor különböző pótszerek bevezetésére, mint pl. a cumi, a cumisüveg, vagy épp a kisbaba az ujját kezdi szopni, amik mind alááshatják a szoptatás sikerét. A kisbabánál még nem működnek azok az agyi kapcsolatok, amik lehetővé teszik a szükséglet azonnali kielégülésének késleltetését (Gerhardt, 2009).

A szoptatás egyik nagyszerű hozadéka, hogy bárhová és bármennyi időre induljon is el az anya, biztos, hogy elegendő tej lesz nála, épp megfelelő hőmérsékleten, és fogyasztásra készen. A házon kívüli diszkrét szoptatás a legtöbb esetben megoldható akkor is, ha az anya nem szeretne mások előtt szoptatni. Épp az időre szoptatás okozhat nehézségeket a kimozdulásban, hiszen bármikor előfordulhat egy váratlan esemény, ami miatt nem sikerül időre visszaérni.

A kisbaba ritmusát megismerve az otthoni teendőket is jobban lehet tervezni, hogy vajon mikor mire nyílik lehetőség. Ha az édesanya használ valamilyen hordozóeszközt, testközelben tartja a gyermekét, akkor a legtöbb teendő a kisbaba mellett is elvégezhető, akár a szoptatás is megoldható közben.

Sokszor elhangzik olyan vélemény is, hogy esetleg első gyereknél még kivitelezhető az igény szerinti szoptatás, de ahol van egy vagy több nagyobb testvér, ott már biztos, hogy nem. Valójában sok-sok többgyerekes, igény szerint szoptató édesanya tudja cáfolni ezt a tévhitet, sőt, inkább elő­fordul, hogy az első gyermeket nem sikerül igény szerint szoptatni, mert az édesanya még bizonyta­lan a saját anyai identitásában is, és a többieket igen. Több gyerek esetében már inkább készség­szinten működhet az anyánál a gyerekek szükségleteinek kielégítése. Valamilyen hordozóeszköz használata persze ebben a helyzetben is sokat segít. A nagyobb gyerekek számára is fontos tapaszta­lás, hogy mire van szüksége egy kisbabának, és hogyan lehet mindazt megadni neki.

Gyakran merül föl a „túlevés” kérdése is, különösen bukós vagy sokat gyarapodó kisbabáknál szok­ták az anyákat figyelmeztetni arra, hogy ne tegye olyan gyakran mellre a gyermeket. A hasfájás okaként is gyakran szerepel az egészségügyi szakemberek véleményében a túl gyakori vagy „össze-vissza” szoptatás. Ezen a téren megint a szoptatás kizárólagosan etetésként való föltételezése jelenik meg. A kisbaba nem véletlenül kér gyakran szopni, hanem mert számos felmerülő szükségletére ez a megoldás, illetve sokszor megeshet, hogy „csak” komfortszopni szeretne anélkül, hogy jelentő­sebb mennyiségű tejhez jutna. Ha egy kisbaba nem akar szopni, akkor biztosan nem lehet mellre tenni őt.

A bukás nem feltétlenül tekinthető kóros jelenségnek. Fontos immunológiai funkciója is van: be­vonja az orrnyálkahártyát, gátolva ezzel a kórokozók bejutását. A bukás általában nem utal arra, hogy a kisbaba túlságosan nagy mennyiségű tejet fogyasztott el, ennek hátterében egyéb tényezők is szerepelhetnek (pl. erőteljes tejleadó reflex vagy a kisbaba érzékeny pl. az anya által elfogyasztott tejre, tejtermékre, aminek fehérjéi megjelennek az anyatejben). A bukás akkor ad okot aggodalomra, ha a baba részéről a gyarapodás elmaradásával, rossz közérzettel vagy cianotikus epizódokkal társul.

Kizárólag szoptatott kisbabáknál gyakori, hogy az első időszakban igen gyorsan gya­rapodnak, majd a gyarapodás üteme a szü­letési súly megduplázása után drasztikusan lelassul. A korábban használt növekedési görbék sokszor a mesterségesen táplált csecsemők egyenletesebb gyarapodási üte­mét tükrözték, amiből a szoptatott kisbaba kilóghat. Ha a kisbaba közérzete jó és ki­zárólag szopik, akkor a nagy gyarapodási ütem nem ad okot az aggodalomra, és semmiképpen nem indokolja a szopások korlátozását vagy kiegészítő folyadék be­vezetését, hiszen ezek jelentős mértékben alááshatják a szoptatást.

Természeti népeknél, ahol a kisbabák nagyon gyakran kerülnek mellre, a hasfájás ismeretlen (Karp, 2003). A gyakori, még a nagyon gyakori szoptatás sem okoz önmagában hasfájást. Az anyatej nagyon könnyen emésztődik, gyorsan kiürül a kisbaba kicsi gyomrából, de ha esetleg még van a kisbaba gyomrában az előző adagból, és megint szopni kér, akkor sem történik semmi. A gyomor­nak nincs szüksége a szokásosan emlegetett „pihenésre” sem éjjel, sem nappal. Sőt, a kisbaba emésztése és formálódó cukor- és zsíranyagcseréje szempontjából épp kedvezőbbek a gyakori, kisebb adagok egyenletesen elosztva a nap folyamán (Gonzalez, 2005).

A gyakori szoptatás akkor okozhat gondot, ha az édesanyának nagyon sok teje termelődik és/vagy erőteljes a tejleadó reflexe, így a kisbaba relatíve sok laktózban gazdag, de zsírban szegényebb első­tejhez, kevesebb hátsótejhez jut. Ezen azonban különböző praktikákkal lehet változtatni az igény szerinti szoptatás fenntartása mellett.

Az édesanya szempontjából sokszor azért javasolják a szoptatási idő limitálását és/vagy a szopások gyakoriságának korlátozását, mert úgy vélekednek, hogy a gyakori/hosszú ideig tartó szoptatás a mellbimbó „felázásához”, sebesedéséhez vezethet. Noha – főleg először szülő anya esetében – a mellbimbó kezdetben érzékenységgel reagálhat a szoptatással együtt járó intenzívebb igénybevétel­re, még a nagyon gyakori és hosszú ideig tartó szoptatások sem okoznak nagyfokú fájdalmat, sebe­sedést. A sebesedés arra utal, hogy a kisbaba nem megfelelően kerül mellre és/vagy nem megfelelő technikával szopik (Mohrbacher, 2010). Így értelemszerűen nem is előzhető meg azzal, ha a szoptatásokat korlátozzuk, hanem a kiváltó okot kell felderíteni és orvosolni. A komfortszopás kiemelt jelentőséggel bír a kisbaba jólléte és fejlődése szempontjából, így ennek tartós korlátozása hátrányokkal járhat.

Pszichológiai szemszögből felmerülő aggodalom lehet, hogy milyen következményekkel járhat a kisbabára nézve, ha az anya nemcsak az éhségre, hanem többféle felmerülő problémára mellre tétellel, „etetéssel” reagál. Vajon nem azt tanulja-e meg a kisbaba, hogy a különböző problémákat nem adekvát módon, hanem evéssel oldja meg, nem válik-e „bánatevővé” nagyobb korában illetve felnőttként. Fentebb számos bizonyítékot próbáltam hozni annak alátámasztására, hogy a szoptatás nem egyenlő az etetéssel, és hogy a kisbaba legkülönbözőbb problémáira is élettanilag adekvát válasz. A szoptatás során nem étellel vigasztalódik a kisbaba, hanem a társas kapcsolat nyújt számára megkönnyebbülést. Vagyis teljesen természetes, hogy a kisbaba, kisgyerek szopni fog kérni akkor is, ha fáj valamije, nyugtalan, álmos, felzaklatódott vagy valami sérelem érte.

Ide kívánkozik az a fontos kutatási eredmény, hogy a szervezet saját endogén opiát rendszere kora gyerekkorban nem képes önállóan bekapcsolni, csak szociális hatásra indukálódik (Kulcsár, 1996). Az endogén ópiátok részt vesznek a fájdalomcsillapításban, illetve a különböző lelkiállapotok regulációjában. A kisbabának szüksége van a társas kapcsolatra és a szoptatásra ahhoz, hogy ez a szabályozó funkció bekapcsoljon, különben „saját lelkiállapotának foglya” marad (Klein, id. Kulcsár, 1996).

Az elválasztás-elválasztódás időszaka kiemelt jelentőséggel bír az endogén ópiát rendszer öninduk­cióra való átállásának szempontjából. Vagyis itt válik fontossá, hogy a szoptatást az édesanya test­közelséggel, jelenléttel, odafordulással igyekszik-e pótolni, kiváltani vagy valóban étellel, édesség­gel jutalmaz és vigasztal.

Hogyan lehet áttérni az igény szerinti szoptatásra?

Sok olyan édesanya van, aki a kezdeti időszakban a nem helytálló információk hatására vagy meg­felelő támogatás hiányában az időre szoptatás mellett döntött, de a felmerülő problémák miatt (leg­gyakrabban elégtelen tejtermelés, sírós, nyűgös kisbaba) szeretne áttérni az igény szerinti szoptatás­ra. Természetesen ez a szoptatás folyamán bármikor lehetséges, noha eleinte nehézségek jelentkez­hetnek.

Főképp nyugodtabb temperamentumú kisbabáknál előfordul, hogy eleinte nem jeleznek a szokott „menetrenden” kívül, mert bár a szükséglet náluk is fönnáll, a viselkedéses megjelenés kioltódhatott a megerősítés elmaradásának hatására. Olybá tűnhet, mintha a kisbaba elégedett lenne, holott belül stresszt él át. Ilyenkor a kisbabát gyöngéden rá kell vezetni arra, hogy igenis érdemes jelezni. Ebben nagyon sokat segít a testközelség, amikor az anya is könnyebben észreveszi a kisbaba finomabb jelzéseit, és a kisbaba is hajlamosabb lehet szopásigényének kimutatására.

Ha a kisbaba cumit kapott vagy az ujját szopja, és erre alakult ki nála az imprinting, akkor szintén csak nagy türelemmel és fokozatosan vezethető vissza a mellen való megnyugváshoz. Ne feledjük, hogy az imprinting tárgya iránt érzelmi ragaszkodás alakul ki, és a tárgy nem helyettesíthető könnyen valami mással. A kisbaba korától függően akár hosszú hetekbe telhet, mire sikerül megszilárdítani a mellen való megnyugvás érzetét. Ezt a folyamatot is elősegíti az átmenetet nyújtó, megfelelő mennyiségű testközelség.

Az igény szerinti szoptatásra való áttérés kezdetén felléphet egy olyan időszak, amikor a kisbaba átmenetileg nagyon nyugtalanná válik, sokat nyűgösködik vagy sírdogál, rendkívül gyakran kér szopni. Ő maga is kibillenhet a korábbi egyensúlyából, zavart és bizonytalanságérzetet kelthet benne a változás (még ha a korábbi állapot nem is volt megfelelő), így megnyugvást a testközelben és a szopásban kereshet. „Tesztelheti” az új helyzetet, hogy valóban lehet-e a korábbinál többször jelezni. Ez azonban biztató jel, hiszen arra utal, hogy a kisbaba valóban kezdi átélni azt, hogy érdemes a szükségleteit mindenkor kommunikálnia. Ráadásul a gyakori szoptatás elősegíti a tejmennyiség megfelelő szintre való feltornászását.

Az igény szerinti szoptatás korlátai

Egészséges csecsemő esetében az igény szerinti szoptatás általában minden különösebb megszorítás vagy probléma nélkül alkalmazható, hiszen ez a biológiai, élettani norma. Azonban vannak olyan speciális helyzetek, amikor nem felel meg az igény szerintiség, végezetül ezeket szeretném röviden áttekinteni.

A leggyakoribb ilyen helyzet, amikor a kisbaba valamilyen oknál fogva aluszékonnyá válik (pl. besárgul a szülés után). Ha nem ébred/jelez legalább nyolc alkalommal 24 óra alatt, a súlygyarapo­dása nem kielégítő, a pelenkái alapján nem jut elég tejhez, akkor nem alkalmazhatjuk az igény szerinti szoptatást, nem várhatunk a kisbaba jelzéseire, mert ő erre nem képes. Így a szülőnek kell biztosítania a megfelelő tejbevitelt a kisbaba ébresztésével, gyakori mellre tétellel, ha szükséges, szoptatásbarát módon történő pótlással (Mohrbacher, 2010).

Hasonló aluszékonyság léphet föl akkor, ha a kisbaba nem jut elég tejhez, és a szervezete megpró­bál takarékoskodni az elérhető kalóriákkal. Ha ilyenkor a kisbaba jelzéseire várunk, akkor előfor­dulhat, hogy még kevesebb tejhez jut, még ritkábban ébred föl, és ebből az ördögi körből nehéz kikeveredni. Ha az anya gondoskodik a megfelelő bevitelről, a kisbaba élénkebbé, éberebbé válhat, ahogy az állapota rendeződik. Amikor már megbízhatóan jelez, vissza lehet térni az igény szerinti szoptatáshoz.

Az igény szerinti szoptatás nem alkalmazható akkor sem, ha a kisbaba valamilyen veleszületett anyagcsere-betegségben vagy enzimhiányos állapotban szenved.

Galaktozémia esetén a betegség enyhe formája kivételével a szoptatás egyáltalán nem lehetséges. Ha valamennyi enzim rendelkezésre áll, akkor bizonyos mértékű tejbevitel engedélyezett szoros endokrinológiai kontroll mellett (Lawrence, 2011).

Fenilketonuriában szenvedő kisbabáknál a részleges szoptatás lehetséges, hiszen kis mennyiségű fenilalaninra ezeknek a babáknak is szükségük van, de a tejbevitelt szoros kontroll alatt kell tartani, és fenilalanin-mentes tápszerrel kiegészíteni. A vizsgálatok azt találták, hogy a fenilketonuriás gyerekek értelmi fejlődése szignifikánsan jobb eredményt mutatott iskoláskorban, ha a kezelést korán sikerült elkezdeni, a fenilalanin-szintet sikerült megbízhatóan alacsonyan tartani, és a speciá­lis tápszer mellett a kisbaba anyatejet kapott meghatározott mennyiségben (Lawrence, 2011).

Irodalomjegyzék:

1. Blass, E.M.: Milk-induced hypoalgesia in human newborns Pediatrics, 1997 pp. 825-829
2. Blass, E.M.: Mothers and their infants: peptide-mediated physiological, behavioural and affective changes during suckling Regulatory Peptides, 1996, pp. 109-112.
3. Cubero, J. et al: The circadian rhythm of tryptophan in breast milk affects the rhythms of 6-sulfatoxymelatonin and sleep in newborn. Neuro Endocrinol Lett. 2005 Dec;26(6):657-61.
4. Epstein-Gilboa, Keren: Interaction and Relationships in Breastfeeding Families: implications for Practice Hale Publishing, 2009
5. Ferber, S.G. – Makhoul, I.R.: The effect of skin-to-skin contact (kangaroo care) shortly after birth on the neurobehavioral responses of the term newborn: a randomised, controlled trial Pediatrics, 2004, pp. 858-865.
6. Gerhardt, S: A szükséges szeretet. Az affektusok hatása a kisgyermek agyfejlődésére. Oriold, 2009
7. González, C: My Child Won’t Eat! La Leche League International, 2005
8. Graf, M. V. et al: Presence of Delta-Sleep-Inducing Peptide-Like Material in Human Milk The Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism July 1, 1984 vol. 59 no. 1 127-132
9. Gray, L. et al: Breastfeeding Is Analgesic in Healthy Newborns Pediatrics 2002 pp. 590-593
10. Kulcsár Zs.: Korai személyiségfejlődés és énfunkciók Akadémiai Kiadó, 1996
11. La Leche League International: The Womanly Art of Breastfeeding Ballantine Books, 2010
12. Lawrence, Ruth A. – Lawrence, Robert M.: Breastfeeding. A Guide for the Medical Profession Elsevier, 2011
13. Mobbs, E.: Thumb-sucking and Dummy-sucking. Evidence for Human Imprinting. G. T. Crarf Pty Ltd., 2007
14. Mohrbacher, Nancy: Breastfeeding Answers Made Simple Hale Publishing, 2010
15. Nishitani, s. et al: The calming effect of a maternal breast milk odor on the human newborn infant Neurosci Res. 2008 Nov 1.
16. Prime, D, K. et al: Oxitocin: Milk Ejection, and Maternal-Infant Well-being IN: Hale, T.W. – Hartmann, P. (Eds): Hale and Hartmann’s Textbook of Human Lactation Hale Publishing, 2007
17. Riordan, Jan: Breastfeeding and Human Lactation Jones and Bartlett, 2005
18. Sears, W. – Sears, R. – Sears, J. – Sears, M: The Baby Sleep Book Little, Brown and Company, 2005
19. Uvnäs-Moberg, K.: Oxytocin may mediate the benefits of positive social interactions and emotions. Psychoneuroendocrinology, 1998, pp. 819–838.