A DownBaba oldalán megjelent cikkben megfogalmazottak nemcsak a Down-szindrómás gyermekekre, hanem minden kisbabára érvényesek, így minden szülő jól teszi, ha megszívleli Darcia Narvaez, pszichológia professzor tanácsait.
Missziója, hogy minél többünkkel megismertesse, hogyan működik az emberi lélek. Megszervezte a Szülők Iskoláját és a Pedagógusok Akadémiáját, hogy megmutassa a nagyoknak, mit éreznek a kicsik. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk arról, hogyan neveljük a gyermekeinket.
Vajon a kisbabák az ősidők óta bömbölnek egész álló délután? Ennyire elfuserálta volna az embert az evolúció?
Ha jobban megvizsgálunk egy babát, bizony találunk egy-két konstrukciós hibát... Legalábbis a mai életformánkhoz nem annyira passzol az anatómia. Az emberi gyomor születés után túl pirinyó. Formája sem ideális: kettős görbület tagolja. Ez sok galiba okozója lehet. Talán nekünk kellene alkalmazkodni a helyzethez.
A felnőttek egy része úgy véli, egy kisbabának meg kell tanulnia szorongását egyedül kezelni, segítség nélkül. Azt gondolják, ezzel hozzászoktatják a való világban előforduló kihívásokhoz. A kutatások azonban azt mutatják, hogy pont az ellenkezője igaz. Az érzékeny és odafigyelő kapcsolatok alakítják ki a kisgyermekben az igazi függetlenséget.
A csecsemők már életük első napjától fogva felismerik édesanyjukat, előnyben részesítik őt más személyekkel szemben, felismerik a hangját és illatát. A kisbabák természetükből fakadóan rendkívüli módon kötődnek elsődleges gondozójukhoz (aki általában az édesanya). A csecsemő és gondozójának fizikai közelsége, együttléte a kisbaba, később pedig a kisgyermek érzelmi biztonságának legfontosabb forrása. A szülők közelsége biztosítja számára a biztonságot, védelmet, valamint a segítséget és a megnyugvást.
A világ minden mamája reagál rá valahogy. Minden kultúra másképp!
A babasírás talán az egyetlen olyan hasznos dolog a világon, ami akkor jó, ha nincs. Az újszülött teljesen a környezetére van utalva, beszélni azonban még nem tud, ezért egyszerű kommunikációs rendszerre van szüksége. Ha minden rendben, elég, ha nem csinál semmi különöset, hiszen nem kell semmin változtatni. Ha viszont valami nem felel meg neki, bekapcsol a vészjelző sziréna: felkelti gondozói figyelmét, és ráveszi őket, hogy másképp viselkedjenek. Valaha a védelemre szoruló csecsemő sírással hívta magához a felnőttet. Amelyik baba sírt, azt sokszor szoptatták, és így nemcsak sokszor kapott enni, hanem az anyja később szült újra, és tovább gondozta őt. A szoros testkontaktus és a gyakori szoptatás ugyanis az egyik legsikeresebb természetes fogamzásgátló - bár ma már jól teszed, ha nem csak erre hagyatkozol a családtervezésben. Manapság nem vesznek körül minket ragadozók, a születésszabályozásra biztosabb módszereink vannak a hosszú szoptatásnál, és a nyugati anyák többsége nem akar folyamatosan etetni. A sírás viszont maradt.
Annyi bizonyíték gyűlt össze az igény szerinti szoptatás mellett, hogy nehéz kétségbe vonni létjogosultságát. Az is kiderült, hogy az "időre szoptatás" sokszor nem működik, sőt, káros következményei is vannak. Miért nehéz mégis igény szerint szoptatni?
Volt egyszer egy fiatal lány, aki két és fél évet töltött venezuelai indiánok között. Tapasztalatai alapjaiban rengették meg a gyereknevelésről vallott nézeteinket.
Találkozott-e valaha olyan óvodással, aki természetéből fakadóan együttérzőnek tűnt, és törődött mások érzéseivel? Aki együttműködő volt, és nemcsak a saját akaratának próbált érvényt szerezni? Nagy az esély rá, hogy ezt az óvodást szülei sokat tartották karjukban, hordozták, dédelgették, valószínűleg szoptatott baba volt, rendszeresen a szüleivel aludt, és gyakran teremtettek neki alkalmat arra, hogy a szabadban más gyerekek társaságában játsszon - ez szűrhető le a Notre Dame Egyetem kutatóinak legújabb eredményeiből.
Vajon a kisbabák az ősidők óta bömbölnek egész álló délután? Ennyire elfuserálta volna az embert az evolúció?
A felnőttek egy része úgy véli, egy kisbabának meg kell tanulnia szorongását egyedül kezelni, segítség nélkül. Azt gondolják, ezzel hozzászoktatják a való világban előforduló kihívásokhoz. A kutatások azonban azt mutatják, hogy pont az ellenkezője igaz. Az érzékeny és odafigyelő kapcsolatok alakítják ki a kisgyermekben az igazi függetlenséget.
A világ minden mamája reagál rá valahogy. Minden kultúra másképp!
Nézd más szemmel, hogy könnyebben menjen!