Az örökbefogadó ugyanúgy szoptathat, mint bárki más, már ami a gyakorlati kivitelezést illeti! Az esetek többségében több erőfeszítést igényel, mint annak, akinél a várandósság, a szülés és a szülést követő időszak hormonális és élettani változásai indítják meg a tejtermelést. A tej termelődése szempontjából a legfontosabb tényező a mellbimbót érő, kellő gyakoriságú és időtartamú szopási, fejési inger. Számos fejlődő országban, természeti népeknél ismert és szükség esetén alkalmazott módszer, hogy az elárvult vagy örökbefogadott csecsemőt rokon vagy idegen nő szoptatja. Az örökbefogadó szoptató anyának nagyjából ugyanazokkal az örömökkel és nehézségekkel kell számolnia, mint bárki másnak, aki gyermeke születését követően szoptatni szeretne.
Az indukált laktáció és a relaktáció
A szakirodalomban indukált laktációnak nevezik azt a folyamatot, amikor terhességtől, szüléstől függetlenül rendszeres fejési vagy szopási inger hatására megindul a tejtermelődés. Nem tévesztendő össze azokkal az állapotokkal, amikor bizonyos gyógyszerek (például metoclopramid, domperidon, egyes antipszichotikumok, növekedési hormon) vagy kórállapotok (hiperprolaktinémia) mellékhatásaként illetve tüneteként, a prolaktin tartósan magas szintje miatt indul meg a tejtermelődés. A szoptatás azonban egyáltalán nem csak a termelődő anyatej mennyiségéről és a táplálásról szól, és talán ez a legfontosabb szempont, amit mérlegelni kell akkor, amikor valaki azon tűnődik, megéri-e belevágni a tejtermelés megindításába vagy fokozásába.
Relaktációról akkor beszélünk, amikor már szoptatott az anya, de a tej elapadt már, vagy mennyisége jelentősen csökkent. Ilyenkor a termelés újbóli megindítása a cél. Ez általában könnyebb, és megvan az a hatalmas előnye is, hogy az anyának nem kell meggyőznie saját magát arról, hogy képes elegendő tejet termelni.
A módszerek mindkét esetben azonosak.
Az írás folytatása az Örökbe.hu oldalán olvasható.