A felnőttek egy része úgy véli, egy kisbabának meg kell tanulnia szorongását egyedül kezelni, segítség nélkül. Azt gondolják, ezzel hozzászoktatják a való világban előforduló kihívásokhoz. A kutatások azonban azt mutatják, hogy pont az ellenkezője igaz. Az érzékeny és odafigyelő kapcsolatok alakítják ki a kisgyermekben az igazi függetlenséget.
A csecsemők már életük első napjától fogva felismerik édesanyjukat, előnyben részesítik őt más személyekkel szemben, felismerik a hangját és illatát. A kisbabák természetükből fakadóan rendkívüli módon kötődnek elsődleges gondozójukhoz (aki általában az édesanya). A csecsemő és gondozójának fizikai közelsége, együttléte a kisbaba, később pedig a kisgyermek érzelmi biztonságának legfontosabb forrása. A szülők közelsége biztosítja számára a biztonságot, védelmet, valamint a segítséget és a megnyugvást.
A csecsemők több fejlődési szakaszon mennek keresztül, folyamatosan növekednek és formálódnak gyermekkortól egészen a felnőttkorig, a teljes érettségig. Ha az a cél, hogy a gyermek képességeit a lehető legjobban kiteljesítse, akkor minden fejlődési szakaszban érzékeny figyelemmel szükséges reagálni az adott életkorra jellemző, egyedi igényeire. Az életkoronként változó igények jól nyomon követhetőek a szeparációval kapcsolatban is.
Az első életév még azzal telik, hogy a kisbaba gondozója valóban betöltse a gyermek szemében a Bowlby-féle biztos bázis szerepét. Az a személy nyújt biztos bázist, aki egyszerre lesz a kisbaba számára a megnyugvás és a bizalom legfőbb forrása. A mindennapi élet történései azok, melyek során kialakulhat a bizalom a kisbabában azzal kapcsolatban, hogy kap támogatást és segítséget, ha szüksége van rá. A kisbaba ezáltal talál magának biztos bázist, és ennek birtokában képes felfedezni maga körül a világot, tanulni és tapasztalatokat gyűjteni.
A folytatás a La Leche Liga oldalán olvasható.