Sír a baba

Valószínűleg nem nagyon akad olyan felnőtt, aki önként azt választaná, hogy szeretne éjszaka többször is felkelni ahelyett, hogy aludna, mint a bunda. Csecsemők, kisgyerekek mellett azonban rendszerint úgy alakul az élet, hogy többször is kénytelenek vagyunk felébredni. Logikus a feltételezés, hogy a nyugalom érdekében célszerű minél előbb rászoktatni a babát az éjszaka átalvására. Léteznek is olyan könyvek, módszerek, amelyeknek az a lényege, hogy egyre kevésbé reagálunk a baba sírására, mire ő majd megérti, hogy fölöslegesen próbálkozik, és helyette szépen aludni fog.

Ne vedd föl mindig! Meglátod, megszokja, nem lesz egy perc nyugtod sem! – hány szülő hallgatja untig az előző generáció intelmeit, az elkényeztetett baba mítoszát? Hányan veszik fel mégis, bűntudattal telve a babát, mert valahol érzik, hogy a világ akkor kerek, ha összebújnak.

Mi segít az anyának, hogy megértse a kicsit?

A csecsemő éhségjelei, nyűgössége, mosolya vagy éppen sírása mind olyan jelzés, amely valamiféle választ vált ki a szülőkből, különösen az édesanyából.

Minél élénkebben reagál az anya ezekre a jelzésekre, azaz minél inkább megvalósul a válaszkész gondozás, annál harmonikusabb kapcsolat alakul ki az anya és a kisbaba között, és annál biztonságosabban fog kötődni a gyerek. A kötődés minősége a későbbiekben kihatással van a gyermek önbizalmára, empátiás készségére, arra, ahogy a konfliktusokat kezeli, sőt a későbbi párkapcsolatára is. Régóta tudjuk, hogy a szoptató anyák előnyben vannak ezen a területen. Egy újabb kutatás közelebb vihet a magyarázathoz.

A British Medical Journal-ben nemrég megjelent tanulmány az eddig elvégzett legnagyobb esetszámú, randomizált, kettső vak, placebo-kontrollált vizsgálat. Az eredmények szerint a Lactobacillus reuteri probiotikummal történő kezelés nem csökkentette jobban a kólikás csecsemők sírását és a nyűgösségét, mint a placebo.

Vajon a kisbabák az ősidők óta bömbölnek egész álló délután? Ennyire elfuserálta volna az embert az evolúció?

Ha jobban megvizsgálunk egy babát, bizony találunk egy-két konstrukciós hibát... Legalábbis a mai életformánkhoz nem annyira passzol az anatómia. Az emberi gyomor születés után túl pirinyó. Formája sem ideális: kettős görbület tagolja. Ez sok galiba okozója lehet. Talán nekünk kellene alkalmazkodni a helyzethez.

A felnőttek egy része úgy véli, egy kisbabának meg kell tanulnia szorongását egyedül kezelni, segítség nélkül. Azt gondolják, ezzel hozzászoktatják a való világban előforduló kihívásokhoz. A kutatások azonban azt mutatják, hogy pont az ellenkezője igaz. Az érzékeny és odafigyelő kapcsolatok alakítják ki a kisgyermekben az igazi függetlenséget.

A csecsemők már életük első napjától fogva felismerik édesanyjukat, előnyben részesítik őt más személyekkel szemben, felismerik a hangját és illatát. A kisbabák természetükből fakadóan rendkívüli módon kötődnek elsődleges gondozójukhoz (aki általában az édesanya). A csecsemő és gondozójának fizikai közelsége, együttléte a kisbaba, később pedig a kisgyermek érzelmi biztonságának legfontosabb forrása. A szülők közelsége biztosítja számára a biztonságot, védelmet, valamint a segítséget és a megnyugvást.

A világ minden mamája reagál rá valahogy. Minden kultúra másképp!

A babasírás talán az egyetlen olyan hasznos dolog a világon, ami akkor jó, ha nincs. Az újszülött teljesen a környezetére van utalva, beszélni azonban még nem tud, ezért egyszerű kommunikációs rendszerre van szüksége. Ha minden rendben, elég, ha nem csinál semmi különöset, hiszen nem kell semmin változtatni. Ha viszont valami nem felel meg neki, bekapcsol a vészjelző sziréna: felkelti gondozói figyelmét, és ráveszi őket, hogy másképp viselkedjenek. Valaha a védelemre szoruló csecsemő sírással hívta magához a felnőttet. Amelyik baba sírt, azt sokszor szoptatták, és így nemcsak sokszor kapott enni, hanem az anyja később szült újra, és tovább gondozta őt. A szoros testkontaktus és a gyakori szoptatás ugyanis az egyik legsikeresebb természetes fogamzásgátló - bár ma már jól teszed, ha nem csak erre hagyatkozol a családtervezésben. Manapság nem vesznek körül minket ragadozók, a születésszabályozásra biztosabb módszereink vannak a hosszú szoptatásnál, és a nyugati anyák többsége nem akar folyamatosan etetni. A sírás viszont maradt.

A sírós babák szülei földöntúli boldogságot éreznek, amikor csecsemőjük végre megtanul egy nyikkanás nélkül elaludni. De nem szabadna téves biztonságérzetbe ringatniuk magukat, mert nagyon is valószínű, hogy gyermekük, bár látszólag békésen alszik, belül még mindig zaklatott.

Egy kutatás szerint a kortizol nevű stresszhormon szintje (amelyet az emberi test akkor bocsát ki, amikor stressz alatt áll) magas marad a „sírós” kisbabákban, még napokkal az után is, hogy látszólag megtanultak segítség nélkül megnyugodni. Más szóval a gyermek még mindig nyugtalan, de már nem jelzi.