A korai kötődés elősegítése a szülés körüli segítőknek: szülésznőknek, szülészorvosoknak, csecsemős nővéreknek, gyermekorvosoknak és dúláknak különösen fontos feladata. Ráadásul nekünk magunknak is sok tanulnivalónk van e téren, hiszen a mi és a minket megelőző generációk születése és korai kötődése sem volt zavartalan: a megszületést szinte minden esetben sürgették, a korai kötődés első napjai pedig szinte teljesen kimaradtak. A frissen született babát épp, hogy megmutatták az édesanyjának, azután már vitték is el a csecsemőosztályra. A szoptatás terén is a merevség és az “óramű-precizitású” szemlélet uralkodott: 3 óránként “etetés” (ugye mennyivel többet jelent a szoptatás fogalma: testi és lelki jóllakottságot!), közben pedig a csecsemős nővérek ügyeltek az apróságokra. Manapság a rooming-in már a legtöbb szülészeten elérhető, de a szülés és a gyermekágyas napok teljes zavartalansága sajnos így sem biztosított.

A felnőttek egy része úgy véli, egy kisbabának meg kell tanulnia szorongását egyedül kezelni, segítség nélkül. Azt gondolják, ezzel hozzászoktatják a való világban előforduló kihívásokhoz. A kutatások azonban azt mutatják, hogy pont az ellenkezője igaz. Az érzékeny és odafigyelő kapcsolatok alakítják ki a kisgyermekben az igazi függetlenséget.

A csecsemők már életük első napjától fogva felismerik édesanyjukat, előnyben részesítik őt más személyekkel szemben, felismerik a hangját és illatát. A kisbabák természetükből fakadóan rendkívüli módon kötődnek elsődleges gondozójukhoz (aki általában az édesanya). A csecsemő és gondozójának fizikai közelsége, együttléte a kisbaba, később pedig a kisgyermek érzelmi biztonságának legfontosabb forrása. A szülők közelsége biztosítja számára a biztonságot, védelmet, valamint a segítséget és a megnyugvást.

Valóban az erős tejleadó reflex okozza a nehézséget?

Észreveszi-e a babáján a következő jelek legalább egyikét?

• félrenyel, fulladozik, nem jut levegőhöz, köhög a szoptatás alatt, mintha a tej túl gyorsan jönne;
• gyakran húzza a mellet szoptatás alatt;
• rászorít a mellbimbóra a tejleadó reflex beindulásakor, hogy lassítsa a tej áramlását;
• kattogó hangokat ad ki szoptatás közben;
• gyakran bukik és/vagy hajlamos bélgázosságra;
• időszakonként visszautasítja a mellet;
• általában nem szeret komfort-szopni.

Ha néhány tünet ismerősnek hangzik, valószínűleg túl erős a a tejleadó reflex.

Most olyan tévhiteket és ezekből fakadó káros javaslatokat gyűjtöttünk össze, amelyek gyakran okozzák a tejmennyiség csökkenést. Neked is mondtak ilyeneket? Van visszaút!

Nem keveredhet a pocakban a tej?

A kórházban igény szerinti szoptatást javasoltak, de amikor hazajöttünk, a doktornő rám szólt, hogy legalább két, de inkább három órának el kell telnie két szoptatás közt, különben keveredik a baba hasában a friss tej a félig emésztettel. A kisfiam most egy hónapos, és lassan ott tartunk, hogy tápszert kell kapnia, mert nem hízik eleget. Ráadásul két szopás közt sokat sír.

A világ minden mamája reagál rá valahogy. Minden kultúra másképp!

A babasírás talán az egyetlen olyan hasznos dolog a világon, ami akkor jó, ha nincs. Az újszülött teljesen a környezetére van utalva, beszélni azonban még nem tud, ezért egyszerű kommunikációs rendszerre van szüksége. Ha minden rendben, elég, ha nem csinál semmi különöset, hiszen nem kell semmin változtatni. Ha viszont valami nem felel meg neki, bekapcsol a vészjelző sziréna: felkelti gondozói figyelmét, és ráveszi őket, hogy másképp viselkedjenek. Valaha a védelemre szoruló csecsemő sírással hívta magához a felnőttet. Amelyik baba sírt, azt sokszor szoptatták, és így nemcsak sokszor kapott enni, hanem az anyja később szült újra, és tovább gondozta őt. A szoros testkontaktus és a gyakori szoptatás ugyanis az egyik legsikeresebb természetes fogamzásgátló - bár ma már jól teszed, ha nem csak erre hagyatkozol a családtervezésben. Manapság nem vesznek körül minket ragadozók, a születésszabályozásra biztosabb módszereink vannak a hosszú szoptatásnál, és a nyugati anyák többsége nem akar folyamatosan etetni. A sírás viszont maradt.

EGYÜTTES NYILATKOZAT a WABA (World Alliance for Breastfeeding Action – Szoptatási Világszövetség) Globális Szoptatási Partnereinek 2008. októberében Penangban megtartott VII. Találkozóján létrejött műhelymunka alapján

A nyilatkozattétel indoklása

A nemzetközileg elfogadott csecsemő- és kisgyermek-táplálási ajánlások hat hónapos korig kizárólagos szoptatást javasolnak, majd a szoptatás folytatását megfelelő kiegészítő táplálás mellett két éves korig vagy tovább. Az a táplálási gyakorlat, amely nincs összhangban ezzel az ajánlással (az optimálistól elmaradó szoptatás)¹, felelőssé tehető az 5 éven aluli gyermekek haláleseteinek 12%-áért.² Ezen meg­előzhető halálesetek majdnem negyede (23%-a) visszavezethető a 6-24+ hónapos korúak szoptatásá­nak hiányára.²

A szoptatási gyakorlat javítása komoly segítő tényező lehet a Millennium Fejlesztési Célok elérésében. A WABA konferencia résztvevői aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy szemmel láthatóan hiányoznak a hat hónapon túl folytatódó szoptatás védelmét, népszerűsítését és támogatását elősegítő akciók; a csecsemő- és kisgyermek-táplálási (IYCF, infant and young child feeding) tevékenység leginkább arra irányul, hogy az első hat hónap kizárólagos szoptatási mutatói emelkedjenek vagy hogy a kiegészítő táplálékok/élelmiszerek minősége javuljon.

A születéstől hat hónapos korig tartó kizárólagos szoptatásért való fellépés érhetően súlyponti kérdés­sé vált, mivel jelentős egészségügyi haszonnal jár. Számos országban a kizárólagos szoptatási mutatók alacsonyak, de a gyermek második életévében is folytatódó szoptatás elterjedt, így nem mutatkozott nyilvánvaló igény a hat hónapos koron túli szoptatást támogató intézkedésekre. Ugyanakkor, bár a kizárólagos szoptatási mutatók javulnak, a hat hónapos kor után is folytatódó szoptatási mutatók stag­nálnak vagy esnek. A folytatódó szoptatás védelmét, népszerűsítését és támogatását a csecsemő- és kisgyermek-táplálási stratégia (IYCF) napirendjére kell tűzni.

A Kanadai Gyermekorvosok Társaságának gyakorlati útmutatója

Szerzők: Alexander KC Leung, Valérie Marchand, Reginald S Sauve; Canadian Paediatric Society, Nutrition and Gastroenterology Committee
Paediatr Child Health 17(8): 455-57

Kivonat

Azok az egy és öt év közötti gyermekek, akiket szüleik amiatt visznek orvoshoz, mert nem esznek rendesen, többségében egészségesek és az életkoruknak, növekedési ütemüknek megfelelő étvággyal rendelkeznek. A túlzott szülői elvárások szükségtelen aggodalmat eredményezhetnek, és az értelmetlen fegyelmezések, büntetések fokozhatják az ételek elutasítását. Részletes kórtörténet és általános fizikális vizsgálat szükséges az akut és krónikus betegségek kizárásához. Készíttessünk táplálkozási naplót és vizsgáljuk meg a gyermek étkezésére vonatkozó szülői elvárásokat. Amennyiben a gyermek evést "elutasító" magatartása irreális szülői elvárásokból ered, nyugtassuk meg a szülőket, valamint tájékoztassuk őket az ilyen életkorú gyermekek normális növekedéséről, fejlődéséről.

A kisgyermekkorúak körülbelül 25-35%-át tartják szüleik rosszevőnek, vagy válogatósnak.(1)(4) A szülő-gyerek konfliktus gyakori oka, hogy mit és mennyit eszik a kisgyermek, s ez rendkívüli aggodalmat okozhat a szülőknek. Pedig ezek a gyerekek többnyire az életkoruknak, növekedési ütemüknek megfelelő étvággyal rendelkeznek.(4) A gyermekgyógyászok és családorvosok ideális helyzetben vannak ahhoz, hogy segítsenek a szülőknek gyermekük hatékony táplálásának elsajátításában, valamint előzetes iránymutatást adhatnak, hogyan kerülhető el, hogy az étkező asztal minden alkalommal csatatérré váljon, illetve hogyan előzhető meg a hibás étkezési szokások kialakulása.