Ha a tejcsatornáimat átvágták a műtét során, és a tejbelövelléskor telítődnek, lehet-e ettől mellgyulladásom?

A tejbelövellés kényelmetlenségén és fájdalmán felül sok nő számára nehezítik meg ezt az időszakot azok az egészségügyi dolgozók, akik a megduzzadt mellet az átvágott tejcsatornák elkerülhetetlen következményének tartják, nem pedig a működő tejtermelő szövet bizonyítékának. Sokan – abból a tévhitből kiindulva, hogy a duzzanat a normálisnál tovább fog tartani, mivel a tejnek „nincs hova mennie” és elfertőződik – attól tartanak, hogy ez az állapot végül mellgyulladáshoz vezet. A duzzanat azonban sokkal inkább a mirigyeket és tejcsatornákat körülvevő szövetekben, a meginduló tejtermelés időszakában normálisan kialakuló ödéma, mint a nagy mennyiségű tej következménye. Az emlőmirigynek azokban a részeiben, ahonnan – az átvágott csatornák miatt – nem tud kiürülni a tej, a tejtermelés hamarosan megszűnik, az addig megtermelt tej pedig felszívódik anélkül, hogy további problémákat okozna.

Lehetséges-e a szoptatás mell- és mellbimbóműtét után?

Igen! Az elvégzett műtét fajtájától függően a legtöbb nő képes valamennyi tejet termelni. A csecsemő számára minden csepp jótékony hatású. A tapasztalatok szerint a mellkisebbítő műtétek befolyásolják leginkább a laktációs képességet, de a mellnagyobbító, feszesítő, diagnosztikai és a mellbimbóműtétek is csökkenthetik a termelődő anyatej mennyiségét.

Úgy tapasztaltuk, sokkal több nő kényszerül feladni a szoptatást, és áttérni a kizárólagos tápszeres táplálásra azért, mert a környezetükből senki sem tud eleget a körülményeikről ahhoz, hogy tanácsot adjon nekik, vagy erőfeszítéseikben támogassa őket, mint ahányan fizikai okokból nem képesek a tejtermelésre . A mell- és mellbimbóműtét utáni szoptatás kapcsán felmerülő problémák, és az ezen átesett nők érzései sokrétűek. Általában nehezebben megy nekik a szoptatás, mint azoknak, akik ilyen műtéten nem estek át. De ha Ön eltökélt abban, hogy megadja gyermekének mindazt a jót, amit az anyatej és a szoptatás nyújthat, ma már számos lehetőség a rendelkezésére áll ahhoz, hogy megkapja azt az információt és támogatást, amely szükséges ahhoz, hogy megvalósíthassa szoptatási céljait. Kérdéseivel keresse bátran a La Leche Liga szoptatási tanácsadóit vagy az IBCLC laktációs szaktanácsadókat. Az emlőműtét utáni szoptatással kapcsolatban bőséges információt talál a http://bfar.org angol nyelvű honlapon is.

"Huszonegy hónapos kislányom sajnos nem eszik rendesen, állandóan a cici kell neki! Tisztában vagyok vele, hogy nagyon jó neki az anyatej, de jó lenne, ha enne! Már kudarcnak élem meg, hogy semmit nem fogad el tőlem! Bármit készíthetek neki! Most egy hete megint jön a foga, és még annyit sem hajlandó enni, mint eddig. Szinte öt percenként cicizni akar, és ha nem adok, akkor egyszerűen hisztizik! Én meg tehetetlennek érzem magam! Tudom, hogy gyenge vagyok, mert szívem szerint szoptatnám még egy pár évig is, ha lehetne, de elfáradtam, és a hátam is fáj.
Már azt is megoldásnak tartanám, ha eljutnánk oda, hogy reggel, délben és este kellene csak neki a cici! Kérem, adjon tanácsot, hogy mit tegyek? Lehet, hogy azért nem sikerül leszoktatnom a ciciről a kislányomat, mert szeretem, ha cicizik?"

Több olyan szoptatott csecsemőről hallottam már (és a saját gyermekem is közéjük tartozik), akik fejtörést okoztak gyermekgyógyászuknak, mert egyszercsak elkezdtek a vártnál lassabb ütemben gyarapodni - annak ellenére, hogy a szoptatott babákra megállapított, megfelelő súlytartományon belül növekedtek. Az a probléma, hogy a legtöbb orvos nem ismeri a szoptatott csecsemőkre vonatkozó növekedési görbéket, és szinte kizárólag a régi, mesterségesen táplált csecsemők adataiból származtatott táblázatokat használja. 2006-ban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felülvizsgálta korábbi növekedési görbéit, és olyan növekedési ütemet leíró grafikonokat publikált (lásd itt), melyek világszerte jól tükrözik az egészséges, szoptatott csecsemők fejlődését. Mindaddig, amíg ez orvosi körökben közismertté nem válik, nekünk magunknak kell jól informáltnak lennünk, nehogy az orvosi véleményektől meginogjon az önmagunkba és a szoptatásba vetett bizalmunk.

Many mothers are inappropriately advised to discontinue breastfeeding or avoid taking essential medications because of fears of adverse effects on their infants. This cautious approach may be unnecessary in many cases, because only a small proportion of medications are contraindicated in breastfeeding mothers or associated with adverse effects on their infants. Information to inform physicians about the extent of excretion for a particular drug into human milk is needed but may not be available. Previous statements on this topic from the American Academy of Pediatrics provided physicians with data concerning the known excretion of specific medications into breast milk. More current and comprehensive information is now available on the Internet, as well as an application for mobile devices, at LactMed (http://toxnet.nlm.nih.gov).

Délután 6 óra van, és a sírás elkezdődik. Karodban a kéthetes kisbabád, a jól gyarapodó csecsemő mintapéldánya, akinek azt gondolnánk, hogy a világon semmi gondja. Hirtelen és váratlanul megfeszíti a lábacskáit, a háta ívbe hajlik, kis ökleit összeszorítja, és hadonászó lábait felfúvódott, feszes hasához húzza fel, majd fülsiketítő visításba kezd. Ha tudna beszélni, most azt mondaná: „Fájdalmaim vannak, és majd’ megőrülök!” Ahogy a babasírás erőssége fokozódik, a te idegességed is a tetőfokára hág, és teljesen tanácstalannak érzed magad. Fogalmad sincs, mi okozza a kisbabád fájdalmát, és hogyan enyhíthetnél a kínjain. A kicsi vigasztalhatatlan, és már te is vele sírsz. Együtt szenvedtek.

Próbálod szorosan átölelni, de a baba megfeszíti magát a tiltakozástól. Próbálod megszoptatni, de messzire tolja magát. Ringatod, énekelsz neki és lovagoltatod. Amitől tegnap még megnyugodott, az ma már nem működik. És a fejedben megszólal egy ismerős hang, és azt ismételgeti újra meg újra: „Mi baja a kisbabámnak? Mi a baj velem?”

Douglas Quenqua
2013. március 25.

A gyermekorvosok egyre többször hangsúlyozzák, hogy az újszülötteknek anyatej vagy annak hiányában tápszer való. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy sok anya korábban vezeti be a szilárd táplálékot kisbabája étrendjébe, mint ahogy a kicsi szervezete készen állna erre – állítja egy március végén megjelent tanulmány a Pediatrics (Gyermekgyógyászat) c. szaklapban.

Az USA Betegség Felügyeleti és Megelőzési Központja (CDC) által, 1334 anya bevonásával végzett nemzeti kutatás szerint az anyák 40%-a állította azt, hogy már kisbabájuk 4 hónapos kora előtt elkezdte a hozzátáplálást, 9% pedig már 4 hetes korban. A jelenlegi orvosi ajánlások szerint a csecsemők legalább 6 hónapos koráig várni kellene ezzel.