A centrális oxitocin és gyakorlati jelentősége

Dr. Varga Katalin

Az időre született, egészséges emberi újszülött is rendkívül gyámoltalan, folyamatos gondoskodást, ellátást igényel hosszú időn át. Ennek a kialakulását nem bízta a véletlenre a természet: olyan neurokémiai rendszer szabályozza az anya és gyermeke közötti kötődést, illetve a gondozási felada­tok ellátását, amely egyúttal megfelelő motivációs-érzelmi alapot is teremt e hosszan tartó tevé­kenységre. Ennek a rendkívül összetett neurobiológiai szabályozási rendszernek egy kitüntetett tagja az oxitocin, melyre jelen fejezet összpontosít.

A centrális oxitocin rendszer

Már az 1970-es évektől leírt, hogy az oxitocin (OT) ismertebb perifériás hatása mellett az agyon belül is kifejti hatását. Ez az OT úgynevezett centrális hatóköre (cOT). Mindez azt jelenti tehát, hogy a méhösszehúzó, illetve tejkilövellő perifériás hatáson túl az OT neurotranszmitter szerepet is betölt, jellegzetes pszicho-emotív hatáskörrel (ld. 1. táblázat).

1. TÁBLÁZAT: A centrális OT-rendszer pszichoemotiv hatásköre

csökkenti a szorongást, a félelmet csökkenti a depressziót csökkenti az antiszociális viselkedést elősegíti a társas támasz nyújtását és fogadását fájdalomcsillapító hatású gyorsítja a sebgyógyulást erősíti a szociális viselkedést örömtelivé teszi a társas együttlétet, közelséget növeli a bizalmat

Az OT e funkciókörébe a szociális affiliációban (társas kapcsolatok) szabályozása tartozik. Ilyen például maga a szülői viselkedés, az újszülött kötődési magatartásformái (pl. megkapaszkodás, izo­lációs vokalizáció), valamint felnőttkorban a reproduktív viselkedés, annak számos elemével. A cOT magas szintje egyúttal csökkenti a plazma kortizol-szintjét. Az OT nyugtató hatására egy új­fajta stresszkezelés is alapul, a cannoni jól ismert „üss vagy fuss” válaszhoz képest ez az adott hel­yen, társai közelében (legtöbbször összekapaszkodva, egymáshoz bújva), nyugalomban tartja az egyedet, főképp a nőket és a gyerekeket. A leselkedő veszélyhelyzetekben a feltehetően esélytelen szembeszállás (üss) vagy megfutamodás (fuss) lehetőségeivel szemben ez a stresszválasz, a „nyugalom és összetartozás” (calm and connection) válaszminta, a fizikai és lelki értelemben nyugodt(abb) együttmaradás révén segíti a túlélést (Uvnäs-Moberg, 2005; DeVries, 2003; Petersson, 2005).

Az oxitocin szerepe a szaporodásban és utódgondozásban

Az oxitocin neuromodulátor szerepe a szaporodásban több ponton is igazolt. A tartós elköteleződés elősegítésében, a párkapcsolat erősítésében segíti a feleket a szexualitásban betöltött szerepe, ugyanis az orgazmus esetén nő a cOT. Állatkísérletek tanúsága szerint a közvetlenül az agyba jutta­tott cOT kiváltja az anyai viselkedést olyan egyedben is, akinek még sosem volt kölyke. OT antago­nistával viszont „kivédhető” az anyai viselkedés. Az OT a gyerek (kölyök) az anyához való kötődé­sét is elősegíti (ld. alább). Az oxitocinnak a szoptatás során betöltött perifériás – tejleadó reflexet szabályozó – szerepén túl lényeges a centrális hatása is: a felek megfelelő pszicho-emotív hangolása elősegíti a helyzet kölcsönösen pozitív megélését, ezáltal támogatva a biztonságos kötődést.

Az OT társas viselkedés szabályozásában betöltött szerepével kapcsolatban tehát az az összkép körvonalazódik, hogy az agyi OT-szint növekedtével a reproduktív, illetve szülői/anyai viselkedés beindulása elősegíthető, a kölykök kötődési viselkedése kedvezőbb. Az OT antagonisták megaka­dályozzák ezek megjelenését, noha a már kialakult viselkedésre nincsenek érdemi hatással. Feltehe­tően a szociális ingerek affektív minősítése lesz kedvezőbb megfelelő OT-szint hatására.

Az OT rendszer és a mezolimbikus dopaminrendszer kapcsolata arra utal, hogy a cOT rendszer szerepe nem merül ki abban, hogy a megfelelő viselkedési mintákat indítja el az utódgondozás során, hanem egyúttal felhangolja az agyi jutalmazórendszert is, tehát kedvező érzelmi-motivációs hátteret is biztosít. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő gondozási viselkedéselemek lefuttatásán túl a cOT rendszer gondoskodik arról is, hogy az anyai viselkedés örömteli legyen, vagyis magas jutalmazó legyen az anyának az utódgondozási tevékenységek végzése (Cameron, 2008). A maga­san hangolt OT rendszerrel jellemezhető anyák utódjaikról magas szinten gondoskodnak, szemben az alacsonyan hangolt OT-dopamin rendszerrel jellemezhető hanyag anyákkal.

Az oxitocin szerepe az újszülött oldaláról

Az újszülöttnek is meghatározott viselkedésmintát kell mutatnia a megfelelő kötődés kialakulásá­hoz. A folyamatban az OT több ponton is szerepet kap. Az egyik legelemibb és legközvetlenebb hatás az anya szagának kialakítása. Patkánykísérletben igazolták, hogy az anya hasi (emlőtáji) részének lemosása hátráltatja a kölyköket abban, hogy megtalálják, és szopni kezdjék az emlő­bimbókat. Az anya (periferiás) OT-kezelése helyreállítja ezt a folyamatot (Insel, 1992). Az OT tehát egyike lehet a „mamaszag” előállításáért felelős mechanizmusoknak. Az OT hatására gyors kondi­cionált asszociáció építhető ki az anya szagára (de nem-szociális ingerekre nem), mindezt az OT antagonista lassítja. Ezt a feltevést tovább valószínűsíti, hogy az anyatejben az OT-koncentráció a plazmaszint arányában jelenik meg, és feltehetően a szopással a gyerek szervezetébe jutó OT felszívódik és az agyba jut (Insel, 1997). Mindezt egybevéve: az OT a gyerek (kölyök) kötődését az anyához főképp azzal támogatja, hogy megkönnyíti az anyához kötődő jelzőingerek rögzülését a gyermek memóriájában.

Megfelelő cOT-szint az utódban a biztonság élményét közvetítheti. Ha a patkánykölykök távol kerültek az anyjuktól, ultrahang „izolációs hívással” adnak jelt magukról. Centrálisan alkalmazott OT – dózisfüggő módon – csökkenti az ilyen izolációs hívás arányát (Insel, 1992). A „nyugi, minden rendben” élmény (egyik) agyi közvetítője tehát az OT lehet.

Az állatkísérleti adatok mellett lényeges, hogy az OT fájdalomcsillapító hatása embernél is érvénye­sül, például a bőr-kontaktus – amely az OT felszabadítás egyik természetes útja – fájdalomcsillapító hatású az emberi újszülöttnél is (Gray, 2000).

Az anya nyugalma és testközelsége a gyermek (kölyök) nyugalmát fokozza, esetleges fájdalmát enyhíti. Elmaradnak vagy legalábbis enyhülnek azok a vokális szignálok, amelyek a ragadozók figyelmét (is) felkelthetnék. Így az OT kölyökre gyakorolt hatása szépen illeszkedik a „nyugalom és összetartozás” (calm and connection) stresszrendszerhez.

A szülés / születés módja és az oxitocin-rendszer összefüggései

Minden jel arra mutat, hogy a szülés természetes, beavatkozás-mentes változata segíti leginkább kibontakozni az OT rendszer fent vázolt előnyeit.

A szülés és szoptatás során (de csakis ekkor) az OT-ter­melő sejtek akciós potenciáljai pulzálva jelennek meg, ezáltal néhány perces szünettel tarkított hullámokban termelődik az OT. Mind patkányban, mind emberben ez a mintázat biztosítja a leghatékonyabb és legeredménye­sebb méhtevékenységet (Russell, 2003).

A kívülről adagolt szintetikus OT nem követi ezt a rit­must, folyamatosan „bombázza” a perifériás OT-recepto­rokat. Emiatt a méh izmainak – és általában az anyai szervezetnek – nincs ideje kipihenni magát két hullám között. A természetes esetben a lassú (30 perces) lebom­lású cOT fenntartja pszicho-emotív hatásait, míg a gyors (1-2 perces) lebomlású pOT feltöltődési szüneteket hagy az anyának – és a gyereknek egyaránt.

Az EDA mellett született gyerekek kevésbé éberek, ke­vésbé jól orientáltak közvetlen születésükkor, és még akár hat hétig is gyakrabban sírnak, mint a természetes úton született társaik (Buckley, 2005). Mindez kedvezőt­len helyzetbe hozza az így született gyerekeket az édes­anyjukkal való első találkozás, illetve a korai egymásra hangolódás időszakában. Az ún. epidurális anesztézia (EDA) alkalmazásával született gyerekeknél rosszabb szopási készséget regisztráltak (Infant Breastfeeding Assessment Tool), mint háborítatlanul született társaiknál.

Svéd kutatók a szülés utáni 2. napon, szoptatás közben vett vérminta alapján hasonlították össze 17 sürgősségi császármetszéssel és 20 vaginális úton szült nő hormonális mintázatát, az OT-, a prolaktin- és a kortizol-szintet elemezve. A szoptatás első 10 percében a hüvelyi úton szült nőknél megjelenő pulzáló OT-termelődés elmaradt a császármetszéssel szült anyák esetében. Utóbbiak a szoptatás 20-30. perce körül jelentkező prolaktin emelkedést sem mutatták. Ez az eredmény bár lát­szólag még nagyon közeli hatás, de – sajnos – szépen illusztrálja a természetes szülés előnyét – ez esetben a szoptatásra nézve. A műtéti szülés nem hozza az OT-rendszer azon működési mintázatát, ami természetes esetben megjelenik, és fontos a szoptatás gördülékeny kialakulása szempontjából. Lényeges, hogy ez nem azt jelenti, hogy a császárral szült nők ne tudnának szoptatni, „mindössze” arról van szó, hogy esetükben nem a természetes ritmus szerint támogatja a szoptatást a hormonális rendszer (Nissen, 1996).

Ezen, és hasonló adatokból levonhatjuk azt a következtetést, hogy a legjobb, ha hagyjuk a szülést természetes tempóban és mederben haladni, mennél kevesebb beavatkozással. Az EDA alkalmazá­sakor gyakran következik be a méhtevékenység lanyhulása, ami a külsőleg bevitt, szintetikus oxitocin adását vonja maga után (Mayberry, 2002). Az a paradox helyzet áll tehát elő, hogy eredeti­leg csak a fájdalmat akartuk csillapítani, ám ezzel olyan lépések sora indul el, amelyek „kiütik” a szülés pozitív érzelmi megélését biztosító neurokémiai változásokat. Mindez – értelemszerűen – ahhoz vezet, hogy az anya (és sajnos a gyerek is) elesik a saját hormonok okozta kedvező érzelmi változások java részétől.

A gyógyszeres vagy műszeres beavatkozások helyett érdemes tehát azokat a módszereket használni, amelyek a szülés során növelik a nő kényelmét, autonómiáját, biztonságérzetét. A szülési fájdalom nem-farmakológiai csillapítási lehetőségei közül említést érdemelnek a folyamatos társas támogatás, a fürdő, az érintés és masszázs, az anya szabad mozgása és szabad szülési pozíció választása, valamint a deréktájon a bőr alá juttatott víz-injekció (Simkin, 2002). Egy vizsgálat, amely 11 különböző országra terjedt ki és 13000 szülés adatait dolgozta fel, azt igazolta, hogy azok a nők, akik folyamatos érzelmi támogatást élveztek a szülés közben, – azokhoz képest, akik ilyet nem kaptak – inkább szültek természetes úton, ritkábban volt szükség vákuumos vagy fogós beavatkozásra, kevesebb szülés végződött császármetszéssel, a támogatással szülő nők kevesebb fájdalomcsillapító gyógyszert igényeltek. A vizsgálat nem talált semmilyen hátrányos következ­ményt, ami a folyamatos társas támaszból fakadt volna (Hodnett, 2003).

A korai kontaktus összefüggése az oxitocin rendszerrel

Az OT centrális hatásköréről rendelkezésre álló ismereteink arra mutatnak, hogy ez a rendszer a ter­mészet megoldása arra a problémára, hogy hogyan biztosítsa a fejletlen utódok hosszan tartó gondo­zását. Az igen jelentős szülői ráfordítást igénylő utódgondozás a szülő és gyereke közötti érzelmi kapcsolatra épül (Bereczkei, 2003). Ezen evolúciósan rögzített mechanizmusok gördülékeny beindulásához és lefutásához az anya és gyermeke korai, közvetlen szülés utáni háborítatlan találkozása, együttléte szükséges. Ez a közelség erősíti meg a hosszas utódápoláshoz szükséges kötődést.

Az újszülöttnek közvetlenül megszületése után a keringési, légzési, hőháztartás terén alkalmazkod­nia kell a külvilági feltételekhez. Ekkor alapozódik meg az anyjával való érzelmi kapcsolata, beindulnak azok a viselkedésformák, amelyekkel ő járul hozzá a gondozó viselkedés kiváltásához és fenntartásához. Ha áttekintjük az emberi újszülött kompetenciáit egyértelmű összkép bontako­zik ki. A baba keresi az anyai mellet, képes eljutni oda, érdeklődik az emberi arc iránt, tud szopni, éber az első órában. A sok vonatkozásban gyámoltalan utód a közelség és kötődés szempontjából lényeges kompetenciákkal rendelkezik. Az anya is kész erre a találkozásra (Klaus, 2005). Háborítatlan korai együttlétük során – többek között – a cOT rendszernek köszönhetően olyan érzelmi egymásra hangolódás veszi kezdetét, amely hosszú időn át olajozottabbá teszi a szülő-gyerek kapcsolatot, sőt – ahogy látni fogjuk – akár a távolabbi generációkra is hatása lehet.

Az anyával való bőr-kontaktus nyomán a megemelkedett OT szint segíti mindezt: könnyebben stabilizálódik a baba testhőmérséklete, légzése, szívritmusa. A gyerek az anya baktériumaival talál­kozik, és nem külső, idegen kolóniákkal. Az anya mellkasán fekvő gyerek egyúttal az ismerős anyai szívhangot is hallja. A korai kontaktus után a szoptatás gyakoribb és hosszabb ideig tart, mint azok­nál az anya-gyerek párosoknál, ahol nem volt mód a korai együttlétre, ezáltal elősegítve a korai, illetve hosszabb szopás számos előnyét (Hotelling, 2007).

A korai kontaktus nem csak a babának kedvező. Az anyai szervezet természetesen termelődő OT-szintjét emeli a bőr-kontaktus és a korai szopás, amitől a lepényi szak kedvezőbben (gyorsabban, kevesebb vérzéssel) zajlik. A magasabb OT-szint melegíti az anyai mellet, ami így „természetes inkubátora” a gyereknek. A tejbelövellés is megbízhatóbb, ha alkalma volt az újszülöttnek a korai szopásra. A gyerek számára létfontosságú „anyai” viselkedés (mothering) beindul, az ilyen anyák könnyebben találják meg az összhangot a babával, olajozottabban alakul ki az anya-gyerek kötődés, mint azoknál, akik egymástól távol töltik az első életórákat (De Chateau, 1980, ld. 2. táblázat).

2. Táblázat
A korai találkozás és annak hatása. De Chateau (1980) vizsgálatában a kórházi rutin szerinti ellátásban részesülő anya-gyerek párosokat hasonlították össze az ún. „extra kontaktus”-t kapó anya-gyerek párosokkal.

Rutin ellátás	„Extra” kontaktus (EK)
Eljárás a szülést követően
(ez a szakasz kimarad a rutin ellátás esetén)	A megszületett babát az anya hasára tették, a születés­kor rögtön. Pár perc múlva a bába feljebb segítette az újszülöttet, és szopásra bátorította. Mindez 15 percig (!) tartott.
a megszületett gyerekeket rövid ideig megmutatták az anyának	ugyanaz
elvitték fürdetni, mérni, ellátni	ugyanaz
30 perc múlva teljesen felöltözve az anya ágya mellé, kiságyba tették a gyereket	ugyanaz
Eredmények
A szülést követő 36. órában
inkább fekve maradtak vagy könyököltek szoptatáskor	inkább felültek, a gyereket testközelben tartották, és nézték
A gyerekek 3 hónapos korában
inkább szorultak segítségre a házi munkában	ők tovább szoptattak, akár éjjel is, és ezt nem élték meg problémának
A gyerekek 1 éves korában
inkább visszamentek dolgozni	otthon maradtak a gyerekkel
több gyerek aludt a szülői ágyban	több gyerek aludt külön szobában
inkább kezdték biliztetni a gyereket	az EK anyák továbbra is önállóbbak a gyerek ellátásá­ban, nem szorulnak segítségre
A gyerekek 3 éves korában
az anyák 60%-a kevésnek találta az időt, amit születéskor a babával töltött	csak 20%-a gondolta ezt
	az EK csoportban kétszer annyi testvér született, mint a rutin ellátást kapóknál

Az első életóra tehát egyfajta pszichofiziológiai szenzitív periódus: a jövőbeni gördülékeny viselke­dés programozása itt történik meg. A modern átfogó elemzések a zavartalan korai kapcsolat mellett szólnak. Ennek ideális változata az, ha közvetlenül a születés után bőr-kontaktusba kerül az anya és az újszülött, nyugodtan, biztonságos helyen (pl. széles ágyon) csendes, intim légkörben. Ezt a zavartalan együttlétet élvezzék 1-2 óráig, melynek természetes folytatása a rooming-in ellátás. Lényeges, hogy ez idő alatt az anya is és a gyerek is éber legyen – ezért is jó, ha gyógyszerek nélkül zajlott a szülés. Az együtt töltött idő alatt az újszülött bátorítható a korai szopásra, és fontos tudni, hogy ennek kialakulási tempójában egyéni eltérések vannak, tehát legyünk türelmesek. A korai kap­csolatot követően a szoptatás során az anyai szeretet-megnyilvánulás és érintés gyakoribb, erőtelje­sebb az anyai kötődési viselkedés, a gyerekek kevésbé sírnak és gyorsabban stabilizálódnak az élet­tani paramétereik. A korai kapcsolatnak nincs kimutatható káros hatása (Moore, 2007).

Ezt a korai találkozást fontos biztosítani – még ha csak néhány percre is – azoknál a gyerekeknél, akik koraszülöttek vagy valamilyen problémával jöttek a világra, ami kezelést igényel. Amennyire csak a gyermek állapota engedi – a legtöbbet kell nyújtani a korai találkozás fentebb vázolt folyamatából (Storton, 2007). A kis súlyú vagy beteg gyerek számára az anyai közelség, bőr-kontaktus, szívhang, az anya érintése, simogatása, a korai szopás különösen fontos segítséget nyújthat az állapota stabilizálásában. Az anya szempontjából is lényeges a korai találkozás. Az éretlen, beteg, sérült gyerekek gondozása jóval nagyobb anyai odaadást és ráfordítást igényel, mint az egészséges gyerekeké. A közvetlen életmentés perceiben arra is kell gondolni, hogy a gyerek hosszú éveken, sokszor évtizedeken át gondozásra szorul majd. Korántsem mindegy, hogy ezt mennyiben segíti elő, hogyan alapozza meg mindaz, amit a korai találkozáskor átél az anya. Mindennek természetes folytatása a koraszülött-osztályon a kenguru-gondozás. Az érintés, a közvetlen bőr-kontaktus szabályozó szerepére építő kenguru-módszer erősíti az anya-gyerek kötő­dést. Ennek lényege, hogy az anya (vagy akár az apa) a csupasz babát közvetlenül a bőrén, a ruhája alatt tartja, hordozza. Ma már hosszú távú klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az igen kis súlyú, akár 500 grammos, légzéstámogatásra szoruló koraszülötteknél is biztonságosan alkalmazható. A kenguru-módszer mellet a babáknál ritkább a légzészavar, kisebb az oxigénigény, a nyugodt alvás ideje megkétszereződik, csökken a stressz és az agitáció, javul a szopás. Erősödik az anyával való kapcsolat is, aki pedig nyugodtabb és új szerepében magabiztosabb lesz (Johnson, 2005). A közvet­len bőr-kontaktus fájdalomcsillapító hatását több tanulmány is kimutatta (Johnston, 2003; Gray, 2000).

Az oxitocin szerepe a transzgenerációs hatásokban

Az utóbbi években rendkívül sok vizsgálat foglalkozik az ún. transzgenerációs (generációkon át­ívelő) jelenségekkel. Kimutatták, hogy a magas szinten gondoskodó anyaállat (ún. hLG „high licking and grooming”) kölyke maga is gondos anya lesz, szemben a hanyag anya (ún. lLG „low licking and grooming”) utódaival, amelyek maguk is hanyag anyává válnak (Champagne, 2009; Curley, 2008).

Az a meghökkentő helyzet áll elő, hogy a nőstény utódainak majdani anyai viselkedési minősége eldől tehát perinatális életük során, attól függően, hogy hLG vagy lLG anya nevelte-e őket. Az újszülött-korban megtapasztalt anyai gondoskodás-mintázat már az utód szaporodási készségére is hat (Esch, 2005). Mindez már akkor bekövetkezik, amikor a kölyök még nem anya és még nem szoptat: élete első hetében kialakul az a mintázat, ami felnőtt koráig megmarad, ha a környezeti feltételek változatlanok.

Ezek mellett az anyai gondoskodás minősége meghatározza az utód stressz-reaktivitását is (Fish, 2004; Weaver, 2004). A hanyag anyák kölykeinél megnövekedett HPA (hipofízis-mellékvese) tengely aktivitást írtak le, ami annak következtében állt elő, hogy esetükben hiányzott a rendszer lecsendesítését végző mechanizmus. Közvetlen és erős összefüggés mutatkozott a gyerekkori anyai gondoskodás jellege és a stresszválasz között.

Felnőttkori akut stressz esetén mennél több gondoskodást (nyalogatást, ápolást) kapott gyerekkor­ban az egyed (hLG, gondos anyák kölykei), annál kevésbé jelentek meg a stresszhormonok (ACTH és a kortikoszteron) az utód plazmájában (Fish, 2004). Újabb adatok szerint az anyai gondoskodás minősége az unokákig elhat (Curley, 2008). A hLG anyák unokáinál is megfelelően csillapított stressz-válasz figyelhető meg viselkedéses és fiziológiai szinten egyaránt.

Ezekben a transzgenerációs folyamatokban is szerepet kap az OT. Ha a gondos hLG anyákat OT receptor-antagonista kezelésnek tették ki, akkor a hanyag lLG anyáknak megfelelővé alakult a viselkedésük: kölykeik helyett önmagukkal foglalkoztak inkább (self grooming), a szoptatást elő­segítő testhelyzet felvétele helyett ráfeküdtek a kölykökre (Lee, 2009).

Ezek a vizsgálatok arra mutatnak rá, hogy az anyai gondoskodás szintjétől függően akár generáció­kon át módosulhat az utód szaporodási készsége, stressz-reaktivitása, illetve önnön anyai viselke­dési mintája. Ez a kölyökben az elválasztás időszakára végérvényesen beáll, és generációkon át változatlan marad, amennyiben nem történik olyan hatás, ami megszakítja ezt a láncolatot (Champagne, 2008).

Humán vizsgálatok az oxitocin rendszerrel kapcsolatban

Az utóbbi években rohamos ütemben jelennek meg humán OT vizsgálatok. Például: együtt élő párok vérmintáit elemezték, akiket az alapszinthez szükséges vérminta levétele után arra kértek, hogy a 10 perces kísérleti szakaszban öleljék meg egymást (warm partner contact). Az eredmények azt mutatták, hogy azok a nők, akik arról számoltak be, hogy társuktól jelentős támogatást kapnak, eleve magasabb OT-szinttel rendelkeztek, ami még tovább nőtt az ölelés hatására. A kutatók követ­keztetése szerint a megbízhatóbb társas támasz mindkét nemnél magasabb OT-szinttel jár együtt, ám a kardiovaszkuláris és neuroendokrin mutatók tükrében ennek protektív hatása a nőknél jelentősebb (Grewen, 2005).

A tényleges társas kontaktuson túl az érzelmi állapotok puszta felidézése, elképzelése is össze­függésben látszik lenni az OT-szinttel. A relaxáló masszázs elképzelése növelte, szomorú helyzet elképzelése csökkentette az egészséges nő kísérleti személyek perifériális OT- (pOT-) szintjét. Ez a vizsgálat is olyan adatokat mutatott fel, hogy akinek a párkapcsolata rendezett, problémamentesebb volt, még a negatív érzelmi helyzetben is fenn tudta tartani a megemelkedett OT-szintet, a társkap­csolatban élőknél pedig jóval inkább emelkedett az OT-szintje a pozitív érzelmi helyzetben, mint a párkapcsolati aggodalmakkal küzdő társáé (Turner, 1999).

Embernél is vannak jelek arra, hogy transzgenerációs minta érvényesül. A terhesség során mért pOT-szint összefüggést mutatott a gyerekkel való kötődéssel: akiknél a terhesség hónapjai alatt nőtt a pOT-szint, azoknál alakult ki a gyerekekkel kapcsolatos erősebb kötődés, szemben azon anyákkal, akiknél a terhességi időszak alatt mért pOT más mintázatot mutatott (Levine, 2007).

Az emberrel végzett vizsgálatok az állatkísérletek alapvető eredményeit megerősítik. Kimutatták, hogy orrsprayben (intranazálisan) adagolt OT – ami feltehetően bejut az agyba – megnövelte a pozi­tív kommunikációt, egyúttal csökkentette a nyálban mért kortizol-szintet laboratóriumi vitahelyzet­ben modellált párkapcsolati konfliktus esetén (Ditzen, 2009). Az OT intranazális alkalmazása mind több kutatásban bukkan fel, és számos kedvező társas hatás igazolt az OT bevitelre. A kutatások eredményei összességében azt mutatják, hogy az OT hatására nő a bizalom, érzékenyebb párkap­csolati interakció alakul ki, csökken a társas félelem, és javulnak a társas készségek autistáknál.

Ugyanakkor gombamód szaporodnak azon vizsgálatok is, amelyek nem manipulálják az OT szintet külső bevitellel, hanem természetes interakciókat elemeznek és megnézik, hogy azok hatására hogyan alakul az OT-szint.

Feldman és munkatársai (2010a) például kimutatták, hogy a szülőkben az OT növekedés attól függ, hogy milyen jellegű interakcióban voltak gyermekeikkel. Azoknál az anyáknál volt megfigyelhető 15 percnyi játék után OT növekedés, akik érzelmi kontaktusban voltak a gyerekeikkel, míg az apák esetében az ingerlő (stimuláló) kontaktus vezetett erre. Feldman és munkatársainak (2010b) vizsgá­lata is azt mutatta ki, hogy az úgynevezett magas érzelmi kontaktusú (HAC) anyáknál: a gyerekkel való játék után nőtt meg az OT, az alacsonyak érzelmi kontaktusúaknál nem. Ezzel szemben az apáknál a magas stimulációs kontakt (HSC) esetén történik ugyanez.

E kutatások azt is megvizsgálták, hogy a gyerekben mikor változik az OT-szint. Az eredmények összetett képet mutattak. Amennyiben a szülő magas OT alapszinttel rendelkezik, és emellett magas érzelmi szinkron is kialakul közte és gyermeke között a szabad játék során, csak akkor nő meg a gyerekben az OT-szint. Tehát együttesen kell jelen legyen a magas szülői OT-szint és az érzelmi szinkron. Ehhez közösen megélt pozitív élmény vezet.

Összegzés

A szaporodás és utódgondozás számos terén érdemel nagyobb figyelmet az OT centrális rendszere. A születés körül illetve a korai időszakban megtapasztalt élmények több generáción át hathatnak az utódok kapcsolati mintáira, egészségére, reproduktív viselkedésére. A korai kontaktus által biztosí­tott természetes OT termelődés elősegíti a kötődést, magas szintű anyai gondoskodással alapozza meg az utódgenerációk kedvezőbb életminőségét, szaporodási sikerét.

Irodalomjegyzék

1. Bereczkei, T. (2003) Evolúciós pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
2. Buckley, S. (2005) Epidurals: risks and concerns for mother and baby. Midwifery Today Int Midwife, Spring, 81, 21-23, 63-66.
3. Cameron, N. M., Shahrokh, D., Del Corpo, A., Dhir, S. K., Szyf, M., Champagne, F. A. (2008) Epigenetic programming of phenotypic variations in reproductive strategies in the rat through maternal care. J Neuroendocrinology, 20(6): 795-801.
4. Champagne, F. A. (2008) Epigenetic Mechanisms and the Transgenerational Effects of Maternal Care Frontiers in Neuroendocrinology, 29(3): 386-97.
5. Champagne, F. A., Curley, J. P. (2009) Epigenetic mechanisms mediating the long-term effects of maternal care on development. Neuroscience and Biobehavioral Reviews, 33(4): 593-600.
6. Curley, J. P., Champagne, F. A., Bateson, P., Keverne, E. B. (2008) Transgenerational effects of impaired maternal care on behaviour of offspring and grandoffspring. Animal Behaviour, 75(4): 1551-1561.
7. deChateau, P. (1980) Early Post-Partum Contact and Later Attitudes. International Journal of Behavioral Development, 3: 273-286.
8. DeVries, A. C., Glasper, E. R., Detillion, C. E. (2003) Social modulation of stress responses. Physiology & Behavior, 79(3): 399–407.
9. Ditzen, B., Schaer, M., Gabriel, B., Bodenmann, G., Ehlert, U., Heinrichs, M. (2009) Intranasal oxytocin increases positive communication and reduces cortisol levels during couple conflict. Biological Psychiatry, 65(9): 728-31.
10. Esch, T., Stefano, G. B. (2005) The Neurobiology of Love. Neuroendocrinology Letters, 26(3): 175-92.
11. Feldman, R., Gordon, I., Zagoory-Sharon, O. (2010a) The cross-generation transmission of oxytocin in humans. Hormones and Behavior, 58(4), 669–676.
12. Feldman, R., Gordon, I., Schneiderman, I., Weisman, O., Zagoory-Sharon, O. (2010b) Natural variations in maternal and paternal care are associated with systematic changes in oxytocin following parent-infant contact. Psychoneuroendocrinology, 35(8), 1133-1141.
13. Fish, E. W., Shahrokh, D., Bagot, R., Caldji, C., Bredy, T., Szyf, M. (2004) Epigenetic programming of stress responses through variations in maternal care. Annals of the New York Academy of Sciences, 1036: 167-80.
14. Gray, L., Watt, L., Blass, E. M. (2000) Skin-to-Skin Contact Is Analgesic in Healthy Newborns. Pediatrics, 105(1): e14.
15. Grewen, K. M., Girdler, S. S., Amico, J., Light, K. C. (2005) Effects of partner support on resting oxytocin, cortisol, norepinephrine, and blood pressure before and after warm partner contact. Psychosomatic Medicine, 67(4): 531–538.
16. Hodnett, E. D., Gates, S., Hofmeyr, G. J., Sakala, C. (2003) Continuous support for women during childbirth. Cochrane Database of Systematic Reviews. Art. No. CD003766. DOI: 10.1002/14651858.CD003766.pub2.
17. Hotelling, B. A. (2007) The Coalition for Improving Maternity Services: Evidence Basis for the Ten Steps of Mother-Friendly Care. The Journal of Perinatal Education, 16(2): 38-96.
18. Insel, T. R. (1992) Oxytocin, a neuropeptide for affiliation: evidence from behavioral, receptor autoradiographic, and comparative studies. Psychoneuroendocrinology, 17: 3–35.
19. Insel, T. R. (1997) A neurobiological basis of social attachment. American Journal of Psychiatry, 44: 207–219.
20. Johnson, A. N. (2005) Kangaroo Holding Beyond the NICU. Pediatric Nursing, 31(1): 53-56.
21. Johnston, C. C., Stevens, B., Pinelli, J., Gibbins, S., Filion, F., Jack, A, Steele, S., Bover, K., Veilleux, A. (2003) Kangaroo Care Is Effective in Diminishing Pain Response in Preterm Neonates. Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine, 157(11): 1084-1088.
22. Klaus, M. H., Klaus, P. H. (2005) A csodálatos újszülött. Jaffa Kiadó, Budapest.
23. Lee, H. J., Macbeth, A. H., Pagani, J. H., Young, W. S. (2009) Oxytocin: the great facilitator of life. Progress in Neurobiology, 88(2): 127-51.
24. Levine, A., Zagoory-Sharon, O., Feldman, R., Weller, A. (2007) Oxytocin during pregnancy and early postpartum: individual patterns and maternal-fetal attachment. Peptides, 28(6): 1162-9.
25. Mayberry, L. J., Clemmens, D., De, A. (2002) Epidural analgesia side effects, co-interventions, and care of women during childbirth: a systematic review. American Journal of Obstetrics & Gynecology, 186(5): S81-93.
26. Moore, E. R., Anderson, G. C., Bergman, N. (2007) Early skin-to-skin contact for mothers and their healthy newborn infants Early skin-to-skin contact for mothers and their healthy newborn infants (Review) The Cochrane Collaboration. Published by John Wiley & Sons, Ltd.
27. Nissen, E., Uvnas-Moberg, K., Svensson, K., Stock, S., Widstrom, A-M., Winberg, J. (1996) Different patterns of oxytocin, prolactin but not cortisol release during breastfeeding in women delivered by Caesarean section or by the vaginal route. Early Human Development, 45(1): 103-118(16).
28. Petersson, M., Diaz-Cabiale, Z., Fuxe, K., Uvnäs-Moberg, K. (2005) Oxytocin increases the density of high affinity alpha 2-adrenoreceptors within the hypothalamus, the amygdala and the nucleus of the solitary tract in ovariectomized rats. Brain Research, 1049: 234−239.
29. Russell, J. A., Leng, G., Douglas, A. J. (2003) The magnocellular oxytocin system, the fount of maternity: adaptations in pregnancy. Frontiers in Neuroendocrinology, 24(1): 27–61.
30. Simkin, P., O'hara, M. (2002) Nonpharmacologic relief of pain during labor: systematic reviews of five methods. American Journal of Obstetrics & Gynecology, 186(5): S131−159.
31. Storton, S. (2007) Encourages All Mothers, Families to Touch, Hold, Breastfeed, Care for Their Babies. The Journal of Perinatal Education, 16 (1): 74-76.
32. Turner, R. A., Altemus, M., Enos, T., Cooper, B., McGuinness, T. (1999) Preliminary research on plasma oxytocin in normal cycling women: investigating emotion and interpersonal distress., Psychiatry, 62: 97-113.
33. Uvnäs-Moberg, K., Arn, I., Magnusson, D. (2005) The psychobiology of emotion: The role of the oxytocinergic system. International Journal of Behavioral Medicine, 12(2): 59–65.
34. Weaver, I. C. G. (2004) Epigenetic programming by maternal behavior and pharmacological intervention. Nature versus nurture: let's call the whole thing off. Epigenetics, 2(1): 22-8.