A szoptatás több mint anyatejes táplálás...
A Spiritusz különkiadás-sorozatának záró epizódjában – a várandósság és a szülés lélektani folyamatai után – a korai kötődés pszichés vonatkozásairól beszélget Németh Szilvia Dr. Varga Katalin pszichológussal, az ELTE tanszékvezető tanárával, a perinatális szaktanácsadó képzés alapítójával, aki a természetes szülés egyik hazai élharcosa.
A Spiritusz podcast különkiadásának első epizódjában Dr. Andrek Andrea pszichológussal, a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság alelnökével Németh Szilvia beszélget testbe ágyazott emlékekről, transzgenerációs kérdésekről, a vetélés traumájáról és a feldolgozás fontosságáról, emellett az anya/apa-magzat kommunikáció jelentőségéről is szó esik.
Ha szoptatásról, illetve anyatejes táplálásról beszélünk, általában a baba felől közelítjük meg a témát: miért jó a számára, milyen élettani előnyökkel jár. Illetve az elválasztást is a baba, gyermek szemszögéből szoktuk általában kitárgyalni, annak ellenére, hogy a folyamatnak egy szintén hangsúlyos és fontos résztvevője is van rajta kívül: az anya. Most az édesanya szempontjából közelítettük meg ezt az érzékeny témát Lepesi-Benkő Réka molekuláris biológus – genetikussal, laktációs szaktanácsadóval.
Várandós nőként, első gyermekes, egy gyermekes vagy majd többgyermekes anyaként életköreink fontos ívét járjuk be. Számomra minden anyasággal kapcsolatos élmény egy beavatás, újabb és újabb lépcső a babám, önmagam és kettőnk kapcsolódása között. Minden nap hordoz magában valamilyen kihívást, amit vagy ösztönösen, vagy már meglévő tapasztalataink vagy kapott információk alapján igyekszünk a lehető legjobban megoldani. Ez a mindennapi forgás át meg átszövi anyai létünk.
Interjú Dr. Szeverényi Csenge ortopéd orvossal
Az utóbbi években szerencsére sokkal elfogadottabb lett a közvélemény számára a babahordozás, melyet egyre többen gyakorolnak.
Egyre népszerűbbek a hordozókendők, a csatos és az ázsiai típusú hordozók, a karikás kendők is, amely természetesen örömteli, hiszen ma már számos jótékony hatását ismerjük a hordozásnak a baba pszichéjére és fizikumára egyaránt.
Szeverényi, C., & Varga, M. (2013). A babahordozás ortopédiai és traumatológiai vonatkozásai. Orvosi Hetilap, 154(30), 1172–1179. https://doi.org/10.1556/OH.2013.29673
A babahordozás kifejezés a babák kötődő nevelését segítő, testközelben, erre alkalmas eszközökkel való hordozását jelenti. Gyermekortopédiai szakrendeléseken a szülők teljes joggal fordulnak a szakemberekhez kérdéseikkel, hogy az orvosok milyen hordozási módszert javasolnak.
El tudod képzelni, hogy egy kisbaba, aki túl korán érkezik, akinek a súlya alig párszáz gramm, nem kerül inkubátorba? Hogy onnantól, hogy kibújik, el sem mozdul az édesanyja és az édesapja mellkasáról? Ha lélegeztetésre, szondára, infúzióra, vérvételre van szüksége, azt is ott kapja meg? Hogy még újraéleszteni sem kell máshol? El tudod hinni, hogy ez a kisbaba ettől egészségesebb felnőtt lesz? Jobb, ha igen, mert ez az úgynevezett „kenguruzás”, aminek ma van a világnapja, és ami a szakemberek, valamint az eddigi tapasztalatok szerint is a koraszülött-ellátás jövője.
Kőrizs Kata írása
Abban egyre inkább biztosak vagyunk, hogy a szülőség egyáltalán nem ösztönös, hanem tanult készség. De azt azért nem gondoljuk, hogy a természet mindenféle segítség nélkül dobja mélyvízbe a szülőket. Szerencsére van némi felkészülés: az agyunk működése és struktúrája is megváltozik kissé.
Mitől érzi jól magát egy gyermek a bölcsődében? Mi a szerepe a kötődésnek a gyermek bölcsődei beszoktatásában? Van-e olyan beszoktatási terv, amely bizonyítottan megkönnyíti ezt az időszakot? Mi ad biztonságot a szülő és a gyermek számára?
Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke sírás nélkül szokjon be és örömmel járjon az intézménybe. Az ovis és bölcsis időszak kezdetén a meghatározó és legtöbb szorongást okozó pillanat az elválás pillanata szokott lenni.
(szakirodalmi áttekintés)
Évekkel ezelőtt, amikor a szülés, születés folyamata az otthonokból, szülőotthonokból a kórházak és klinikák kezébe hatáskörébe került, a legtöbb újszülöttet szeparálták édesanyjától. Az anya egy kórterembe került, gyermekét pedig egy tőle távolabb eső szobában a szakszemélyzet látta el. Órák teltek el az első találkozásig, a találkozók időtartama pedig többnyire az etetésre korlátozódott. Komoly meggyőződés volt akkoriban, hogy mindenki érdekét szolgálják ezek a lépések: az anya mihamarabbi felépülését illetve a csecsemő biztonságát, jóllétét egyaránt.
