Babás hétköznapok

Ölelj annyiszor, ahányszor csak lehet, mert ez majdnem olyan fontos a fejlődésed, egészséged és boldogságod szempontjából, mint az evés és az alvás. Az anyai ölelés pedig valódi létszükséglet a babának, de még a nagyobb gyermeknek is, ezért sose tagadd meg tőle!

A csecsemők már két hónapos korukban előre megérzik az édesanyjuk mozdulataiból, ha az meg akarja őket ölelni, és felkészülnek az eseményre: testüket megmerevítik, hogy könnyebb legyen őket felvenni. Egy tanulmány szerint ilyenkor a baba tekintete az anya arcáról – ahova egyébként a legtöbbször néz – a karjára vándorol, kezét széttárja, a lábait kinyújtja és megmerevíti, így könnyítve meg az édesanyának, hogy megölelje és a karjaiba vegye a csöppséget.

A British Medical Journal-ben nemrég megjelent tanulmány az eddig elvégzett legnagyobb esetszámú, randomizált, kettső vak, placebo-kontrollált vizsgálat. Az eredmények szerint a Lactobacillus reuteri probiotikummal történő kezelés nem csökkentette jobban a kólikás csecsemők sírását és a nyűgösségét, mint a placebo.

Délután 6 óra van, és a sírás elkezdődik. Karodban a kéthetes kisbabád, a jól gyarapodó csecsemő mintapéldánya, akinek azt gondolnánk, hogy a világon semmi gondja. Hirtelen és váratlanul megfeszíti a lábacskáit, a háta ívbe hajlik, kis ökleit összeszorítja, és hadonászó lábait felfúvódott, feszes hasához húzza fel, majd fülsiketítő visításba kezd. Ha tudna beszélni, most azt mondaná: „Fájdalmaim vannak, és majd’ megőrülök!” Ahogy a babasírás erőssége fokozódik, a te idegességed is a tetőfokára hág, és teljesen tanácstalannak érzed magad. Fogalmad sincs, mi okozza a kisbabád fájdalmát, és hogyan enyhíthetnél a kínjain. A kicsi vigasztalhatatlan, és már te is vele sírsz. Együtt szenvedtek.

Próbálod szorosan átölelni, de a baba megfeszíti magát a tiltakozástól. Próbálod megszoptatni, de messzire tolja magát. Ringatod, énekelsz neki és lovagoltatod. Amitől tegnap még megnyugodott, az ma már nem működik. És a fejedben megszólal egy ismerős hang, és azt ismételgeti újra meg újra: „Mi baja a kisbabámnak? Mi a baj velem?”

Gyakori, hogy a szülők elégedetten dőlnek hátra az első napokban: milyen jó ez a kisbaba, alig sír, mindig alszik! Persze, vannak nyugodt babák, de a legtöbbször a túlzott aluszékonyság problémákat szül, bajt jelez.

A baba a születés utáni első órában aktív, éber, figyeli a környezetét, lelkesen szopizik, a szülők szemébe néz, szopja az ujját, és mindenféle egyéb kunsztokkal lepi meg a nagyérdeműt. Ám ez után az időszak után mély álomba merül, és csak időnként jelzi, hogy szívesen szopna, mégpedig nagyon finom jelzésekkel. Előfordulhat, hogy a szülők nem veszik észre, hogy a kisbaba "szólt", hiszen sokan azt hiszik, hogy az éhség jele a sírás.

A baba és a szülő közti kommunikációval kapcsolatban még nagyon sok kérdést nem válaszolt meg a tudomány. A legújabb kutatások arra keresik a választ, miért nyugtatja meg a síró csecsemőt az évezredek óta alkalmazott, és a fejlett világban néhány évtizede újrafelfedezett módszer, a hordozás.

Missziója, hogy minél többünkkel megismertesse, hogyan működik az emberi lélek. Megszervezte a Szülők Iskoláját és a Pedagógusok Akadémiáját, hogy megmutassa a nagyoknak, mit éreznek a kicsik. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk arról, hogyan neveljük a gyermekeinket.

Vajon a kisbabák az ősidők óta bömbölnek egész álló délután? Ennyire elfuserálta volna az embert az evolúció?

Ha jobban megvizsgálunk egy babát, bizony találunk egy-két konstrukciós hibát... Legalábbis a mai életformánkhoz nem annyira passzol az anatómia. Az emberi gyomor születés után túl pirinyó. Formája sem ideális: kettős görbület tagolja. Ez sok galiba okozója lehet. Talán nekünk kellene alkalmazkodni a helyzethez.

A felnőttek egy része úgy véli, egy kisbabának meg kell tanulnia szorongását egyedül kezelni, segítség nélkül. Azt gondolják, ezzel hozzászoktatják a való világban előforduló kihívásokhoz. A kutatások azonban azt mutatják, hogy pont az ellenkezője igaz. Az érzékeny és odafigyelő kapcsolatok alakítják ki a kisgyermekben az igazi függetlenséget.

A csecsemők már életük első napjától fogva felismerik édesanyjukat, előnyben részesítik őt más személyekkel szemben, felismerik a hangját és illatát. A kisbabák természetükből fakadóan rendkívüli módon kötődnek elsődleges gondozójukhoz (aki általában az édesanya). A csecsemő és gondozójának fizikai közelsége, együttléte a kisbaba, később pedig a kisgyermek érzelmi biztonságának legfontosabb forrása. A szülők közelsége biztosítja számára a biztonságot, védelmet, valamint a segítséget és a megnyugvást.

A világ minden mamája reagál rá valahogy. Minden kultúra másképp!

A babasírás talán az egyetlen olyan hasznos dolog a világon, ami akkor jó, ha nincs. Az újszülött teljesen a környezetére van utalva, beszélni azonban még nem tud, ezért egyszerű kommunikációs rendszerre van szüksége. Ha minden rendben, elég, ha nem csinál semmi különöset, hiszen nem kell semmin változtatni. Ha viszont valami nem felel meg neki, bekapcsol a vészjelző sziréna: felkelti gondozói figyelmét, és ráveszi őket, hogy másképp viselkedjenek. Valaha a védelemre szoruló csecsemő sírással hívta magához a felnőttet. Amelyik baba sírt, azt sokszor szoptatták, és így nemcsak sokszor kapott enni, hanem az anyja később szült újra, és tovább gondozta őt. A szoros testkontaktus és a gyakori szoptatás ugyanis az egyik legsikeresebb természetes fogamzásgátló - bár ma már jól teszed, ha nem csak erre hagyatkozol a családtervezésben. Manapság nem vesznek körül minket ragadozók, a születésszabályozásra biztosabb módszereink vannak a hosszú szoptatásnál, és a nyugati anyák többsége nem akar folyamatosan etetni. A sírás viszont maradt.