Vissza az ágyamba

A szoptatás és az éjszaka átalvásának összefüggéseit boncolgatjuk egy apuka élménybeszámolója alapján. Hogyan lesz az első hónapok idilli állapotából éjszakai száműzetés kisfia akár tízszeri ébredése és szopizásai miatt? Vége lesz-e valaha is az együtt alvásnak?

Második gyerekünk 21 hónapos lesz hamarosan. Szépen fejlődik, ha egyelőre a beszéd nem is az erőssége. Feleségem, igyekezvén követni tanácsaikat, még az ismerősök könyvtárából is száműzte az Aludj jól, gyermekem című könyvet, és drákói szigorral lett kötelező olvasmány az Éjszakai gondoskodás címet viselő másik korszakalkotó remekmű. Amennyiben jól szűrtem le ennek a könyvnek a mondanivalóját (hiszen, mondanom sem kell, nekem is részletesen be kellett számolnom a könyv elolvasása után szerzett tapasztalataimról), a lényeg – sok egyéb mellett természetesen – az, hogy a gyereket lehetőleg igény szerint kell szoptatni, amire értelemszerűen a legjobb módszer, ha a lehető legtöbb időt az édesanyja mellett tölti. Amennyiben a férj (jelen esetben ugye én) napközben dolgozik, ezzel nincs is különösebb gond. Sőt tovább megyek, az első három–hat hónap is idilli körülmények között telik, hiszen a lelkes (vagy kevésbé lelkes) apukának nem kell hajnali egy és három között folyamatosan a „csicsíja-babája” kezdetű, különböző befejezésű dalokat énekelgetni, és bízni abban, hogy most már biztosan elfárad a gyerek, hiszen csak nem tud végigordítani egy egész éjszakát! Egyszóval egészen jól eltelt az első hat hónap. Fiammal éjszakánként nem sokat kellett foglalkoznom, így nyugodtan tudtam kislányomnak hosszú mesék után jó éjszakát kívánni.

Azonban az időszak vége felé kezdtem azt érezni, hogy valami hiányzik az életemből.

A folytatás a babaszoba.hu oldalon olvasható.